Nem csak a Super Bowlt ünnepelték Bostonban

Vágólapra másolva!
2017.02.06. 09:12
null
Paul Pierce utolsó mérkőzését játszotta a TD Gardenben (Fotó: Twitter)
A Patriots szenzációs győzelme előtt a Celtics is nyerni tudott a Clippers ellen az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában, ráadásul elbúcsúztatták a vendégként érkező legendát, Paul Pierce-t - a kiscsatár stílusosan köszönt el a csarnoktól. Russell Westbrook 42 pontos estéjével győzött az OKC a Portland ellen, a Toronto pedig Kyle Lowry tripla-duplájával lenyomta a Brooklynt.

Brooklyn Nets–Toronto Raptors 95–103

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu.
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu.

Lowryt semmi sem állíthatta meg. A Raptors irányítója betegen vállalta a játékot, majd egy kamerával történt ütközés során megsérült a karja is, de ez sem gátolta meg abban, hogy 39 percet töltsön a parketten és karrierje kilencedik tripla dupláját szállítsa. Az első félidőben kiharcolt előny négy egységre csökkent a záró játékrészben, de ekkor érkezett Lowry, kiosztott két gólpasszt, bedobott két büntetőt és győzelemre vezette csapatát – hatalmasat küzdött azért, hogy a Toronto megtörje negatív szériáját. Ez végül sikerült, DeRozan és Patterson nélkül hozták a kötelezőt a ligautolsó otthonában, ezzel ismét negyedikek Keleten, most viszont komolyabb feladat következik: a Clipperst fogadják hétfő este.

Túl sok eladott labda. Az első félidőben képtelenek voltak vigyázni a játékszerre a hazaiak, a nagyszünetig 16 alkalommal veszítették el – ezt értelemszerűen megbüntette az egyébként gyengén dobó Toronto és masszív előnybe került. A fordulás után rendezték a sorokat Lopezék, nagyobb kinti tűzerejüket kihasználva közelítettek és Kenny Atkinson szerint a védekezésük is javult annyit, hogy visszajöjjenek a meccsbe – kulcspillanatban azonban sorozatban háromszor hibáztak, ami megpecsételte a sorsukat. A gárda továbbra is nyeretlen hazai pályán 2017-ben, összességében pedig sorozatban kilenc vereségnél jár.

A Nets legjobb dobói: Lopez 20/3, Kilpatrick 18/15, Booker 15/3
A Raptors legjobb dobói: Valanciunas 22, Ross 17/9, Lowry 15, Carroll 15/6

Boston Celtics–Los Angeles Clippers 107–102

Tökéletes nap Bostonban. Természetesen a Patriots elképesztő Super Bowl-győzelme volt a város legfontosabb eseménye ezen az estén, de előtte a Celtics meccse is jól alakult a hazaiak számára. Elbúcsúztathatták korábbi legendájukat, a most vendégként öt percet játszó Paul Pierce-t, illetve megünnepelhették az új vezérük által húzott csapat sorozatban hetedik győzelmét. Isaiah Thomas ugyan zsinórban négy meccs után most 35 pont alatt maradt (28-ig jutott 8 gólpasszal), de ez is elégnek bizonyult, már az első negyedben megléptek tíz egységgel a hazaiak, később vezettek 18-cal, és csak az utolsó két percben tudta szorossá tenni a derbit a Clipperst – Griffin dobása viszont kimaradt, így Horford lezárhatta a még nyitott kérdéseket. Ekkor jött el a valódi ünneplés: az utolsó 19 másodpercben visszatért Paul Pierce, elvállalt egy hármast és el is süllyesztette azt – ez volt az egyetlen kosara, de úgy ünnepelte a közönség, mintha Celtics-mezben dobta volna...

Zuhan a Clippers. Újabb vereségével már csak másfél meccsel előzi meg a nyugati hetedik Thundert a Clippers, most rögtön back-to-backet játszik Torontóban, majd folytatja túráját New Yorkban, Charlotte-ban és Salt Lake Cityben - figyelniük kell, ha nem akarnak visszazuhanni a playoff-kép aljára. Ezen az estén is nagyon hiányzott Chris Paul, Austin Rivers 1/8, JJ Redick 2/9 dobását értékesítette mezőnyből, DeAndre Jordanhez nem nagyon jutott el a labda és csak a Crawford-Felton duó tudott adni némi lendületet – Blake Griffin becsülettel tette a dolgát, de dominálni és a gárda élére állni ő sem tudott. A Celtics úgy is kézben tartotta az összecsapást, hogy nem célzott jól és hogy 52 triplát dobott rá 30.8 százalékkal, a Clippers csak a végén tudott közelebb jönni, de a győzelemre nem volt reális esélye.

A Celtics legjobb dobói: Thomas 28/9, A. Johnson 13/3, Horford 13/9, Olynyk 13/3, Smart 13/9
A Clippers legjobb dobói: Griffin 23, Crawford 23/9, Felton 16/9

Oklahoma City Thunder–Portland Trail Blazers 105–99

Westbrook ismét eldöntötte. A 14 ponttal elveszített második negyed után igyekezett felzárkózni az OKC a második félidőben, a záró etapnak két egységnyi hátrányból vághattak neki a hazaiak. Ekkor ismét előlépett Russell Westbrook: 42 pontjából 19-et szerzett ebben az időszakban, az utolsó bő egy percben nyolc egységet rámolt be és győzelemre vezette csapatát. Egyetlen tripláját kulcspillanatban szerezte, amivel eldöntötte a meccset, de ezúttal nem one-man show-ként hozta a győzelmet, hanem egy jó csapat vezéreként: fellépett mellé Oladipo (24 pont, 13 lepattanó, clutch kosarak, 2-2 labdaszerzés és blokk) és Roberson (14 pont, 11 lepattanó, clutch labdaszerzés), a csapatvédekezés pedig a második negyedet leszámítva remekül működött. Billy Donovan is elégedetten nyilatkozott csapata teljesítményéről, természetesen kiemelve a negyedik negyedben hatalmas pluszt adó, idei nyolcadik 40 pont feletti estéjét szállító Westbrookot – a gárda fél meccsre megközelítette a Memphist.

Fájó vereség. Damian Lillard szerint frusztráló így kikapni, hiszen megvoltak a lehetőségeik, de nem tudták őket kihasználni, pedig nagyon fontos győzelmet arathattak volna. Túl sokat hibázott a gárda elöl-hátul, engedett 17 támadópattanót is, ami nem fér bele akkor, amikor egyébként is fojtogató az ellenfél védekezése, hiszen alig 40 százalékkal céloztak mezőnyből. A záró etapban már hátul sem voltak meggyőzőek, Westbrook átrohant rajtuk, de az utolsó két percben vétettek eladott labdát, hibáztak közeli dobást és triplát is, így nem tudtak élni az adódó lehetőségekkel. Ezzel a vereséggel egy meccs a hátrányuk a Denverhez képest, most pedig a nagy formában lévő Dallas ellen kell javítaniuk.

A Thunder legjobb dobói: Westbrook 42/3, Oladipo 24/3, Roberson 14
A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 29/12, McCollum 19/6, Plumlee 13

NBA, ALAPSZAKASZ
Boston Celtics
–Los Angeles Clippers 107–102
Brooklyn Nets–Toronto Raptors 95–103
Oklahoma City Thunder–Portland Trail Blazers 105–99

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik