nemzetisport.hu 2017.02.17 18:07 Frissítve: 2017.02.17 23:53

Férfi kosár MK: sorozatban hetedszer döntős a Szolnok

Sorozatban hetedszer jutott be a férfi kosárlabda Magyar Kupa döntőjébe a Szolnoki Olaj, amely a pénteki elődöntőben 71–58-ra nyert a Naturtex-SZTE-Szedeák ellen. A szolnokiak ellenfele az Alba Fehérvár lesz a szombati fináléban.

A szolnokiak nem engedték érvényesülni a Szegedet (Fotó: Földi D. Attila)

A két Tisza-parti gárda összecsapását jól kezdte a Szeged, de 13–8-as előnyből gyorsan 19–13-as hátrányban találta magát. Az Olaj a második negyedet még inkább uralta, így a nagyszünetre megnyugtató előnnyel vonulhatott (51–27).

Talán túlságosan is megnyugodtak a szolnokiak, a koncentrációjuk szintje mindenesetre óriásit zuhant. Mindössze öt pontra voltak képesek a harmadik negyedben, a Szedeák ezt kihasználva hét pontra csökkentette hátrányát.

Ennél tovább azonban nem jutott, a záró játékrészben az Olaj az irányítása alatt tartotta a történéseket, így sorozatban hetedszer is bejutott a Magyar Kupa döntőjébe.

Lendületben a Fehérvár 5-öse, Brandon Taylor (Fotó: Földi D. Attila)

 

Az esti mérkőzésen az Alba Fehérvár – mind a négy negyedet megnyerve – 91–68-ra legyőzte a címvédő Körmendet.

Viharos tempóban, 14–3-mal kezdett az Alba, de egy korai időkérést követően a Körmend összeszedte magát, és a második negyed elején, egy nyolcpontos rohamot követően fordított, sőt öt ponttal meglépett (25–30).

A fehérváriak gyorsan visszavették a kezdeményezést, a harmadik negyed második felétől szép lassan leszakították magukról ellenfelüket, és végül fölényes győzelmet arattak.

A mezőny legtöbb pontot szerző játékosa mindazonáltal a körmendi Parrish Petty volt (22).

KOSÁRLABDA
ZSÍROS TIBOR FÉRFI MAGYAR KUPA, GYŐR, ELŐDÖNTŐ

SZOLNOKI OLAJ–NATURTEX-SZTE-SZEDEÁK 71–58 (27–18, 24–9, 5–22, 15–9)
Győr, 600
néző. V: Pálla, Papp P., Tözsér
SZOLNOK: Wittmann 6/6, VOJVODA 20/9, Barnies 7, EILINGSFELD 12/3, Andric 9. Csere: Popovics 6/3, Tóth Á. 6, Boriszov 5/3. Edző: Kmézics Zorán
SZEDEÁK: Boltics 6, Lilov 14/9, CSIRICS 17/3, Juhos 5/3, SULOVICS 16. Csere: Wirth. Edző: Nikola Lazics
Az eredmény alakulása. 3. perc: 8–7. 4. p.: 8–13. 8. p.: 19–13. 13. p.: 37–21. 17. p.: 43–23. 23. p.: 53–31. 26. p.: 54–36. 28. p.: 54–44. 32. p: 58–51. 35. p.: 64–53. 38. p.: 69–57
Kipontozódott: Wittmann (34. p.), Andric (40. p.), Boltics (40. p.)
Kiállítva: Tóth Á. (23. p.)
MESTERMÉRLEG
Kmézics Zorán:
– Az első félidő jó teljesítménye után azt beszéltük az öltözőben, ha akar még valamit a Szeged, akkor a harmadik negyedben próbál meg mindent. Sajnos elvesztettük a ritmust, de a negyedik negyedre ismét jobb lett a védekezésünk. Nem örülök, hogy ismét kiállították egy játékosunkat, Tóth Ádámot – teszem hozzá, jogosan –, a döntőben hiányozni fog a rotációból, ezzel sújtotta a csapatot is.
Nikola Lazics: – A két félidőben két különböző arcát mutatta a csapat. Az elsőben nem volt agresszív a védekezésünk, fault nélkül játszottunk, és egy olyan szintű csapat ellen, mint a Szolnok, ilyet nem lehet. A szünet után javult a védekezünk, megmutattuk, hogy tudunk kosárlabdázni, de a Szolnok nem véletlenül az elmúlt tíz év legjobb magyar csapata, megérdemelten nyert.

ALBA FEHÉRVÁR–EGIS KÖRMEND 91–68 (25–22, 14–12, 26–19, 26–15)
Győr, 1000
néző. V: Földházi, Frányó, Söjtöry
ALBA: B. Taylor 13/6, EDWARDS 12/12, Shepard 4, LÓRÁNT 16/3, KELLER Á. 10. Csere: BURGESS 12/3, FARR 12, Markovics 7/3, Tóth P. 3/3, Keller I., Nshimba, Varga M. 2. Edző: Dzunics Braniszlav
KÖRMEND: PETTY 22/12, L. Smith 12/3, Ferencz 9/9, Allen 13/6, Csorvási 7. Csere: Gibbs 3/3, Németh Á. 2, Doktor, Márton, Oroszi. Edző: Gasper Potocnik
Az eredmény alakulása. 5. perc: 14–6. 9. p.: 21–17. 13. p.: 27–30. 17. p.: 33–32. 21. p.: 44–37. 22. p.: 46–43. 25. p.: 51–45. 27. p.: 55–45. 32. p.: 69–56. 35. p.: 79–59. 38. p.: 89–66
MESTERMÉRLEG
Dzunics Braniszlav:
– Nagyon korrekt meccsen, nagyon jó ellenfél ellen sikerült győznünk és remekül teljesítenünk. Ritkán jön ki ennyire a lépés, de most egymás után a második napon is jó csapatot vertünk meg, büszke vagyok a srácokra.
Gasper Potocnik: – Elismerésem az ellenfélnek, megérdemelte a sikert. Az én fiaim is megtettek mindent, nagyon sok problémával küszködtünk, de nem beszéltünk róla. Fontos meccs volt ez számunkra. Próbálunk pihenni szombatra amennyit csak lehet, és igyekszünk száz százalékot nyújtani a bronzmérkőzésen.

KOSÁRLABDA, ZSÍROS TIBOR FÉRFI MAGYAR KUPA, NYOLCAS DÖNTŐ, GYŐR
ELŐDÖNTŐ (február 17., péntek)
 
Naturtex-Szte-Szedeák–Szolnoki Olaj58–71
Alba Fehérvár–Egis Körmend 91–68
  
DÖNTŐ (február 18., szombat) 
Az elődöntő két győztese.
20.00 óra
A 3. HELYÉRT (február 18., szombat) 
Az elődöntő két vesztese.
17.30 óra
  
NEGYEDDÖNTŐ (február 16., csütörtök) 
Naturtex-Szte-Szedeák–Pécsi VSK-Pannonpower
81–74
Szolnoki Olaj–Kaposvári KK
93–79 – h.u.
Alba Fehérvár–Zalakerámia ZTE KK
98–73
Egis Körmend–Falco-Vulcano KC Szombathely
83–66

 

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.11.09 16:05:20

Kosárlabda nemzetisport.hu

A magyar válogatott az első körben Litvániával, Lengyelországgal és Koszovóval küzd meg a továbbjutásért.

2017.11.17 08:31:20

Kosárlabda SZABÓ GÁBOR

A MAFC-ot okkal azonosítják a férfi kosárlabdával, ám sokkal többet mutatunk a palánkok világánál.

2017.11.09 15:05:47

Kosárlabda nemzetisport.hu

A mieink Oroszországgal, Litvániával és Albániával küzdenek meg a kvalifikációért.

2017.10.31 17:18:27

Kosárlabda NÉMETH ANDREA

Az 54-szeres válogatott Halász János a futballpályán Puskás Ferenc és Zsengellér Gyula ellen játszott.

2017.10.25 08:20:03

Kosárlabda GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

Exszolnoki játékos szórta meg a Cavst • Győzött a Boston és a Clippers.