Férfi kosár NB I: a Szolnok egy győzelemre a címvédéstől

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.23. 19:46
null
A végjátékban a Szolnok akarata érvényesült, meg is nyerte a meccset (Fotó: Bús Csaba)
A Szolnoki Olaj férfi kosárlabdacsapata egy győzelemre került a címvédéstől azzal, hogy az NB I egyik fél harmadik sikeréig tartó döntőjének második felvonásán Kecskeméten is győzött. Folytatás – és akár már zárás – kedd 18 órától Szolnokon, ahol az első meccset 21 ponttal (64–43) nyerte meg a házigazda Olaj.

 

Vojvoda Dávid triplájával indult a mérkőzés, amelyre azonnal duplával válaszolt a házigazda, hogy utána percekre „befalazzák” a gyűrűket. Fegyelmezetten lezárta a palánk előtti területet védekezésben a KTE, kinti átlövésekre kényszerítve a vendégeket. A taktika az elején kevésbé vált be, hiszen hét ponttal is meglépett a más sebességi fokozaton játszó és gondolkodó Olaj. A negyed végjátékában azonban nem találták meg a gyűrűt a szolnokiak, ezt kihasználva átvette a vezetést a házigazda, de az első negyed így is ikszes lett (18–18).

Fej fej mellett haladva folytatódott a magas hőfokú összecsapás, amelyen tudtak uralkodni az érzelmeiken a parketten lévők. Sokat mozogva, az emberekre már egyre bátrabban kilépve védekezett a Kecskemét, a támadásokra viszont kevesebb energia maradt. Kevés volt a pont, és az Olaj előnye is. A negyed felénél aztán lépést váltott a KTE: egyenlített, majd triplával átvette a vezetést. Belelkesültek a felek, különösen a házigazda, így beindult a pontgyártás, a védekezésekre már kevesebb figyelem maradt. A Szolnok nem esett kétségbe, a hátrány ellenére igyekezett színezni is a játékot. James Kinney viszont lényegesen eredménycentrikusabban játszott: a kecskemétiek légiósa elsőként lépte át a mezőnyből a tízpontos határt. A nagyszünet előtti hajrában megvolt a lehetősége a KTE-nek előnye növelésére is, de kapkodtak a hazaiak, mintha megijedtek volna (40–37).

A harmadik negyed elején az Olaj nem találta meg a saját játékát, a támadásban elkövetett sok hiba, pontatlanság pedig elbizonytalanította a vendégeket. A KTE biztosan őrizte előnyét, de nagyon azért nem szakadt le a Szolnok, amely a végjátékban előbb mínusz hét pontról zárkózott fel, majd utolsó pillanatos Vojvoda-triplával – a vendégeknek öt mp-ük volt a kontrára – a harmadik felvonás végére egypontos előnyt szerzett (56–57).

Miljan Rakics két kosara vezette fel a záró negyedet, gyorsan időt is kért a mínusz ötpontos hátrányba kerülő KTE. Utolsó erőtartalékjaikat mozgósítva küzdöttek a kecskemétiek, sokáig ott is tudtak maradni lőtávolon belül a szolnokiakon. A kiélezett csata miatt mezőnyben többször egymáshoz passzoltak az ellenfelek. Az idő a játékot lassítani próbáló Szolnokkal volt, a kecskemétiek ugyanakkor igyekeztek gyorsan befejezni az akciókat. Vojvoda vezérletével ezt kihasználta az esélyesebb, rutinosabb Olaj, és az utolsó pereket megnyomva izgalmaktól mentes végjátékban győzött (71–79).

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS

KTE-DUNA ASZFALT–SZOLNOKI OLAJ KK 71–79 (18–18, 22–19, 16–20, 15–22)
Kecskemét, 1800 néző. V: Cziffra, Pálla, Frányó
KTE: KINNEY 15/12, Kovács P. 5/3, DJERASZIMOVICS 22/9, Ivosev 3/3, Barovics 12. Cs: Pongó Martin 6/3, Karahodzsics 2, Pongó Máté 6, Hegedűs G., Mészáros M., Pintér D. Szakmai igazgató: Sztojan Ivkovics
SZOLNOK: GIPSON 10/6, VOJVODA 24/18, L. Jones 8/3, LEE 11/3, Keller Á. 7. Cs: WITTMANN 8/6, Rakics 11/3, Báder. Edző: Dragan Alekszics
Az eredmény alakulása. 3. perc: 2–6. 7. p.: 7–14. 10. p.: 16–17. 15. p.: 27–27. 18. p.: 40–36. 26. p.: 50–43. 29. p.: 54–48. 32. p.: 56–62. 34. p.: 64–64. 36. p.: 64–69. 39. p.: 69–77
Kipontozódott: Pongó Máté (40. p.)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–0, a Szolnok javára
MESTERMÉRLEG
Sztojan Ivkovics:
– Kemény meccs volt, amelyen megmutattuk, hogy a repertoárunkban benne van az eredményes támadás is. Szerettünk volna jóval több pontot dobni mint negyven, ez sikerült. Bele kellett mennünk egy adok-kapokba, amit a végén remek egyéni teljesítmények miatt az Olaj nyert meg. A fiúk miatt nagyon sajnálom, hogy nem győztünk. A Szolnok ellen ez a játékstílus nem igazán kifizetődő, megpróbáltuk, de nem jött össze.
Dragan Alekszics: – Tudtuk, hogy nehéz meccs lesz, mert a Kecskemét már a szolnoki találkozón rápihent a második összecsapásra és erre a napra gyűjtötték az erejüket. Jó atmoszférában, nagyszerű szurkolótáborok előtt jó meccset vívtunk, az első félidőben az elzárás-leválásokkal gondjaink voltak. A második félidőben Vojvoda Dávid fantasztikus játéka magával ragadta Rakics Miljant, Wittmann Krisztiánt és Teddy Gipson, az ő kulcspillanatban szerzett kosaraival nyertünk. Kedden szeretnénk lezárni a döntőt.

DÖNTŐ
(A párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart.)
SZOLNOKI OLAJ (1.)–KTE-DUNA ASZFALT (2.), AZ ÁLLÁS: 20
Szolnoki Olaj–KTE-Duna Aszfalt 64–43
KTE-Duna Aszfalt–Szolnoki Olaj
71–79
Szolnoki Olaj–KTE-Duna Aszfalt
május 26. (kedd), 18.00 (tv: Duna World)
KTE-Duna Aszfalt–Szolnoki Olaj – ha szükséges
május 29. (péntek), 18.00 (tv: Duna World)
Szolnoki Olaj–KTE-Duna Aszfalt – ha szükségesmájus 31. (vasárnap), 18.00 (tv: Duna
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik