Férfi kosár NB I: az Alba negyvennel verte meg a Körmendet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.28. 19:37
null
Trevis Simpson vezérletével hengerelt az Alba (Fotó: Földi Imre)
A férfi kosárlabda NB I 13. fordulójának nyitómérkőzésén az Alba Fehérvár fantasztikus játékkal 115–75-re megverte az Egis Körmendet. A Szolnoki Olaj nagy csatában múlta fölül a Zalaegerszeget. A Pécs a Sopron legyőzésével, a Kecskemét a debreceni győzelmével kvalifikálta magát a Magyar Kupára. A Jászberény „kiesési rangadón” győzte le a MAFC-ot.

 

ALBA FEHÉRVÁR–EGIS KÖRMEND

A negyedik helyen álló Alba és a második pozícióban lévő Körmend rangadójával kezdődött a 13. forduló. Ahogy arra számítani lehetett, nagy lendülettel, látványos megoldásokkal indult a meccs, a védekezést aztán a hazaiak találták meg hamarabb. Négy perc elteltével, 17–9-es Alba-vezetésnél kért időt először Gasper Potocnik, a vendégek trénere, majd két perccel később ismét magához hívta az övéit, ugyanis már 23 pontnál jártak Keller Ákosék.

A címvédő rengeteg pontot szerzett indításból, a második negyedben Trevis Simpson vezérletével sorra szerezték a triplákat, és bár a vasiak is dobtak 45 pontot a félidőre, a Fehérvár már 67 pontig jutott.

Nem sokkal a nagyszünet után a csarnok beázása miatt szakadt félbe a játék, ám ez sem lassította le az Albát, még tovább növelte az előnyét, a hátralévő 15 percben pedig már csak az volt a kérdés, hogy a fehérváriak mennyivel nyerik meg a meccset.

ZALAEGERSZEG–SZOLNOKI OLAJ

Az elmúlt két szezonban nem győzni járt Zalaegerszegre a Szolnok, sőt többször edzőváltás is követte az idegenbeli vereséget. Noha ebben a szezonban erősebb az Olaj, mint a zalai együttes, várható volt, hogy ez nem lesz egy sima összecsapás.

Kiválóan kezdett Ivica Radic, a ZTE magasembere – középtávolról, valamint a triplavonalon túlról remekelt –, és egészen jól levédekezte honfitársát, Luksa Andricot, igaz, a center helyett Kendrick Perry és Vojvoda Dávid szerzett pontot bőven az első félidőben. Radic mellé Benke Szilárd nőtt fel leginkább az első húsz perc során, de a sok eladott labda és a két szolnoki fazonszabász miatt végig a tiszaligetiek jártak előrébb, igaz, csak egy-két kosárral. (40–44)

Deonta Vaughn nagyon feljavult a második félidőre, míg a másik oldalon Quincy Ford és Sztrahinja Milosevics is beszállt a pontgyártásba. A záró játékrészben az addig csendes James Kinney pörgött fel, többek között az ő, valamint Vaughn triplájával a szakadék széléről jött vissza a ZTE. Egypontos vendég előnynél, és kevesebb, mint fél perccel a vége előtt Perry vágott be egy hármast, ezzel lényegében eldöntve a találkozót.

SOPRON–PÉCS

MAGYAR KUPA
Február 16. és 18. között rendezik meg a férfi Magyar Kupa nyolcas döntőjét a debreceni Főnix Csarnokban. Az alapszakasz felénél az első nyolc helyen álló együttes kvalifikálhatta magát a tornára. A Szolnok, a Falco, a Körmend, az Alba, a Paks és a ZTE már a forduló előtt biztosította a helyét, míg a Pécs és a Kecskemét a mai győzelmével harcolta ki a részvételt.


A Pécs számára a Magyar Kupa nyolcas döntőjébe jutás volt a tét a sereghajtó Sopron otthonában. A baranyaiak nem is hibáztak, a második negyedtől kezdve uralták a meccset és végig előnyben voltak, ezzel kvalifikálták magukat a debreceni tornára, míg a Sopron az alapszakasz feléhez érve egy győzelemmel továbbra is az utolsó.

JÁSZBERÉNY–MAFC

Míg a Sopron szinte semmit sem javul a szezon kezdete óta, addig a Jászberény egyre jobb formában van. Nikola Lazics együttese ezúttal a nagy rivális MAFC-ot fogadta – mindkét csapatnak a biztos bennmaradás a célja, ehhez pedig el kell kerülni a tabella utolsó két helyét. A fővárosiak a második félidőben csupán 26 pontig jutottak, így a hazaiak kulcsfontosságú győzelmet arattak.

DEAC–KECSKEMÉT

A nap egyik legnagyobb téttel bíró meccse volt a DEAC–KTE összecsapás, a győztes ugyanis (a Pécs sikerével vált biztossá) kvalifikálta magát a Magyar Kupára, míg a vesztes nem került be.

A 28–28-as első negyed után a hazaiak hétpontos előnyt harcoltak ki, melyet az utolsó öt percig nagyjából meg is tartottak. 78–71-nél, amikor már csak három perc volt hátra a találkozóból, Wittmann Krisztián süllyesztett el egy triplát, majd Marko Djeraszimovics és megint az irányító szerzett egy-egy kettest, ezzel fél perccel a vége előtt már a KTE vezetett és mint később kiderült, be is húzta a meccset. A végére teljesen összeomlott az újonc, csupán tíz pontot szerzett az utolsó játékrészben – a Kecskemét bekerült a kupadöntőbe, amelyben ezúttal sem lesz hazai csapat.


FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
ALBA FEHÉRVÁR–EGIS KÖRMEND 115–75 (38–24, 29–21, 23–18, 25–12)
Székesfehérvár, 2500 néző. V: Benczur, Papp, Ádám
FEHÉRVÁR:
HILL 17/9, SIMPSON 27/18, HARRIS 14/3, LÓRÁNT 12/6, KELLER Á.
13/3. Csere: Horton 6, Mohammed 15/3, Kovács Á. 7/3, Filipovity 4, Keller I., Varga M.,
Brbaklics. Edző: Dzunics Braniszlav
KÖRMEND:
Wright 4, Hollins 10/6, FERENCZ 15/15, Davis-Smith 8, Horti 2. Csere: Tuoyo 9/3, Fanning 9, CSORVÁSI 18, Németh Á., Halász, Bán. Edző: Gasper Potocnik
Az eredmény alakulása. 3. perc:
12–8. 5. p.: 19–11. 8. p.: 28–17. 14. p.: 45–28. 17. p.:
61–37. 23. p.: 72–52. 29. p.: 87–59. 34. p.: 98–73. 37. p.: 108–75. 39. p.: 115–75
MESTERMÉRLEG
Dzunics Braniszlav: –
Boldogok vagyunk, hogy az év utolsó meccse ilyen jól sikerült. Az
egész találkozón jó ritmusban játszottunk, az elején jó védekezésből sok könnyű kosarat
szereztünk, ami utána jó külső dobásokkal párosult, ezek összessége eredményezte ezt a
különbséget.
Gasper Potocnik: –
Nincs sok mondanivalóm, a hazaiak sokkal jobbak voltak az elejétől
kezdve. Ezen a meccsen nem voltunk azon a szinten, ahogyan egy rangadón kell.
Megpróbáljuk elfelejteni ezt is, ahogy a győzelmeket.

JP AUTO-JKSE–MAFC 77–66 (18–19, 22–21, 19–12, 18–14)
Jászberény, 450
néző. V: Praksch, Balogh Gy., Vida B.
JÁSZBERÉNY: NELSON 18/9, Rakics 6/6, WALLACE 21/6, Lucsics 2, Sejfic 14. Csere: CSEH 11/3, Kerpel-Fronius B. 5/3, Molnár Mar.. Edző: Nikola Lazics
MAFC: HOT 15/9, FODOR M. 12/6, MISEK 10/6, B. Davis 9/3, Cvetkovics 12. Csere: Neighbour 8. Edző: Jovica Arszics
Az eredmény alakulása. 3. perc: 5–5. 7. p.: 11–15. 13. p.: 26–24. 17. p.: 33–29. 23. p.: 40–44. 27. p.: 53–46. 33. p.: 59–56. 37. p.: 70–59
Kipontozódott: Hot (39. p.)
MESTERMÉRLEG
Nikola Lazics: – Nagyon kemény ellenfél volt a MAFC. A kulcspillanatokban mi egy kicsit koncentráltabbak voltunk, s ez döntött a javunkra. Köszönöm a fiúknak és a közönségnek is, hogy két győzelemmel búcsúztathatjuk a 2017-es évet.
Jovica Arszics: – Tudtuk, hogy jó csapat az ellenfél, de nem figyeltünk eléggé a gyors indításokra, s ebből sok könnyű kosarat kaptunk. Kicsi a rotációs lehetőségünk, mindent megpróbáltunk, de nem sikerült nyernünk.

SOPRON KCPÉCSI VSK-VEOLIA 60–76 (19–19, 16–23, 15–18, 10–16)
Sopron, 1000
néző. V: Török R., Söjtöry, Balog Gy.
SOPRON: Parker 6/3, DUVNJAK 12/3, MÉSZÁROS M. 12/9, El-Amin 10/3, Watkins 14/3
Csere: Takács N. 4, Bagó 2, Kántor. Edző: Sabáli Balázs
PÉCS: Durham 12, SUPOLA 13/3, BUDIMIR 5/3, Demeter A. 7/6, SARLIJA 14. Csere: SIMON K. 15/6, Dukics 8, Antóni, Bíró, Harazin 2, Krnjajszki, Dragasevics. Edző: Csirke Ferenc
Az eredmény alakulása. 3. perc: 6–6. 7. p.: 9–14. 9. p.: 17–19. 13. p.: 24–23. 16. p.: 30–30. 19. p.: 35–37. 24. p.: 41–46. 26. p.: 43–53. 28. p.: 45–60. 34. p.: 53–66. 38. p.: 56–74
Kipontozódott: Dukics (36. p.)
MESTERMÉRLEG
Sabáli Balázs: – A 17. percig egyenlő erők küzdelmét látták a szurkolók. Ezt követően több labdaeladásunk volt, amiből leindítottak bennünket a pécsiek. A második félidőben már látszott, hogy fizikai és mentális különbség van a két csapat között. Jól jönne már egy győzelem a csapatunknak, de erre már csak 2018-ban lesz lehetőségünk.
Csirke Ferenc: – Végrehajtottuk, amit elterveztünk. Agresszív védekezésből gyorsan tudtunk támadni, ráadásul eredményesen. Látszott végig a mérkőzésen, hogy nagyobb volt a rotációnk, mint a hazaiaknak. Köszönjük szurkolóinknak, hogy Sopronba is szép számmal elkísértek bennünket, ezt jó játékkal háláltuk meg.

ZALAKERÁMIA ZTE KKSZOLNOKI OLAJ KK 85–88 (17–18, 23–26, 21–20, 24–24)
Zalaegerszeg, 2200 néző. V: Győrffy, Tőzsér, Kulcsár
ZTE: Kinney 10/6, VAUGHN 19/6, Benke 9, Szabó Zs. 10/6, RADIC 21/9. Csere: Horváth Á. 8/6, Mohácsi 6, Jeffers 2. Edző: Bencze Tamás
SZOLNOK: PERRY 17/6, Kovács P., VOJVODA 19/3, Milosevics 14/6, Andric 14. Csere: Tóth Á. 7, Phillip 2, FORD 15/3, Polyák. Edző: Dragan Alekszics
Az eredmény alakulása. 3. perc: 0–4. 8. p.: 15–14. 13. p.: 23–26. 15. p.: 29–29. 17. p.: 34–41. 22. p.: 45–49. 26. p.: 51–56. 28. p.: 58–58. 36. p.: 72–72. 38. p.: 72–79
MESTERMÉRLEG
Bencze Tamás: – Mind a két együttes elismerést érdemel, a Szolnok érett, jó kosárlabdát játszott. Ezúttal az utóbbi meccseihez képest jobban védekezett, mi pedig egy kicsit szellősebben. Elégedett nem vagyok, mert nem nyertünk, de elismerés játékosaimnak, egy nagyszerű mérkőzésen jobb csapattól szenvedtünk vereséget.
Dragan Alekszics: – Gratulálok mind a két együttes szurkolóinak, ez a találkozó a kosárlabda jó hírverése volt. Tudtuk, hogy a ZTE otthon remekül támad, lassítottuk a játékot, az utolsó pillanatokban okos döntésekkel a magunk javára fordítottuk a találkozót.

DEAC–KTE-DUNA ASZFALT 79–84 (28–28, 26–19, 15–17, 10–20)
Debrecen, 1500 néző. V: Földházi, Kapitány, Hervay
DEAC: JONES 16/9, Molnár A. 7, LILOV 15/12, Farkas A. 6, ARMWOOD 14. Csere: VELKEY 17/12, Bognár K. 4. Edző: Berényi Sándor
KECSKEMÉT: Pongó Má. 4, Thompson 12/6, DJERASZIMOVICS 23/9, DRAMICSANIN 14/6, Karahodzsics 8. Csere: WITTMANN 17/12, Molnár Márton 1, Horváth K. 5/3. Edző: Forray Gábor
Az eredmény alakulása. 3. perc: 5–8. 8. p.: 23–26. 12. p.: 28–34. 17. p.: 45–41. 23. p.: 56–52. 28. p.: 69–59. 33. p.: 76–69. 38. p.: 78–75
Kipontozódott: Velkey (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Berényi Sándor: – Megérdemelt vendégsiker született, bár véleményem szerint mi is győzelmet érdemeltünk volna. Hét emberrel játszottunk végig, így a negyedik negyedre elfogytunk. A Kecskemét felerősödött védekezésben, mi pedig hibázgattunk támadásban, így elúszott az esély a Magyar Kupa nyolcas döntőjére.
Forray Gábor: – Két részre osztanám a mérkőzést. Az eleje egy szilveszteri gálameccsre hasonlított. Ötven pont felett kaptunk egy félidő alatt, ami nem jellemző ránk. A záró játékrészre megtaláltuk a játékunkat, ritmust váltottunk védekezésben. Játékosaim végig teljes szívvel küzdöttek, ami győzelmet eredményezett.

 

AZ ÁLLÁS
1. Szolnoki Olaj KK 13 11 2 1090–960 0.923
2. Egis Körmend 12 9 3 1014–960 0.875
3. Alba Fehérvár 13 9 4 1025–920 0.846
4. Falco-Vulcano Szombathely 12 8 4 1075–943 0.833
5. Atomerőmű SE 12 7 5 942–936 0.792
6. KTE-Duna Aszfalt 13 7 6 1025–1002 0.769
7. Pécsi VSK-VEOLIA 13 7 6 1020–1035 0.769
8. Zalakerámia ZTE KK 13 7 6 1027–1054 0.769
9. DEAC 13 6 7 984–1074 0.731
10. Naturtex-SZTE-Szedeák 12 5 7 893–873 0.708
11. Kaposvári KK 12 5 7 901–913 0.708
12. MAFC 13 3 10 913–997 0.615
13. JP Auto - Jászberény KSE 13 3 10 957–1057 0.615
14. Sopron KC 12 1 11 877–1019 0.542

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik