Irány a szlovák futballbajnokság!

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2004.07.18. 21:10
Címkék
Talán mégis van remény arra, hogy Diósgyőrben első osztályú csapat legyen, hiszen az álom, amit a klub vezetői, edzői és szurkolói emlegettek, talán mégis beteljesülhet. A leendő befektető, (aki valamilyen meglepő fordulat után mégis támogatná a diósgyőrieket) meglehetősen extrém ötlettel állt elő: Magyar Ernő ugyanis  amennyiben a Diósgyőr nem indulhatna a magyar profiligák egyikében sem  a szlovák bajnokság küzdelmeibe is nevezné a klubot.
Mint ismeretes, a DVTK 1910 Kft. tulajdonos asszonya, Ott Erzsébet a hét elején nagy örömmel jelentette be: sikerült komoly befektetőt állítania a futballcég mellé. A megmentő szerepét az a Magyar Ernő vállalta, aki a kilencvenes évek elején a Ferencvárosnál is felbukkant. Az üzletember cége, a Promax Kft. azt vállalta, hogy a diósgyőri labdarúgóklubot működtető gazdasági társaság 2004. évi költségvetésében előirányzott 220 millió forintot a diósgyőriek rendelkezésére bocsátja, ám ezt az összeget csak július 23-a után tudta volna átutalni. Péntek délután azonban meglepő fordulat állt be, hiszen Magyar Ernő váratlanul bejelentette: mégsem támogatja a diósgyőri focit.

A milliókról mégsem kell lemondani

Nem kell félni! A diósgyôriek kiállták a kemény próbákat, és lehet, hogy játszhatnak is – a határ túloldalán (Fotó: M. Németh Péter)
Nem kell félni! A diósgyôriek kiállták a kemény próbákat, és lehet, hogy játszhatnak is – a határ túloldalán (Fotó: M. Németh Péter)
Nem kell félni! A diósgyôriek kiállták a kemény próbákat, és lehet, hogy játszhatnak is – a határ túloldalán (Fotó: M. Németh Péter)
Az üzletember azzal indokolta döntését, hogy a klub vezetői úgy váltak el tőle: akadt egy másik befektető, aki azonnal tudna segíteni, így rá már nincs szükség. Ott Erzsébet azonban semmiféle új támogatóról nem tudott, így tehát az ügy kicsit zűrösen alakult.
Ez azonban nem meglepő, hiszen a diósgyőri klub körül mostanában valóban meglepő dolgok történnek. Guti Miklós, a klub ügyvezetője – miután Magyar Ernő a sajtóban kvázi bejelentette visszavonulását– szombaton arról tájékoztatott minket, hogy az üzletrész-átruházási szerződést már aláírták, amely nyolcvanszázalékos tulajdonrészt garantál Magyar Ernőnek, így tehát a klub vezetői akár jogi útra is terelik az ügyet, amennyiben arra szükség lesz.
Pereskedésre azonban, úgy tűnik, nem kerül sor.
Vasárnap délelőtt ugyanis Ott Erzsébet és Magyar Ernő tovább folytatta a tárgyalásokat, és megegyeztek: amennyiben a csapat mégis indulhatna valamelyik bajnokságban, az üzletember hajlandó lenne támogatni a DVTK-t, vállalva, hogy július 23-a és 30-a között átutalná azt a bizonyos 220 millió forintot. Az üzletember elismerte, mivel a szerződést valóban aláírtuk, így tehát nincs mit tennie, támogatja a klubot – ha lesz egyáltalán csapat. ---- A ---- &
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik