Férfi kosár NB I: megtartaná edzőjét az ezüstérmes Körmend

2019.06.25. 10:30
A város polgármestere szerint a férfi kosárlabda NB I-ben ezüstérmes Egis Körmend folytatná a közös munkát Matthias Zollner vezetőedzővel.

Bebes István, a klub korábbi játékosa kedden az M1 aktuális csatornán azt mondta, már megkezdték az egyeztetéseket a 38 éves német szakemberrel, aki november végén vette át az együttes irányítását, most viszont lejárt a szerződése. Hozzátette, bízik benne, hogy a következő néhány napban megszületik a megállapodás és folytathatják a közös munkát.Bebes István, a klub korábbi játékosa kedden az M1 aktuális csatornán azt mondta, már megkezdték az egyeztetéseket a 38 éves német szakemberrel, aki november végén vette át az együttes irányítását, most viszont lejárt a szerződése. Hozzátette, bízik benne, hogy a következő néhány napban megszületik a megállapodás és folytathatják a közös munkát.

A kerettel kapcsolatban megjegyezte, várhatóan új külföldi játékosok érkeznek a csapathoz. A minimális cél a következő idényben is az, hogy a legjobb nyolc közé kerüljenek a bajnokságban.

A Körmend az előző négy szezonban mindig ott volt az elődöntőben, emellett Magyar Kupát és Alpok-Adria-kupát nyert. Az idei fináléban a Vas megyei rangadón 3:0-s összesítéssel maradt alul a Szombathellyel szemben.

Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda Euroliga: két vereség után újra nyert az éllovas Fenerbahce

Kosárlabda
2026.03.20. 23:37

Férfi kosárlabda Euroliga: őrzi második helyét az Olympiakosz; a Hapoel Tel-Aviv is menetel

Kosárlabda
2026.03.20. 00:15

Férfi kosárlabda Euroliga: az Olympiakosz legyőzte az élen álló Fenerbahcét

Kosárlabda
2026.03.17. 23:16

Férfi kosárlabda Euroliga: a Dubai sorozatban ötödször, a Real Madrid negyedszer nyert

Kosárlabda
2026.03.12. 23:12

Férfi kosárlabda Euroliga: nyert a Partizan Beograd Bolognában

Kosárlabda
2026.03.11. 23:24

Sorozatban kilencedik győzelmét aratta a Fenerbahce a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.03.05. 23:36

Száz pontot dobva nyert a Honvéd a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.03.05. 21:01

Golomán György: A papírforma francia sikert ígér, de igyekszünk meglepetést szerezni

Kosárlabda
2026.02.27. 08:30
Ezek is érdekelhetik