KoroNapló: magyar hurka és kolbász Indianában – Juhász Dorka öröme

Vágólapra másolva!
2020.05.12. 09:52
Az Ohio State Egyetemen tanuló 20 éves kosárlabdázó továbbra is Indianában edz, sokat gyakorolja a dobásokat, és a minap megismertette barátait a magyar ízekkel is.

 

„Huszonegyezer felett van a koronavírussal fertőzöttek és ezerkétszáz felett az elhunytak száma Ohio államban. Ez nagyon sok ahhoz képest, hogy a területe, a népességszáma és a népsűrűsége is hasonló Magyarországéhoz – területe csupán húszezer négyzetkilométerrel nagyobb, mint hazánké.

A járvány jelentős helyi elterjedésének fő oka, hogy fegyelmezetlen a lakosság, sokan nem tartják be a szabályokat. Egyre több ember merészkedik ki az utcára, a bevásárlóközpontok parkolói tele vannak kocsikkal. A legfőbb oka ennek az, hogy a hírekben lehetett hallani május közepi esetleges lazításokról, azonban még nem tartunk ott.

Az előző hét eseménye a diplomaosztó volt az egyetemen. Vicces, vagy inkább szomorú, hogy a rektor az üres stadionban, a végzős diákok jelenléte nélkül tartott beszédet. Végzős csapattársam például melegítőben ült a kanapén, és kezében egy pohár pezsgővel nézte az ünnepi beszédet a tévén. A vizsgáimat több mint egy hete befejeztem, hamarosan kezdődik a nyári szemeszter. Erre a két iskolamentes hétre nagy szükségem van, végre tudok valamennyit pihenni és csak az edzésmunkámra koncentrálni.

Még mindig Indianában tartózkodom, mert itt legalább tudok edzeni és fejlődni. Az erőnléti munka mellett szerencsére már a kosárlabdát is a kezembe vehetem. Labdavezetési, ügyességfejlesztő feladatokat végzek, amelyek nagyon hasznosak lesznek a későbbiekben. Sokszor reggelente és esténként is kimegyek az udvarra sorozatokat dobni.

A magyar ételek nagyon hiányoznak, ezért igencsak megörültem, mert találtam az interneten egy Las Vegas-i magyar üzletet, ahonnan tudtam rendelni néhány terméket, amelyek megidézték a hazai ízeket. A múlt héten a barátaimnak magyar hurkát, kolbászt sütöttem, emellett egy kis füstölt sonkát és szalonnát is ettünk. Azt hiszem, nem csak udvariasságból mondták, hogy ízlik nekik, jóízűen kóstolgatták – habár a véres hurka láttán nem volt őszinte a mosolyuk. Szerintem az első »magyar élményüket« sikerként könyvelhetem el, úgyhogy beígértem egy jó kis paprikás csirkét.”

AKoroNaplóállandó szerzői:Baráth Botond(Egyesült Államok),Galló Vilmos(Svédország),Gulácsi Péter(Németország), Juhász Dorka (Egyesült Államok),Kemény Dénes(Magyarország), Krueger John-Henry (Egyesült Államok), Davide Lanzafame (Magyarország), Planéta Szimonetta (Franciaország)
Korábban: Ligetvári Patrik (Spanyolország), Pádár Krisztián(Oroszország),Vojvoda Dávid(Olaszország)

A KoroNapló korábbi bejegyzéseitIDE KATTINTVAtekinthetik meg!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik