Honti Kata a Valenciában folytatja pályafutását

2011.05.11. 16:50
null
Honti Kata Valenciában folytatja pályafutását (Fotó: Korponai Tamás)
Címkék
A spanyol Valenciánál folytatja pályafutását Honti Kata, a magyar bajnok MKB-Euroleasing Sopron válogatott kosárlabdázója.

 

A soproni klub honlapjának szerdai tájékoztatása szerint a csapatkapitány egyelőre egy évre kötelezte el magát a márciusban az Euroliga négyes döntőjébe jutó – és végül negyedik helyen végző – egyesülethez.

„Már korábban sem volt titok, hogy kacsingattam külföld felé, mivel szerettem volna magam kipróbálni egy másik közegben is, ahol új feladatok, lehetőségek várnak rám – nyilatkozta a 23 éves játékos. – A Valencia részéről most egy olyan visszautasíthatatlan ajánlatot kaptam, amely mindenben megfelelt az elképzeléseimnek. A szerződésem egy évre szól, nagyobb távlatokban most nem is gondolkodom. Szomorúan veszek búcsút, de meg kell tennem ezt a lépést. Természetesen ez a klub és szülővárosom az örök otthonom marad, s előbb-utóbb mindenképpen visszatérek ide. Köszönöm mindenkinek a támogatását, szeretetét, amely Sopronban körülvett, és bízom benne, hogy visszatérésem után fogunk még közösen fényes sikereket elérni!"

Legfrissebb hírek

A Nantes kettős győzelemmel jutott a férfi kézilabda BL negyeddöntőjébe

Kézilabda
4 perce

Hollandia után Törökországot is megverték a mieink a Billie Jean King-kupában

Tenisz
6 perce

A szabálytalanság, amely után Kovács István kiállította Cubarsít a Barcelona–Atlético BL-negyeddöntőben

Bajnokok Ligája
38 perce

Női kézilabda: Szlovénia is kijutott az Európa-bajnokságra

Kézilabda
43 perce

Szoros volt a visszavágó, de újra kikapott a Falco – a Bilbao jutott be a férfi kosár Európa-kupa döntőjébe

Kosárlabda
1 órája

Kajak-kenu vb: utólag lett bronzérmes a Szegedi Angelina, Kiskó Réka páros

Kajak-kenu
1 órája

Marozsán a második fordulóban búcsúzott Hurkacz ellen Monte-Carlóban

Tenisz
1 órája

BL-negyeddöntő: Barcelona–Atlético Madrid

Bajnokok Ligája
1 órája
Ezek is érdekelhetik