Kosárlabda: minden élvonalbeli klub ott lesz az All-Star-gálán

Vágólapra másolva!
2015.11.24. 12:54
Minden élvonalbeli klub képviselteti magát játékossal a Kelet–Nyugat All-Star kosárlabdagálán, melyet szombaton 17 órától rendeznek a Syma Csarnokban.


Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöke a keddi sajtótájékoztatón elmondta, azért választották a tavalyi év után ismét a fővárost az esemény helyszínéül, mert ezzel is szeretnék fellendíteni a budapesti kosárlabdaéletet.

Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöke a keddi sajtótájékoztatón elmondta, azért választották a tavalyi év után ismét a fővárost az esemény helyszínéül, mert ezzel is szeretnék fellendíteni a budapesti kosárlabdaéletet.

A Kelet válogatottjának kezdő ötösét Mike Caffey (JP-TOP COP Jászberény), Vojvoda Dávid (Szolnoki Olaj KK), Troy Barnies, Eilingsfeld János (mindkettő Atomerőmű SE) és Keller Ákos (Szolnoki Olaj KK) alkotja, a vezetőedző Schmidt Béla (Atomerőmű) lesz.

A Nyugat kezdőcsapatában Kendrick Perry, Wesley Channels (mindkettő Egis Körmend), Kerpel-Fronius Balázs (Zalakerémia ZTE KK), Reinar Hallik (Falco-Trend Optika KC Szombathely) és Lóránt Péter (TLI-Alba Fehérvár) szerepel, az együttest Kálmán László (Falco-Trend Optika KC Szombathely) dirigálja majd.

A számos színes programmal kiegészülő eseményre a belépő 2500 forint, de pénteken éjfélig a Simple alkalmazással mobiltelefonon keresztül kedvezményesen, 1900 forintért lehet jegyet vásárolni.

Kucsera József, az All-Star-gála társfőszervezőjének tájékoztatása szerint a kapukat szombat délután fél 5-kör nyitják ki a Syma Csarnokban, ahol 5 órától először a Rookie Game keretében az U20-as férfi kosárlabda-válogatott játszik felkészülési mérkőzést a magyar egyetemi válogatottal. A találkozó szünetében az értelmi fogyatékos kosárlabdázóké lesz a pálya, a hagyományos integrációs programok keretében először a speciális olimpikonok tartanak bemutatót. Azután 18.50-től kerekesszékes Kelet–Nyugat gálamérkőzésre kerül sor, majd egy felvezető show után 20.15-kor kezdődik a Kelet–Nyugat All-Star-gála.

A főmérkőzés szüneteiben ezúttal is ügyességi játékokat bonyolítanak le, először a Molten „Generációk csatája” Shooting Stars elnevezésű dobóversenyt, amelyen a közelmúlt sztárjai és a jelenkor feltörekvő tehetségei vesznek részt. Ezen kívül lesz egy B33 Kelet–Nyugat gálamérkőzés, mégpedig NB I-es játékosok közreműködésével, de nem marad el a szokásos zsákolóshow sem, amelyben a gála sztárjátékosai mérik össze ügyességüket. A jó hangulatról idén a Frogs szlovén táncos akrobatikacsoport gondoskodik.

A szervezők felhívták az érdeklődők figyelmét arra, hogy a gáláról az M4 Sport televízió felvételről ad egy összefoglalót, így aki az egész programra kíváncsi, azt csak a helyszínen tekintheti meg.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik