Női kosár NB I: a Soproné a döntő első felvonása

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.26. 19:45
null
Turner Yvonne (zöldben) és Studer Ágnes nagy küzdelemben (Fotó: Mártonfai Dénes)
A női kosárlabda NB I döntőjének első mérkőzésén a Sopron Basket magabiztos játékkal 63–53-ra nyert Szekszárdon, amivel el is vette riválisa pályaelőnyét.

 

Néhány nappal az Euroliga négyes döntőjében nyújtott fantasztikus teljesítménye után ismét nagy feladat várt a Sopronra, Roberto Íniguez csapatának ugyanis már az NB I fináléjában volt jelenése. Fegyverneky Zsófiáék a hétvégén minden várakozást felülmúltak azzal, hogy ezüstérmet szereztek Európa legerősebb kupasorozatában, a hazai mezőnyben azonban alighanem óriási csalódásként élnék meg, ha a második helyen végeznének. Akkor is így van ez, ha legnagyobb honi riválisuk, az alapszakasz- és Magyar Kupa-győztes Szekszárd otthonában kellett kezdeniük a három győzelemig tartó döntő párharcot.

Címvédőhöz méltóan nyitott a Sopron, villámgyorsan meglépett 6–0-ra, majd több mint három perc után Gereben Lívia triplájánál örülhetett először a hazai közönség. A szekszárdi szurkolók még jobban belelkesedhettek, mivel a 7. percben már a KSC vezetett (12–11).

Az első negyedben Jelena Milovanovics állította a legnagyobb feladat elé a vendéglátót, épp az ő triplájával alakult ki a 16–16-os negyedvégi eredmény, majd a második játékrész elején úgy is bedobta a ziccerét, hogy faultolták közben. Így tett Fegyverneky is, ez már a negyedik 2+1-es akciója volt a Sopronnak.

Ugyan volt néhány jó támadása a Szekszárdnak – Studer Ágnes 8-9 méterről dobott óriási triplát –, de kiváló védekezésüknek köszönhetően a látogatók irányították a mérkőzést.

A továbbra is parádézó Milovanovics révén a harmadik negyed derekán már tízzel vezetett a címvédő, a hazai időkérés sem vetette vissza a lendületét.

A záró etap elején aztán, már 16 pontos hátrányban kőkemény védekezésre váltott Djokics Zseljko együttese, ám továbbra sem nagyon találta az utat a vendéggyűrűig, így csak kilenc pontra tudott zárkózni. A Sopron a meccs nagy részét uralva 63–53-ra megnyerte az egyik fél harmadik győzelméig tartó döntő első felvonását.

A találkozó legjobbja a soproni Milovanovics (16 pont, 5 lepattanó) lett, csapattársa, Turner Yvonne 12 pontot, 6 lepattanót és 5 gólpasszt jegyzett, míg a hazaiaknál Gereben (10 pont, 4 lepattanó) teljesített a legjobban.

NŐI KOSÁRLABDA NB I
DÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Atomerőmű KSC Szekszárd–Sopron Basket 53–63 (16–16, 11–15, 8–18, 18–14)
Szekszárd, 1200 néző: V: Cziffra Cs., Benczur T., Ádám J.
SZEKSZÁRD:
Studer Á. 6/6, Oblak 11/3, GEREBEN 10/3, McCall 7, Kiss V. Csere: Theodoreán 4, Mansaré 4, Krnjics 3, Bálint R., COSTA 8. Vezetőedző: Djokics Zseljko
SOPRON:
TURNER 12/3, FEGYVERNEKY 9, Crvendakics 6, MILOVANOVICS 16/6, T. Jovanovics 7. Csere: Dubei 4, PAGE 9/3. Vezetőedző: Roberto Íniguez
Az eredmény alakulása: 3. perc:
0–6. 7. p.: 12–11. 13. p.: 17–23. 17. p: 22–27. 24. p.: 31–35. 27. p.: 33–43. 33. p.: 39–51. 36. p.: 44–53. 38. p.: 47–60
MESTERMÉRLEG
Djokics Zseljko:
– Védekezésben sok hibát követtünk el, egyáltalán nem vagyok elégedett. Az egész alapszakasz alatt azért dolgoztunk, hogy a miénk legyen a pályaelőny, a játékvezetők ítéletein azonban sokszor úgy éreztem, mintha nem is Szekszárdon lett volna az első mérkőzés. Köszönöm a közönségnek, fantasztikus volt az egész találkozón.
Roberto Íniguez:
– A játékosaim győztes típusok, ezt bizonyították az előző hétvégén az Euroligában és bizonyították ezen az estén is. Az Euroliga-ezüstéremmel már elértük, amit szerettünk volna, de a bajnoki címet is meg akarjuk szerezni. Megvan az első győzelem, ezen az úton kell továbbhaladnunk. Vasárnap jön a második meccs, azt is szeretnénk megnyerni.

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Sopron javára

A DÖNTŐ MENETRENDJE
ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD (1.)–SOPRON BASKET (2.) A párharc állása: 0–1
Atomerőmű KSC Szekszárd–Sopron Basket 53–63
Sopron Basket–Atomerőmű KSC Szekszárd
04.29.
Atomerőmű KSC Szekszárd–Sopron Basket
05.03.
Sopron Basket–Atomerőmű KSC Szekszárd
05.06. (ha szükséges)
Atomerőmű KSC Szekszárd–Sopron Basket
05.10. (ha szükséges)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik