Férfi kosár NB I: a Pécs nyerte az idegek harcát Kecskeméten

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.06. 20:02
A férfi kosárlabda NB I 2. fordulójában a Pécs egy utolsó másodpercig kiélezett meccsen 73–72-re győzött Kecskeméten, míg a Kaposvár a szezonbeli első bajnokiján 76–67-re megverte a Jászberényt.

Az első forduló talán legnagyobb meglepetését a Kecskemét okozta azzal, hogy 31 ponttal nyerni tudott Zalaegerszegen, ezek után könnyed feladatnak tűnt az első meccsén 19-cel égő Pécs legyőzése. Az előzmények ellenére a mérkőzés nagy részében a – mellesleg hasonló minőségű kerettel rendelkező – PVSK volt előnyben, majd a negyedik negyedben már többnyire fej fej mellett haladtak a felek. Az utolsó másodpercekben 71–71-es állásnál az új szerzemény, Simon Kristóf dobott be két büntetőt, aztán a túloldalon Pongó Máté is büntetőkhöz jutott, ám ő az első sikeres dobás után a másodikat elhibázta, így a Pécs 73–72-re győzött.Kecskemét okozta azzal, hogy 31 ponttal nyerni tudott Zalaegerszegen, ezek után könnyed feladatnak tűnt az első meccsén 19-cel égő Pécs legyőzése. Az előzmények ellenére a mérkőzés nagy részében a – mellesleg hasonló minőségű kerettel rendelkező – PVSK volt előnyben, majd a negyedik negyedben már többnyire fej fej mellett haladtak a felek. Az utolsó másodpercekben 71–71-es állásnál az új szerzemény, Simon Kristóf dobott be két büntetőt, aztán a túloldalon Pongó Máté is büntetőkhöz jutott, ám ő az első sikeres dobás után a másodikat elhibázta, így a Pécs 73–72-re győzött.

A Kaposvár rögtön pihenővel kezdte a bajnokságot, ugyanis az Alba Bajnokok Ligája-szereplése miatt elhalasztották a fehérváriak ellen esedékes bajnokit. Fekete Ádám együttese így a második fordulóban kezdte meg az idényt azzal a Jászberénnyel, amely a Körmendtől elszenvedett vereség után utazott a somogyiakhoz. Talán az ebből adódó „meccsrutin” miatt jobban kezdett a Jászberény, de a harmadik negyedben belehúztak Hendlein Rolandék, akik ebben a játékrészben 24 pontot dobtak és mindössze nyolcat kaptak. Az ekkor szerzett lendület kitartott a lefújásig, a vége 76–67 lett.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
2. FORDULÓ
KAPOSVÁRI KK
–JP AUTÓ JÁSZBERÉNYI KSE 76–67 (22–23, 14–23, 24–8, 16–13)
Kaposvár, Városi Sportcsarnok, 900
néző. V: Kapitány G., Török R., Vida J.
KAPOSVÁR: Dunn 11/3, Evans 10/3, IVOSEV 20, HENDLEIN 8, SPICA 22. Csere: Papp P. 5/3, Grebenár, Hock. Edző: Fekete Ádám
JÁSZBERÉNY:
DESHIELDS 16, Rakics 9, Kerpel-Fronius B., LUCSICS 14/6, SEJFIC 19. Csere: Brown 7/3, Cseh 2. Edző: Nikola Lazics
Az eredmény alakulása. 3. perc:
2–4. 7. p.: 18–17. 12. p.: 22–25. 17. p.: 32–36. 22. p.: 41–48. 27. p.: 55–50. 32. p.: 60–56. 37. p.: 68–61
Kipontozódott:
Cseh (33. p.), Ivosev (36. p.)
MESTERMÉRLEG
Fekete Ádám:
– Tudtuk, hogy nagyon nehéz lesz az első bajnoki a hazai pályán. Látszott, hogy sérültjeinkkel vékony jégen táncolunk. A második félidőben nagyot harcoltunk és a szurkolók segítségével fordítani tudtunk. A legfontosabb, hogy nyertünk, innen már meccsről meccsre jobbak leszünk.
Nikola Lazics:
– Az első félidőben még koncentráltan és pontosan kosárlabdáztunk. A folytatásban aztán sokkal többet hibáztunk. Támadásban rossz döntéseket hoztunk és szétesett a játékunk, ez vezetett a vereségünkhöz.

KTE-DUNA ASZFALT–PVSK-VEOLIA 72–73 (1618, 1620, 2113, 1922)
Kecskemét, 800
néző. V: Földházi, Minár, Vida
KECSKEMÉT:
Pongó Máté 13/6, THOMPSON 12, DJERASZIMOVICS 14/9, Dramicsanin 7/6, Karahodzsics 5. Csere: Pongó Martin 8/6, Wittmann 13/9, Molnár M. Edző: Forray Gábor
PÉCS:
DURHAM 7, Supola 11/3, Budimir 14/6, Djukics 17/6, SARLIJA 10. Csere: Antóni 7/3, Harazin, Simon K. 7/3, Bíró, Demeter. Edző: Csirke Ferenc
Az eredmény alakulása.
3. perc: 6–8. 7. p.: 9–16. 13. p.: 19–24. 18. p.: 25–35. 23. p.: 40–42. 26. p.: 46–47. 34. p.: 59–61. 37. p.: 64–68
Kipontozódott:
Dramicsanin (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Forray Gábor:
– Az első félidőben puhán játszottunk. Úgy látszik, nem jó, ha az előző találkozón nagy különbséggel nyerünk, mert akkor kicsit elkényelmesedünk. A második félidőben átvettük a vezetést a kemény, brusztolós találkozón, melyen kis szerencsével megérdemelten nyert a Pécs.
Csirke Ferenc
: – A Szolnok elleni meccs után nem estünk össze, érett játékot mutattunk. Tizenkilencre lapot húztam, ugyanis egy teljesen új védekezési taktikával álltunk elő. Kockáztattam, de bejött.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik