Hiábavaló lett volna a karácsonyi nagy evés, ivás? A debreceni polgárok ugyanis kiéheztek a teremfutballra. Tegnap több mint négyezren gondolták úgy, hogy csaknem egy műszaknyi időt lehúznak a Főnix-csarnokban, áldozva a foci élvezetének. És nem is kellett csalódniuk azoknak, akik az első ízben megrendezett DVSC-futballgálára szavaztak. Egykori és jelenlegi válogatott játékosok, egykori és jelenlegi kedvencek kergették a labdát a parketten kora délutántól estig.
Csupa boldog DVSC-játékos: a Loki most is legyôzhetetlen volt! (Fotók: Czeglédi Zsolt)
Csupa boldog DVSC-játékos: a Loki most is legyôzhetetlen volt! (Fotók: Czeglédi Zsolt)
Nem kis meglepetésre a torna nyitó meccsén a debreceni önkormányzat fiatalos csapata megviccelte a Loki-öregfiúkat. Pedig a DVSC Old Boyok "kispadján" két legenda is ült. Egyikük a 78 esztendős Komlósi Imre, a patinás, immáron 102 éves klub élő legendája. Bár kissé megromlott egészségi állapota miatt nem jár az élvonalbeli találkozókra, mindent tud a piros-fehér családról, amelyhez ő is tartozik. "Négy napja jöttem ki a kórházból, a szívem vacakol - panaszolta Imre bácsi. - Az orvosok azonban felerősítettek annyira, hogy eljöhettem erre az eseményre, és boldog vagyok, hogy ilyen sokan váltottak jegyet, így jut majd a gyerekeknek új labdákra, felszerelésekre." No, igen, jut majd a gyerekeknek új labdára, felszerelésre, a rendezők ugyanis a teljes bevételt a DVSC utánpótlására fordítják. A másik korábbi Loki-tréner, Garamvölgyi Lajos szemléletesen értékelte az öregfiúk vereségét: "Az idő nagy úr, bár a fej és a láb ugyanott van, mégis mintha távolodnának egymástól. Ezt magamon is érzem…"
Détári Lajost (10) húzták, nyúzták, megállítani azonban nem tudták – a korábbi világválogatott lett az öregfiúk legjobbja
A cselezőgép Menyhárt Ernő is kénytelen volt rádöbbenni, az ötödik ikszen túl már nem biztos, hogy az számít, hogy valaki profi futballista volt. No, az önkormányzat csapatát tovább is lehetne méltatni, de az igazság az, hogy a nagy vonzerőt a jelenkori sztárokon, Sándor Tamásékon túl a magyar válogatott futballja jelentette. Illetve az, hogy a tornán szereplő együttesekben sok jelenlegi válogatott is pályára lépett, ám a kuriózumot többek között Nyilasi Tibor, Ebedli Zoltán, Esterházy Márton, Kiprich József, Sallai Sándor nevével fémjelzett társaság produkciója jelentette. Az egyik apa büszkélkedett fiának: "Nézd, ott az a bácsi kettessel, meg a mellette levő hármassal, meg ott még néhány, no azok mind világbajnokságon is részt vettek, és nem nézőként. Én szerencsére láthattam őket akkor is focizni." Persze az apa akkor lenne a legbüszkébb, ha majd egyszer az ő fia is tapasztalhatná, milyen érzés is egy világbajnokságon labdába rúgni… ---- A-csoport Polgármesteri Hivatal-DVSC-öregfiúk 2-1 (1-1) POLGÁRMESTERI HIVATAL: Vadon - Papp, Basa, Becsky A., Becsky T., Győri. Cs: Asbóth, Jenei, Kozlok, Madarasi, Omaisz, Sásdi, Siklósi, Udvarhelyi DVSC-ÖREGFIÚK: Mező - Menyhárt, Benyó, Selyem, Kerekes Gy., Deákvári. Cs: Herczeg, Horváth B., Kondás, Kun, Ilea, Sándor Cs., Somogyi, Supka, Szabó A., Szabó L., Szigeti, Szűcs J., Takács,Téglás, Till, Tóth G., Vadicska, Tőkés. Szakvezető: Komlóssy Imre, Garamvölgyi Lajos G: Basa, Becsky T., ill. Kerekes Gy.
Magyar öregfiúk-válogatott-Nyíregyháza-öregfiúk 4-1 (2-0) MAGYAR ÖREGFIÚK-VÁLOGATOTT: Balogh T. - Détári, Esterházy, Nyilasi, Kiprich, Duró. Cs: Bücs, Ebedli, Sallai, Urbán, Vincze I., Véber, Kardos, Mészöly G., Csehi T. Szakvezető: Mészöly Kálmán NYÍREGYHÁZA-ÖREGFIÚK: Kámánchey - Bessenyei, Domokos, Fecsku, Krizán, Moldván. Cs: Balogh Z., Kovács I., Lelt, Madalina, Nagy S., Neumann, Vágó. Szakvezető: Sziky Gyula, Gerliczky János G: Esterházy, Véber, Détári, Mészöly G., ill. Bessenyei
Nyíregyháza-öregfiúk-Polgármesteri Hivatal 1-0 (0-0).G: Kovács I.
Magyar öregfiúk-válogatott-DVSC-öregfiúk 4-3 (2-2). G: Kiprich, Vincze I., Bücs, Urbán, ill. Mező, Supka, Till
Polgármesteri Hivatal-Magyar öregfiúk-válogatott 2-2 (2-2). G: Basa, Siklósi, ill. Duró, Vincze I.
Nyíregyháza öregfiúk-DVSC-öregfiúk 3-2 (1-2). G: Bessenyei, Moldván, Nagy S., ill. Supka, Menyhárt
Az A-csoport végeredménye: 1. Magyar öregfiúk-válogatott 2 pont, 2. Nyíregyháza-öregfiúk 6, 3. Polgármesteri Hivatal 4, 4. DVSC-öregfiúk 0
A legjobb kapus: Balogh Tamás (Magyar öregfiúk-válogatott). Legjobb mezőnyjátékos: Détári Lajos (Magyar öregfiúk-válogatott). ---- B-csoport DVSC MegaForce-Kelet-válogatott 4-2 (1-0) DVSC: Csernyánszki - Éger, Nikolov, Halmosi, Sándor T., Kerekes Zs. Cs: Andorka, Dombi, Hegedűs, Kiss Z., Komlósi, László, Madar Cs., Máthé, Sitku, Szatmári, Virág B. Szakvezető: Supka Attila KELET-VÁLOGATOTT: Németh V. - Máté P., Laskai, Lakatos, Müller, Paróczai. Cs: Belényesi, Hoffmann, Márton, Miskolczi, Sipos, Szatke, Takács T., Tisza, Tóth J., Virág A.. Szakvezető: Détári Lajos G: Sándor T. (2), Virág B., László, ill. Máté P., Laskai
Budapest-válogatott-Nyugat-válogatott 3-2 (0-0) BUDAPEST: Illyés - Bükszegi, Tamási, Németh N., Rósa H., Szanyó. Cs: Bozori, Cseri, Gaál, Kőhalmi, Lettrich, Polonkai. Szakvezető: Mészöly Géza NYUGAT-VÁLOGATOTT: Balajcza - Vincze G., Tóth B., Stark, Sebők V., Oláh L. Cs: Bank, Horváth Gy., Kocsárdi, Magasföldi, Máté P., Németh T., Priskin, Somfalvi, Szekér, Tóth P., Tüske, Waltner, Németh G. Szakvezető: Reszeli Soós István G: Nyerges (2), Polonkai, ill. Priskin, Sebők V.
Budapest-válogatott-Kelet-válogatott 5-2 (3-0). G: Rósa H., Németh N., Feczesin, Vermes, Cseri, ill. Miskolczi, Lakatos I.
DVSC-MegaForce-Nyugat-válogatott 6-4 (3-0). G: Sándor (2), Kiss Z. (2), Jeremiás, Dzsudzsák, ill. Tóth P., Waltner, Tóth B., Hercegfalvi
Kelet-válogatott-Nyugat-válogatott 6-4 (3-2). G: Tisza (3), Müller (2), Hoffmann, ill. Kocsárdi, Horváth Gy., Sebők V., Hercegfalvi
A végeredmény: 1. DVSC-MegaForce 7 pont, 2. Budapest-válogatott 7, 3. Kelet-válogatott 3, 4. Nyugat-válogatott 0. Legjobb kapus: Csernyánszki Norbert (DVSC-MegaForce). Legjobb mezőnyjátékos: Németh Norbert (Budapest-válogatott). Gólkirály: Sándor Tamás (DVSC-MegaForce) 4 gól. A Nyíregyháza Spartacus különdíja a legjobb nem debreceni játékosnak: Tóth Balázs (Nyugat-válogatott). ---- Mészöly Kálmán korábbi szövetségi kapitány: "Nagyon jó ez a kezdeményezés egy olyan csapat részéről, amely már évek óta bizonyít az élvonalban. Régóta hangoztatom, és most is elmondom, hiszen igencsak aktuális: a minőségi futballt képviselő Debrecen már régen rászolgált volna egy igazi stadionra is."
Sándor Csaba, a DVSC volt játékosa: "Mint debreceni utánpótlásedző külön is nagy öröm számomra, hogy Szima Gábor elnök úgy döntött, megszervezi ezt a tornát. Tényleg jó hangulatú összejövetel volt, nagyon kellemes meglepetésként ért, hogy ennyien eljöttek a Főnix-csarnokba, hogy ilyen sokan kíváncsiak voltak ránk. Csak azért vagyok bosszús, mert nem sikerült meccset nyernünk…"
Esterházy Márton, hajdani 29-szeres válogatott: "Szenzációs élményben lehetett részem, és azt hiszem, ezt mondhatom csapattársam és minden pályára lépő nevében is. A debreceniek, a klub vezetői ragyogóan megszervezték ezt a tornát. Öröm volt itt játszani, ráadásul a közönségnek is volt oka tapsolni, hiszen a DVSC a maiak között megnyerte a csoportját. Ha jövőre is gondolnak rám a rendezők, szívesen visszatérek."
Reszeli Soós István, a Győr szakmai igazgatója: "Nagyon sok jó játékossal érkezett a Nyugat-válogatott erre az eseményre. Csakhogy a csapatom ezúttal meghalt a szépségben. Tudom a kötelességemet, jövőre lemondok… A viccet félretéve, élvezetes délutánban volt részünk valamennyiünknek. Köszönöm a meghívást minden egyes játékosom nevében is. Gratulálok a szervezőknek az ötlethez és a megvalósításhoz."
Sallai Sándor korábbi 55-szörös válogatott: "Debrecenbe mindig jó érzés viszszatérni, hiszen innen indult a pályafutásom. Ennyi ember előtt pedig mindig élmény játszani. Győztünk is, ami azonban a legnagyobb örömöt jelentette a számomra, az az, hogy újra találkozhattam a régi társakkal. Nagyjából egy évben egyszer, ilyenkor, karácsony környékén futunk össze egy-egy tornán. Megtisztelő volt, hogy erre most Debrecenben volt lehetőségünk. Csodálatos hangulat volt, bízom benne, hogy jövőre is itt lehetek."