Női kosár NB I: a Sopron kiütötte egyik legnagyobb riválisát

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2019.12.08. 19:55
null
Fegyverneky Zsófia (labdával) 11 pontot szerzett és öt gólpasszt adott a soproni csapatban (Fotó: Koncz György)
Remek győzelemmel feledtette pécsi vereségét a Sopron: a veretlenségét a napokban elveszítő címvédő 89–52-re kiütötte egyik fő riválisát, a DVTK-t a női kosárlabda NB I 10. fordulójának vasárnapi játéknapján.

 

A soproni mérkőzésen csak 10–9-ig haladtak fej fej mellett a csapatok: akkor a hazaiak kivágtak egy 10–2-es rohamot, már az első negyedben tíz pont fölé tornászták az előnyüket, a második játékrész derekán megvolt a „közte húsz”, és egy pillanatig sem volt kétséges, hogy a bajnoki címvédő ezúttal lelépi ellenfelét.

A vasárnapi játéknap másik találkozóján a Szekszárd szintén nagy különbséggel nyert: hazai pályán 97–52-re kiütötte a Ceglédet. A szekszárdiaknak ez volt a hatodik hazai mérkőzésük a 2019–2020-as bajnokságban, hatodszor is győztek – és a vasárnapi az eddigi legnagyobb különbségű (45 pontos) sikerük az őszi szezonban.

NŐI KOSÁRLABDA NB I
10. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések

SOPRON BASKET–ALUINVENT DVTK MISKOLC 89–52 (24–13, 24–14, 19–13, 22–12)
Sopron, 1000
néző. V: Kapitány, Tóth C., Nepp
SOPRON: JANUARY 13/3, Czukor 5, CRVENDAKICS 11/3, KRAJISNIK 16, Határ 11. Csere: FEGYVERNEKY 11, VARGA A. 9/3, Dubei 13/3, Weninger, Varga K. Edző: Gáspár Dávid
DIÓSGYŐR: Medgyessy 7/3, Walker-Kimbrough 2, Pusztai P. 5/3, Goree 13/3, Morrison 13. Csere: Skorics 6, Zele 4, Kányási 2, Szücs R., Kiss A., Katona. Edző: Cziczás László
Az eredmény alakulása. 3. perc: 5–6. 5. p.: 10–6. 6. p.: 10–9. 9. p.: 20–11. 13. p.: 26–18. 15. p.: 34–18. 17. p.: 40–20. 25. p.: 54–34. 27. p.: 64–34. 29. p.: 65–40. 35. p.: 82–42. 36. p.: 86–42. 39. p.: 86–50
MESTERMÉRLEG
Gáspár Dávid:
– Nagyon készültünk erre a mérkőzésre mind fizikailag, mind mentálisan. Nagyon szép eredmény született. Jelentős ellenfélnek tartjuk a DVTK-t, és egészen biztos, hogy ekkora különbség nincs a két csapat között. Sokat dolgoztunk ezért, és biztos vagyok benne, hogy a miskolciak is tudnak jobb formában játszani. Büszke vagyok a lányokra! Sok problémával küzdöttünk, de minden játékos, aki az elmúlt időszakban a megszokottól eltérő pozícióban, szerepkörben vállalt felelősséget, megtalálta a helyreállt rendben a feladatát, amit el kell látnia. Futottunk, ütköztünk, ahogy kell. Örömködni nem fogunk, ahogy szomorúak sem voltunk az elmúlt időszakban. Koncentrálunk a következő meccsre, és keményen dolgozunk tovább!
Cziczás László: – Fantasztikusan játszott a Sopron! Tudtam, hogy életveszélyes hazai pályán, bebizonyította, miért szerepel az Euroligában. Sebességben, agresszivitásban, döntéshozatalban, mindenben jobb volt. Ez azonban csak egy találkozó volt, van egy kitűzött célunk, attól nem fogunk eltérni. Sokkal jobb volt a Sopron, ám bízom benne, hogy közelebb tudunk majd hozzá kerülni, ezért dolgozunk nap mint nap. Ismerem a lányokat, ki fogunk mászni ebből a gödörből. Megyünk tovább!

ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD–VBW CEKK CEGLÉD 97–52 (25–21, 22–14, 28–9, 22–8)
Szekszárd, 800
néző. V: Nagy V., Söjtöry, Balog Gy.
SZEKSZÁRD: DOJKIC 14/3, MARSHALL 15/3, Miklós M., MCCALL 19, Kiss V. 7/3. Csere: BÁLINT R. 11/6, STUDER Á. 9/3, KRNJICS 18, Ruzicková 2, Theodoreán 2, Renczes. Edző: Djokics Zseljko
CEGLÉD: Swanier 6, Gorjanácz 7/3, Szirony 2, Brezinová 10/3, HIGGINS 10. Csere: Stankiewicz 10, Licskai 4, Böröndy D. 2, Révész L., Kobolák 1, Király A., Viszmeg M. Edző: Gabriel Carrasco
Az eredmény alakulása. 3. perc: 12–3. 6. p.: 17–12. 9. p.: 23–19. 12. p.: 32–23. 15. p.: 38–27. 18. p.: 45–31. 21. p.: 51–35. 24. p.: 62–39. 27. p.: 68–41. 30. p.: 75–44. 34. p.: 81–46. 38. p.: 90–49
Kipontozódott: Swanier (37. p.)
MESTERMÉRLEG
Djokics Zseljko:
– Egymás után a második mérkőzésünkön játszottunk nagyszerűen, mind támadásban, mind védekezésben igazi csapat voltunk.
Gabriel Carrasco: – Fel voltunk rá készülve, hogy ilyen hangulat lesz a csarnokban, és tudtuk, hogy a Szekszárd jól védekező együttes. A hétközi kupameccs miatt csak két napunk volt gyakorolni, ez meg is látszott a teljesítményünkön. A hazaiak minden szempontból jobbak voltak, várható volt a vereség, de nem ilyen különbséggel. A huszonöt eladott labda rengeteg.

Szombaton játszották
ELTE BEAC Újbuda–ZTE Női KK 71–94
PINKK Pécsi 424–PEAC-Pécs 64–77
TFSE-MTK–Vasas Akadémia 81–60
Uni Győr Mély-Út–NKE-FCSM Csata 74–76

AZ ÁLLÁS
1. Sopron Basket 10 9 1 822–582 0.950
2. NKE-FCSM Csata 10 8 2 816–749 0.900
3. Atomerőmű KSC Szekszárd 10 7 3 784–635 0.850
4. Aluinvent DVTK Miskolc 9 6 3 705–637 0.833
5. Uni Győr Mély-Út 10 6 4 787–698 0.800
6. PEAC-Pécs 10 5 5 750–734 0.750
7. TFSE-MTK 10 5 5 779–771 0.750
8. ZTE Női KK 10 5 5 759–762 0.750
9. VBW CEKK Cegléd 10 4 6 687–769 0.700
10. Vasas Akadémia 10 3 7 724–802 0.650
11. ELTE BEAC Újbuda 10 1 9 607–837 0.550
12. PINKK-Pécsi 424 9 9 549–793 0.500

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik