Férfi kosár NB I: váratlan Alba-vereség; újra nyert a Körmend

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.06. 19:59
null
Ivosev Tamás nagyot játszott az Alba ellen (<a href="http://kosarsport.hu/game/hun/x1718/hun_894" target="_blank">kosarsport.hu</a>)
A férfi kosárlabda NB I 14. fordulójában a bajnokság legjobb formában lévő csapata, az Alba Fehérvár váratlan vereséget szenvedett Kaposváron. A Szolnoki Olaj nehezen őrizte meg hazai veretlenségét, három kör után győzött ismét a Körmend, a Sopron a MAFC otthonában nyert, míg a tartalékos a Szeged a Debrecent múlta fölül.

 

KAPOSVÁR–ALBA FEHÉRVÁR

A sorozatban nyolc bajnokit nyerő Alba Fehérvár az utóbbi kilenc meccsén csupán egy győzelmet jegyző Kaposvárhoz látogatott. A címvédő még úgy is toronymagas esélyesnek számított, hogy legfőbb pontgyárosa, Trevis Simpson nem tudta vállalni a játékot, hiszen a hazaiaknak Montgomery Evans elküldésével három légiósuk maradt (egészen a következő fordulóig).

A Kaposvár 9–0-val nyitott, de az első negyed feléhez érve már az Alba járt előrébb eggyel. Sokáig egyik csapat sem tudott nagyobb előnyt kiharcolni, hol az egyik, hol a másik fél dobott sorozatban öt-hat pontot. A záró játékrészben aztán olyan fegyverrel állt elő a KKK, amely az egész szezonban talán a legnagyobb gyengesége volt: a hárompontosdobás. Tóth Péter kettő, Ivosev Tamás egy triplát értékesített, a Kaposvár egy 15–2-es futást produkálva lényegében eldöntötte a meccset.

A hazaiaknál 29 ponttal és 9 lepattanóval kiemelkedett Ivosev, de Hendlein Roland (6 pont, 14 lepattanó) és Marko Spica (14 pont, 10 lepattanó, 8 gólpassz, 6 kiharcolt fault) is sokat tett a győzelemért.

SZOLNOKI OLAJ–PÉCS

Kendrick Perry hiányában Vojvoda Dávid ragadta magához a kezdeményezést – a válogatott játékos tarthatatlannak bizonyult az elején, többek között az ő remeklésével az első percektől kezdve vezetett az Olaj. Igazán nagy különbséget azonban nem tudott kialakítani, amiről leginkább a pécsi Veljko Budimir és Jabril Durham gondoskodott (előbbi pontszerzésben, utóbbi játékszervezésben járt az élen).

A hat-nyolc pontos hazai előny Sztrahinja Milosevics irányításával nőtt 13 egységnyire a 24. percben, ám négy perccel később egalizáltak a baranyaiak. Ekkor megint Vojvoda (21 pont) és az egész meccsen kiváló Milosevics (23 pont, 11 lepattanó, 6 kiharcolt fault) rázta meg magát, így ha nehezen is, de megőrizte hazai veretlenségét a Szolnok.

KÖRMEND–JÁSZBERÉNY

Sorozatban három bajnokit bukott el a Körmend, ennek következményeként pedig Gasper Potocnik, a vasiak trénere beadta a lemondását – ilyen körülmények között fogadták a piros-feketék a Jászberényt. A hazaiak nehezen lendültek bele, igaz, a Berény még náluk is gyengébben kezdett. Ferencz Csabáék végül különösebb megerőltetés nélkül nyertek a szlovén mester feltehetően utolsó mérkőzésén. Érdekesség, hogy a Körmend az előző három meccsén átlagban 98 pontot kapott, ezúttal viszont csak 61-et, s abból 24-et az utolsó negyedben, amikor már lényegében eldőlt a találkozó.

SZEGED–DEAC

Nehéz helyzetben várta a Szeged a DEAC-ot, ugyanis a hosszú ideje sérült Juhos Levente után Andrija Csirics is kidőlt. A hazaiak ettől függetlenül egy végig szoros meccsen felülmúlták az újoncot, amely a jó kezdés után sorozatban harmadszor kapott ki, míg a Szeged négy vereség után nyert ismét. A mérkőzés legjobbjai Marko Boltics (19 pont, 6 lepattanó, 12 gólpassz, 9 kiharcolt fault) és Nenad Sulovics (21 pont, 11 lepattanó, 7 szerzett labda) voltak.

MAFC–SOPRON

A kiesés elől menekülő csapatok ütközetén a Sopron az utolsó negyedben nagyot játszva egymás után a második találkozóját is megnyerte, míg a MAFC sorozatban negyedszer szenvedett vereséget – Sabáli Balázs gárdája ezzel beérte a tabellán a fővárosiakat.

Férfi kosárlabda NB I

KAPOSVÁRI KK–ALBA FEHÉRVÁR 78–64 (21–20, 16–16, 13–15, 28–13)
Kaposvár, Városi Sportcsarnok, 800 néző. V: Pálla Z., Boros T., Kulcsár T.
KAPOSVÁR: Dunn 14/6, Baki 3/3, IVOSEV 29/3, HENDLIEN 6, SPICA 14. Csere: TÓTH P. 9/6, Hock 1, Blaskovits 2. Edző: Fekete Ádám
ALBA FEHÉRVÁR: Hill 12, Mohammed 5/3, HARRIS 12/3, Lóránt 15/3, Keller Á. 6. Csere: Kovács Á. 6, Horton 3, Keller I., Filipovity M. 5/3. Edző: Dzunics Braniszlav
Az eredmény alakulása. 3. perc: 4–0. 7. p: 17–14. 12. p: 23–20. 17. p: 29–32. 22. p: 40–43. 27. p: 48–45. 32. p: 58–51. 37. p: 71–57
Kipontozódott: Kovács Á. (39. p.)
MESTERMÉRLEG
Fekete Ádám:
– Iszonyatosan nehéz időszak van mögöttünk. Bízom benne, hogy ezzel a győzelemmel elindulunk felfelé és úgy játszunk, ahogy azt a szurkolóink megérdemlik. Szeretnénk bejutni a legjobb nyolc közé és ezért minden tőlünk telhetőt megteszünk. Amellett, hogy szívvel-lélekkel játszottunk, az utolsó negyedben végre beestek a tripláink is.
Dzunics Braniszlav: – Teljesen megérdemelten nyert a Kaposvár. Néhány dologban jobb volt, megnyerte a lepattanócsatát és jobban is akarta a győzelmet. Nekünk nem szabad így hozzáállni a mérkőzéshez. A negyedik negyedben a védekezésünkkel is gond volt, sok tiszta dobóhelyzetet engedtünk az ellenfélnek. A kaposváriak ekkor pedig be is találtak a távoli helyzetekből.

SZOLNOKI OLAJ KK–PÉCSI VSK-VEOLIA 78–69 (24–20, 22–18, 17–20, 15–11)
Szolnok, 1500
néző. V: Cziffra, Farkas G., Radnóti
SZOLNOK: VOJVODA 21/3, Phillip 1, KOVÁCS P. 12/9, MILOSEVICS 23/3, Andric. Csere: Tóth Á. 8, Ford 8/3, Polyák 5/3. Edző: Dragan Alekszics
PVSK: Durham 7, Supola 7/3, Demeter A. 4, BUDIMIR 22/12, Sarlija 2. Csere: DJUKICS 13/9, Harazin 6, Simon K. 5/3, Biró O. 3/3. Edző: Csirke Ferenc
Az eredmény alakulása. 4. perc: 11–7. 8. p.: 21–20. 14. p.: 34–28. 18. p.: 42–36. 24. p.: 54–41. 27. p.: 58–58. 30. p.: 62–58. 34. p.: 73–65. 38. p.: 73–67
Kipontozódott: Simon K. (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Dragan Alekszics:
– Kemény meccsre számítottunk, és az is volt végig. Kendrick Perry távollétében játékosaink közül akadtak, akik több játékpercet is kaptak a megszokottnál, közülük volt, aki élt vele, de olyan is, aki nem. Köszönjük közönségünk szurkolását, mert döntetlen állásnál nagyon sokat segítettek rajtunk a hangerejükkel.
Csirke Ferenc: – Pariban voltunk a szolnoki csapattal, a tartásunkat is mutatja, hogy mínusz tizenhat pontról is sikerült felállnunk. Pozitívum, hogy megnyertük a lepattanócsatát, és az is, hogy nyolcvan pont alatt tartottuk az Olajt, Ám az az igazság, hogy huszonhárom eladott labdával nemhogy Szolnokon, sehol sem lehet meccset nyerni.

NATURTEX SZTE SZEDEÁK–DEAC 84–75 (18–21, 21–18, 24–18, 21–18)
Szeged, 1000 néző. V: Tőzsér, Söjtöry, Fodor A.
SZEGED: BOLTICS 19, Fortune 8, WIRTH 13/9, Bonifert B., SULOVICS 21. Csere: Kovács Á. 15/6, VÁGVÖLGYI 6/6, Révész 2. Edző: Andjelko Mandics
DEBRECEN: Jones 2, Molnár A. 2, LILOV 19/6, Farkas A. 9/6, ARMWOOD 14. Csere: Bognár 14, VELKEY 15/9, Kozák, Fazekas. Edző: Berényi Sándor
Az eredmény alakulása. 3. perc: 0–8. 7. p.: 8–16. 12. p.: 25–24. 17. p.: 34–34. 22. p.: 45–39. 25. p.: 47–48. 28. p.: 55–53. 33. p.: 66–65. 38. p.: 75–70
Kipontozódott: Molnár A. (34. p.), Kovács Á. (39. p.), Velkey (40. p.), Bognár (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Andjelko Mandics:
– Andrija Csirics és a válogatott Juhos Levente távollétében fiataljaink minőségi játékkal rukkoltak ki. Bebizonyították, hogy töretlen küzdőszellemmel sok mindent lehet pótolni.
Berényi Sándor: – A nagyobb elszántsággal játszó Szeged győzelme megérdemelt. Sorsdöntőnek bizonyult, hogy az ellenfél fiatal játékosai jól szálltak be a mérkőzésbe. Az utolsó percben beálló Révész Ádám például három lepattanót is szerzett. Két fájó vereségen vagyunk túl, mielőbb rá kell találnunk a helyes útra.

EGIS KÖRMEND–JP AUTÓ JÁSZBERÉNYI KSE 77–61 (17–10, 26–17, 21–10, 13–24)
Körmend, 1800
néző. V: Pálla Z., Balogh Gy., Hervay T.
KÖRMEND: HOLLINS 12/6, Németh, FERENCZ 14/9, Tuoyo 8/6, Horti 2. Csere: Csorvási 12, Fanning 12/3, Halász 2, DAVIS 15/3, Bán, Koch. Edző: Gasper Potocnik
JÁSZBERÉNY: NELSON 29/9, Rakics 2, Wallace 10, Lucsics 3/3, SEJFIC 13. Csere: Kerpel-Fronius B. 4, Cseh, Bazsó, Molnár. Edző: Nikola Lazics
Az eredmény alakulása. 4. perc: 5–5. 8. p.: 10–5. 13. p.: 25–15. 17. p.: 36–19. 24. p.: 50–29. 28. p.: 62–33. 32. p.: 66–41. 37. p.: 75–53
MESTERMÉRLEG
Gasper Potocnik:
– Négy vereség után nehéz volt optimista hangulatban felkészülni a mérkőzésre. Látszólag könnyű győzelmet arattunk, de a pályán keményen kellett dolgozniuk a játékosoknak. Ma többnyire csapatként játszottunk és a védekezésben is elfogadható teljesítményt nyújtottunk.
Nikola Lazics: – A Körmend erős csapat, ma ellenünk az igazi arcát mutatta meg. Nagyon agresszíven védekezett, míg mi, elsősorban támadásban, sok hibát követtünk el. A lepattanócsatát is elveszítettük, a Körmend így sokszor jutott második lehetőséghez, amit jól kihasznált.
Ferencz Csaba, a Körmend csapatkapitánya: – Vegyes érzelmek kavarognak bennem. Örülök, hogy négy vereség után győztünk, de szomorú vagyok edzőnk, Gasper távozása miatt. Remélem, visszavonja a lemondását. Ma sem játszottunk jól, az irányítónk nagyon hiányzott, ám mindent megtettünk azért, hogy megnyerjük a mérkőzést. Most ez volt a legfontosabb.

MAFC–SOPRON KC 66–74 (19–20, 16–12, 13–16, 18–26)
Gabányi-sportcsarnok, 1200
néző. V: Győrffy, Frányó, Kovács N.
MAFC: HOT 20/12, Fodor M. 4, Misek 9, B. DAVIS 15, Cvetkovics 8/6. Csere: McCray 8, Peringer 2. Edző: Bors Miklós
SOPRON: Duvnjak 9, Parker 11/3, EL-AMIN 22/12, Takács N. 6, WATKINS 10. Csere: Bagó 4, Dénes, MÉSZÁROS MÁ. 12/6. Edző: Sabáli Balázs
Az eredmény alakulása: 4. p.: 7–5. 8. p.: 17–14. 13. p.: 23–22. 17. p.: 30–28. 23. p.: 37–40. 27. p.: 46–42. 34. p.: 56–61. 37. p.: 61–69
Kipontozódott: B. Davis (35. p)
MESTERMÉRLEG
Bors Miklós:
– Gratulálok a Sopronnak. Az első félidei védekezésünk, úgy gondolom, nagyon jól működött. Ehhez képest a második etapban pont az ellentétje volt. Ez a lepattanócsatában is meglátszott, mert míg az első két negyedben megnyertük, addig a szünet után ez nem sikerült. A Sopron a második félidőben ritmust váltott, ami döntőnek bizonyult.
Sabáli Balázs: – Nehéz mérkőzésre számítottunk, és az is lett. Azt gondolom az első félidőben egyáltalán nem védekeztünk jól. A második félidő védekezése hozta meg a sikerünket. Ebben pedig nagy szerepe volt három játékosunknak, Dénesnek, Bagónak és Mészárosnak, akik a kispadról jőve hoztak plusz energiát a csapatnak. Nagyon nehéz volt, de azt gondolom, hogy összességében megérdemelten nyertünk.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Szolnoki Olaj KK 14 12 2 1168–1029 0.929 26
2. Falco-Vulcano Szombathely 14 10 4 1271–1093 0.857 24
3. Egis Körmend 14 10 4 1151–1106 0.857 24
4. Alba Fehérvár 14 9 5 1089–998 0.821 23
5. KTE-Duna Aszfalt 14 8 6 1110–1077 0.786 22
6. Atomerőmű SE 14 8 6 1108–1103 0.786 22
7. Pécsi VSK-VEOLIA 14 7 7 1089–1113 0.750 21
8. Zalakerámia ZTE KK 14 7 7 1102–1139 0.750 21
9. Naturtex-SZTE-Szedeák 14 6 8 1058–1044 0.714 20
10. Kaposvári KK 14 6 8 1046–1074 0.714 20
11. DEAC 14 6 8 1059–1158 0.714 20
12. MAFC 14 3 11 979–1071 0.607 17
13. Sopron KC 14 3 11 1036–1145 0.607 17
14. JP Auto - Jászberény KSE 14 3 11 1018–1134 0.607 17
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik