Női kosár NB I: a PEAC nyerte meg a pécsi párharcot

Vágólapra másolva!
2018.04.21. 21:43
A női kosárlabda NB I rájátszásában a PEAC-Pécs nagyot fordítva megverte a PINKK-Pécsi 424-et ezzel megszerezte a hetedik helyet. A Vasas Akadémia az MTK legyőzésével biztosította a bennmaradást.

A PINKK az első negyedet leszámítva szinte végig vezetett a városi riválisa ellen, előnye többször is elérte a tíz pontot, ám az utolsó öt percben nem dobott már pontot, így a PEAC nagyot fordítva 69–67-re győzött – a két győzelemig tartó párharcban megszerezte a második győzelmét is, ezzel a 7. helyen végzett.

A hazaiaknál a 17 pontos Ruják Nóra emelkedett ki, a vendég együttes legjobbja a 25 ponttal végző Szanja Mandics volt.

Az alsóházban a Vasas nagy csatában legyőzte az őt üldöző MTK-t, és mivel már csak két meccset játszik mindegyik csapat, biztossá vált, hogy bennmaradnak a pasarétiek. A mérkőzésen elképesztő statisztikákat gyártott a vasasos Jefimija Karakasevics (21 pont, 22 lepattanó, 9 kiharcolt fault).

Az alsóházban az MTK és a BEAC pályázik az utolsó bennmaradást érő helyre.

Női NB I
Rájátszás, a 7. helyért, 2. mérkőzés
PINKK PÉCSI 424–PEAC–PÉCS
67–69 (17–21, 22–10, 21–19, 7–19)
Kozármisleny, 50
néző. V: Söjtöry, Kovács N., Radnóti
PINKK:
SÁNTA 9/3, RUJÁK 17/3, Gémes-Sarok 9, Slaughter 9, Cheslek 8. Csere: Zsilinszky 4, RAUSCH 3/3, Benke 2, Sera 6. Edző: Laczka Miklós
PEAC:
Szücs R. 2, MANDICS 25/3, Rasheed 7, LICSKAI 9/3, IMOVBIOH 10. Csere: Venczel 4, Roberson 6, Demeter 4, Szücs L. 2. Edző: Éles Péter
Az eredmény alakulása. 3. perc:
6–8. 7. p.: 9–17. 12. p.: 21–21. 15. p.: 28–25. 18. p.: 35–25. 23. p.: 43–37. 27. p.: 54–46. 33. p.: 62–56. 37. p.: 67–64
Kipontozódott:
Szücs R. (37. p.)
MESTERMÉRLEG
Laczka Miklós: –
Mindent nagyon szépen köszönök a csapatomnak. Nem volt zökkenőmentes az az időszak, amit a PINKK-nél edzőként eltöltöttem. De én büszke vagyok a lányokra és arra a munkára, amit belefektettünk. Az első félidő jobban sikerült, sajnos a végén veszítettük el a mérkőzést.
Éles Péter: –
Lényegében annak kell örülni, hogy le tudtuk zárni a párharcot két meccs alatt. Minden elismerésem az ellenfélnek, hogy ilyen küzdelemre késztettek minket.

Az egyik fél második győzelméig tartó párharc végeredménye: 2–0 a PEAC-Pécsnek

Rájátszás, alsóház
VASAS AKADÉMIA–MTK BUDAPEST 66–62 (15–15, 17–18, 14–13, 20–16)
Pasaréti út, 80
néző. V: Balog Gy., Boros T., Hervay
VASAS
: Kalu 12, BÖRÖNDY V. 17/3, Tóth O., MÉRÉSZ 14, KARAKASEVICS 21. Csere: Varga A. 2, Heljic, Ambrus. Edző: Földi Attila
MTK:
HORVÁTH B. 18/6, Pál 3/3, Adamecz 7, Szabó Flóra 10, Székely-Horváth Zs. 10. Csere: Koch 2, CVITKOVICS 10, Wéber, Szeitl 2. Edző: Nagy Dorottya
Az eredmény alakulása. 4. perc:
8–2. 8. p.: 10–12. 13. p.: 18–19. 17. p.: 26–23. 24. p.: 35–37. 27. p.: 41–41. 33. p.: 59–48. 38. p.: 62–60
Kipontozódott:
Tóth O. (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Földi Attila: –
Meccsek óta hullámvölgyben vagyunk, sok pontatlansággal játszunk. Remélem, mai sikerünk visszaterel bennünket a helyes útra. Minden elismerés mai riválisunknak.
Nagy Dorottya: –
Rövid a padunk, sajnos sérülések hátráltatnak bennünket. Adamecz Lilla agyrázkódása még nem jött teljesen rendbe, Pál Szandra is fájós vállal játszott. Volt esélyünk győzelemre, azonban a lepattanócsatát csúnyán elveszítettük, többek között emiatt sem sikerült nyerni.

AZ ÁLLÁS
9. Vasas Akadémia 22 6 16 1504–1749 0.636
10. MTK Budapest 22 3 19 1242–1690 0.568
11. BEAC Újbuda 22 2 20 1308–1749 0.545

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik