Nagyszerű magyar diadal a bosnyákok ellen

Vágólapra másolva!
2010.08.08. 21:22
null
Hanga Ádám (jobbra) szerezte a legtöbb pontot a szolnoki mérkőzésen (Fotó: Fuszek Gábor)
Vasárnap este Szolnokon a magyar férfi kosárlabda-válogatott 74–70-re legyőzte Bosznia-Hercegovinát Európa-bajnoki selejtezőn. Leszámítva az első perceket, a csoportjában eddig nyeretlen fiatal magyar csapat végig vezetve, idegfeszítő hajrát átvészelve győzte le ellenfelét. A szolnoki kettős mérkőzés teljes sikerrel zárult, hiszen délután a női válogatott is megnyerte Eb-selejtezőjét.

A britek és a macedónok elleni, egyaránt vereséggel végződő Eb-selejtező után újabb nehéz ellenfél várt a magyar válogatottra: Bosznia-Hercegovina, amely bár a legutóbbi két Európa-bajnoki döntőről lemaradt, a megelőző ötön rendre ott volt – és köztudottan a világhírű délszláv kosáriskola képviselője.

Ehhez képest Hanga Ádám-show-val kezdődött a szolnoki mérkőzés. A 21 éves bedobó szerezte az első nyolc magyar pontot, és közben kiosztott két akkora blokkot, hogy azokat a világ bármely kosárcsarnokában megtapsolták volna. Horváth Ákos, majd Szabó Zsolt triplája után öt ponttal vezetett a magyar válogatott, és mivel a negyed befejező 3:57 percében a bosnyákok egyetlen pontot sem (!) szereztek, az előny az első szünetig tovább nőtt (19–11).

És a fiatal magyar válogatott nem fékezett a folytatásban sem! Fodor Márton két jó büntetője nyomán a különbség tíz pont fölé nőtt (25–14), Molnár András betörésből hozzátett még kettőt. S miközben a magyar fiatalok lendületesen, jó ritmusban szervezték támadásaikat és engedtek el egy-egy triplát, a bosnyákok nem találták a fonalat. Vojvoda Dávid triplája után karnyújtásnyira kerültünk a döbbenetes húszpontos különbséghez (38–19), és bár a határt nem sikerült átlépni később sem, a szünetben meglepő, egyben megnyugtató előnnyel vezetett Mészáros Lajos csapata (42–26).

Valljuk be, nem számíthattunk arra, hogy a bosnyákok ugyanolyan kirívóan rossz mezőnybeli dobóteljesítményt nyújtanak a második félidőben, mint az elsőben (25 százalék). A magyarok fáradni látszottak, a csapatjáték meg-megtöredezett, a kinti találatok és a lepattanók száma megcsappant – mindezek következtében a magukat összekapó bosnyákok feljöttek tíz pontra (49–39). Időkérés után jött egy megnyugtató Vojvoda-tripla, két rossz büntető ott, két jó itt (Lóránt Péter). Hullámzott a játék, a palánk alatt erősítő bosnyákok feljöttek nyolc pontra, ám a mieink hallatlan akaraterővel a negyed végére megint tíz fölé pumpálták az előnyt. (61–49)

Bírhatják-e a a végéig? Bosznia-Hercegovina csapata természetesen egy pillanatra sem adta fel, és rutinos játékosai érezték, hogy „megfoghatók" a fáradó magyarok. A mieink azonban küzdöttek, Molnár ziccerrel és büntetőkkel, Horváth Ákos a támadóidő lejárta előtti triplával tartotta a tízpontos előnyt, ám az utolsó négy percre így is csupán ötpontos előnnyel fordultak a mieink. Horváth két büntetőből egyet vert csak be, Csorvási Milán egyet sem, Bajramovic triplája viszont betalált (70–67). Hanga betörésből feltett ziccere elbizonytalanította az ellent, két labdaeladás ott, büntető itt – de Hanga is csak egyet dobott be. Gordic behajította a tripláját, és úgy tűnt, bejön a bosnyák odaütős taktika, hiszen Vojvoda is rontott a büntetővonalról. Huszonegy másodperccel a vége előtt újra indultak a bosnyákok, csakhogy hiába romboltak hatásosan, az építkezéshez már az ő erejük sem volt elég – egy újabb labdaeladást követően a magyar válogatotté lett a labda, s vele együtt immár a győzelem is. (74–70)

Mészáros Lajos tanítványai szerdán Ukrajnában játsszák következő Eb-selejtezőjüket.

FÉRFI KOSÁRLABDA EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ 
B-CSOPORT, 3. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–BOSZNIA-HERCEGOVINA 74–70
(19–11, 2315, 1923, 1321)
Szolnok, 2200 néző. V: Dolinek (cseh), Brziak (szlovák), Toawicki (lengyel)
MAGYARORSZÁG: HANGA 18/3, HORVÁTH Á. 17/12, Vojvoda 9/6, Tóth G., Lóránt 2. Csere: MOLNÁR A. 13, SZABÓ ZS. 9/6, Fodor M. 4, Keller 2, Csorvási. Szövetségi kapitány: Mészáros Lajos
BOSZNIA-HERCEGOVINA: GORDIC 15/9, Kojadinovic, Dedovic 14/6, BAVCIC 14/3, Bajramovic 6/6. Csere: Nesovic 5/3, Domercant 5/3, Varda 11, Jazvin, Milosevic. Szövetségi kapitány: Sabita Habzic
 
Az eredmény alakulása. 3. p.: 64. 5. p.: 107. 8. p.: 1711. 14. p.: 2714. 19. p.: 3819. 22 p.: 4426. 23. p.: 4430. 24. p.: 4930. 28. p.: 5446. 32. p.: 6153. 35. p.: 6653. 36. p.: 6659. 39. p.: 7067
Kipontozódott: Lóránt (36. p.), Varda (38. p.), Gordics (40. p.)
Mezőnybeli dobószázalék: 39.1 (25/64, ill. 39 (23/59)
Büntetők dobószázaléka: 66 (16/24), ill. 66 (14/21)
Lepattanók: 38, ill. 44
Legtöbb lepattanó: Szabó Zs. 9, ill. Bavcic 12
Legtöbb gólpassz: Hanga 5, ill. Kojadinovic 3
 
MESTERMÉRLEG
MÉSZÁROS LAJOS: – Remek első félidőt produkáltunk, de várható volt, hogy a szünet után feljönnek a bosnyákok. Így is lett, rutinos játékosaik révén kihasználták a védekezési hibáinkat, ám a szívünk, a mentális hozzáállásunk és a közönség közösen átlendített minket a holtponton, és óriási győzelmet arattunk.
SABITA HADZIC: – Borzalmas volt az első félidőnk, gyengén védekeztünk és támadtunk. Aztán megpróbáltunk mindent, de hiába, a felzárkózás során elfogyott az erőnk, nem maradt belőle a végjátékra.
 
A CSOPORT MÁSIK VASÁRNAPI MÉRKŐZÉSÉN
NAGY-BRITANNIA–MACEDÓNIA 104–96
AZ ÁLLÁS 
1. Macedónia 3 2 1 245-206 5
2. Nagy-Britannia 2 2 - 195-178 4
3. Magyarország 3 1 2 200-239 4
4. Bosznia-Hercegovina 2 1 1 156-150 3
5. Ukrajna 2 - 2 134-157 2
A FÉRFIAK EB-SELEJTEZŐS PROGRAMJA
Augusztus 2. Magyarország–Nagy-Britannia 82–91
Augusztus 5. Macedónia–Magyarország 78–44
Augusztus 8. Magyarország–Bosznia-Hercegovina 74–70
Augusztus 11., 19.00 Ukrajna–Magyarország
Augusztus 17., 19.30 Nagy-Britannia–Magyarország
Augusztus 20., 19.00 Magyarország–Macedónia, Szolnok
Augusztus 23., 20.45 Bosznia-Hercegovina–Magyarország
Augusztus 26., 19.00 Magyarország–Ukrajna, Szombathely
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik