Női kosár: a korábbi kapitány veszi át a Győr irányítását

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.06. 19:33
A HAT-AGRO UNI Győr női kosárlabdacsapata hivatalos honlapján jelentette be, Bencze Tamás váltja a vezetőedzői pozícióban Szentendrei Áront, akinek a szerződését – saját kérésére – pénteken bontotta fel a klub. Az új szakvezető megbízatása egyelőre a szezon végéig szól.

Bencze Tamás 1968. november 21-én született Letenyén. Játékosként a ZTE-vel három, a Kaposvárral pedig egy alkalommal nyert bajnoki címet. Százharminchétszeres válogatott, hat évig volt a gárda csapatkapitánya, Kálmán Lászlóval és Pankár Tiborral együtt tagja volt az 1999-es Eb-csapatnak.

Az edzősködést a Zala Volán-ZTE élvonalbeli női csapatánál kezdte 2004-ben, mellyel 2008-ban bronzérmet szerzett a Magyar Kupában. Előtte 2007-ben néhány hónapig a magyar női válogatott szövetségi kapitánya is volt. Dolgozott a Szeged női, Euroligát is megjárt csapatánál, legutóbb pedig a Falco KC NB I-es férfigárdáját irányította.

Az új szakembernek nincs sok ideje az ismerkedésre, ugyanis a Győr szerdán 18 órakor az MTK otthonában lép pályára bajnoki meccsen, majd vasárnap Zalaegerszegre látogat, jövő szerdán pedig már az Euroligában a címvédő orosz Jekatyerinburg ellen kell irányítania a csapatot.

Legfrissebb hírek

Nagyon simán nyert a Pécs és a DVTK; folytatódott a győri mélyrepülés a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.01.31. 20:00

A Sopron rajt-cél győzelmet aratott a női kosár NB I 18. fordulójában

Kosárlabda
2026.01.30. 20:39

A Csatában kosarazik tovább a válogatott Wentzel Nóra

Kosárlabda
2026.01.28. 09:54

Női kosárlabda NB I: könnyed DVTK-diadal Szigetszentmiklóson

Kosárlabda
2026.01.25. 21:09

A Szekszárd 45 pontos különbséggel verte meg a Győrt, simán nyert a Pécs is a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.01.24. 21:05

A Szekszárd 31 ponttal legyőzte a Szigetszentmiklóst a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.01.21. 21:57

Női kosár NB I: a Pécs csak hosszabbításban, de ott tarolva legyőzte a Szekszárdot

Kosárlabda
2026.01.18. 20:19

A Vasas visszavágott a BEAC-nak, a Győr majdnem csodát tett

Kosárlabda
2026.01.17. 19:48
Ezek is érdekelhetik