Régi mánia – S. Tóth János jegyzete

S. TÓTH JÁNOSS. TÓTH JÁNOS
Vágólapra másolva!
2018.04.22. 01:02

Három évvel ezelőtt Diana Taurasi, minden idők egyik legkiválóbb női kosárlabdázója nemet mondott a WNBA-szerződésre, s inkább az orosz UGMK Jekatyerinburg ajánlatát fogadta el. A – Kobe Bryant után – White Mambának becézett hátvéd a bankszámlájára tekintett: az amerikai női ligában maximum 109 500 dollárt kereshetett volna, míg az uráli városban másfél millió dollárt vághatott zsebre. A Jekatyerinburg könnyen volt nagyvonalú: a klub mögött az Ural Bányászati és Kohászati Társaság állt, s nincs ez másként manapság sem. A cég tulajdonosa az üzbég születésű milliárdos, Iszkander Mahmudov a Forbes szerint Oroszország 22. leggazdagabb embere. S neki – valamiért – régi mániája a női kosárlabda.

Rátgéber László korábbi csapata, a Szpartak Moszkva néhai tulajdonosa, a 2009-ben az egyik moszkvai utcán lepuffantott Sabtaj von Kalmanovics erről ezt nyilatkozta: „A barátaim kaszinóba járnak. Vannak, akik tőzsdéznek. Én litván vagyok, nekem a kosárlabda a mindenem: a hobbim, a szenvedélyem, a szerencsejátékom egyszerre.” S nem is sajnálta rá a pénzt. Egy év alatt 5-6 millió dollárt költött a csapat működtetésére.

Az európai női kosárlabda újabban orosz és török oligarchák játszótere. A legutóbbi öt esztendőben kétszer rendeztek orosz–török, s egyszer-egyszer orosz–orosz, illetve török–török döntőt a final fourban. Csak a cseh USK Praha tudta tartani a lépést az elittel; 2015-ben aranyérmes lett, tavaly és tavalyelőtt pedig a negyedik helyen végzett.

Mindezt érdemes szem előtt tartani a ma esti Sopron Basket–UGMK Jekatyerinburg finálé esélyeit latolgatva. A pontokat ugyan nem a dollárkötegek dobják, ám a dollárkötegeken múlik, melyik együttes milyen pontdobókat képes megvásárolni. Nos, az elődöntőben az oroszok kezdő ötösét két amerikai, egy amerikai-szlovák, egy belga és egy spanyol, a magyarokét három szerb, egy amerikai és – kakukktojásként – egy magyar (Fegyverneky Zsófia) alkotta.

A török Yakin Dogu legyőzése ezzel együtt a magyar kosárlabda és persze Sopron városának sikere. Miként az lesz az Euroliga-arany vagy éppen az -ezüstérem is.

Ekként tehát nem az a kérdés, miért játszott az elődöntőben csak 2 perc 17 másodpercet Dubei Debora, s miért nem kapott egy percet sem Határ Bernadett, Czukor Dalma, Weninger Virág és Bakó Patrícia. Mert ahogy a pécsi edzőlegenda, Rátgéber László mondta: „Gyakran jobb egy Euroliga-csapatban edzeni, mint egy Európa-kupa-szereplőnél pályán lenni.” A valódi kérdés az, hogy a Sopron Basket bámulatos meneteléséből mennyit profitál majdan – többek között a válogatott révén – a magyar női kosárlabdázás.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik