R. B. 2020.04.15 09:58 Frissítve: 2020.04.15 11:26

Kosárlabda: Honti Kata nem repülhetett haza Olaszországba, Sopronban maradt

A tavaly a Sopron Basketnél két hónapig szereplő, Olaszországban élő Honti Kata épp akkor látogatott haza Magyarországra, amikor a határlezárások miatt kiderült, nem tud visszautazni a párjához Umbriába.

Honti Kata Sopronban vészeli át a járványt (Fotó: Nemzeti Sport – archív)

 

„Ahogy negyedévente mindig, március elején is hazajöttem néhány napra látni az édesanyámat és meglátogatni a barátaimat – mesélte a Valenciával 2012-ben Euroliga-győztes Honti Kata a Magyar Nemzetnek. Még csak nem is sejtettem, hogy nem tudok majd itthonról hazamenni, mert akkor még csak Észak-Olaszországban tobzódott a járvány, és Magyarországon sem volt jelentős vészhelyzet. Utólag belegondolva hihetetlen, hogy szinte óráról órára hogyan változott meg minden. Egyszer csak kiderült, Ausztria lezárta a határait, a Bécsből visszainduló járatomat törölték. Gyorsan vettem jegyet a Budapestről felszálló gépre, de hamarosan értesítettek, hogy azzal sem mehetek, mert minden Olaszországból érkező vagy oda tartó járatot leállítottak. Akkor eldöntöttem, itthon maradok az édesanyámmal. Segítek neki, és vigyázok rá, ki sem kell mozdulnia otthonról.”

 
Honti Kata: Sohasem mondjuk, hogy soha, de úgy gondolom, vége

A 32 esztendős korábbi játékos elárulta, párja, Gianni Olaszországban maradt, s hozzá hasonlóan ő is az édesanyjáról gondoskodik.

„Azt meséli, hogy félelmetes az üres város látványa. Ő fél napra bejár dolgozni, főállásban HR-es egy cégnél, amihez engedélyre van szüksége, mert sűrű az utcákon és az utakon az ellenőrzés. Eleinte ki lehetett menni sétálni vagy egyedül sportolni, de hamarosan azt is megtiltották. Egyik nap elment futni, de megállították a rendőrök, és lényegében hazazavarták. Mászkálni sem szabad, teljesen felborult az élet, a legfrissebb hírek szerint május harmadikáig hosszabbították meg ezt az állapotot. Az ottani barátaimmal sokat beszélek, és érzem, egyre nehezebben viselik a bezártságot” – tette hozzá a magyar válogatottban több mint száz mérkőzésen parkettre lépő Honti, aki szerint Magyarországon enyhébb a korlátozás, ennek köszönhetően olykor akár nyolc-tíz kilométert tud sétálni édesanyja vizslájával.

2020.05.23 20:31:28

Kosárlabda S. TÓTH JÁNOS

ALAPVONAL. Továbbra is csodaszámba megy, ha női edző kerül női együtteshez, a férfiszakág csapatai pedig a »teve a tű fokán« kategóriába tartoznak a női szakvezetők számára.

2020.05.02 09:59:31

Kosárlabda GYŐRI FERENC

A magyar válogatott kosárlabdázója nem lepődött meg Vojvoda Dávid hazatérésén.

2020.04.27 13:48:18

Kosárlabda THURY GÁBOR

Atlantában nem engedhették meg maguknak, hogy ne a legjobbakkal álljanak ki.

2020.04.14 16:20:10

Kosárlabda L. PAP ISTVÁN

A háborúban álló Jugoszláviából érkező mester először 1995-ben a BSE ellen vezette a dobogó tetejére a PVSK-t.

2020.03.26 22:22:58

Kosárlabda S. TÓTH JÁNOS

ALAPVONAL. Nem véletlenül volt »Mr. Kosárlabda« a beceneve Boriszlav Sztankovicsnak, a nemzetközi szövetség nemrég elhunyt tiszteletbeli főtitkárának.