Férfi kosár: mire megy a Falco Govens nélkül a döntőben?

FAZEKAS ZOLTÁN, GYŐRI FERENCFAZEKAS ZOLTÁN, GYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2018.06.10. 10:17
null
Két remek csapat párharcára, két remek szakember, Dragan Alekszics (balra) és Szrecsko Szekulovics taktikai csatájára van kilátás a döntőben (Fotók: Micheller Szilvia, Unger Tamás)
A Falco nem fehér zászlót lobogtatva utazik Szolnokra, azonban a pályaelőny és a kipihent állapot az Olaj mellett szól a vasárnap kezdődő fináléban, amelyről a két vezetőedzőt kérdeztük.

Nemzeti Sport: Govens Darrin hiánya milyen mértékben befolyásolhatja a párharcot?
Dragan Alekszics, a Szolnok edzője: Szerintem igenis nagymértékben befolyásolja a döntőt, ugyanis ez hatalmas probléma a Falcónak. Egy meccsen felpöröghetnek úgy a többiek, hogy adott esetben még a legjobb játékost is pótolni tudja a csapat, viszont hosszabb sorozatban, mint amilyen a finálé, ez nehéz feladat. Szerencsétlen szituáció, jobbulást kívánunk Govensnek. Összességében azt gondolom, ez hátrány ellenfelünknek, hiszen a csapat motorja, vezére sérült meg.
Szrecsko Szekulovics, a Falco edzője: Govens nagyon fontos játékosunk, a kiesése természetesen zavaró. Bízom benne, hogy a többiek ugyanolyan jó teljesítményt nyújtanak, mint az Alba elleni ötödik meccsen, akkor tudjuk majd pótolni őt. Váradi Benedek csütörtökön még kisebb bokafájdalommal lépett pályára, de a döntő első mérkőzésén is számítok rá. Nagyon jó a mentális állapotunk, mindig a megfelelő időben nyújtjuk a legjobb teljesítményünket.

„A SZOMBATHELYI CSAPAT NAGYON FÁRADT”

Boros Zoltán korábbi 88-szoros válogatott játékos: – A Szolnoknak nagyobb esélyt adok az aranyérem megszerzésére, mint a Falcónak, attól függetlenül is, hogy övé a pályaelőny és az már önmagában is nagyobb eséllyel jár. A szombathelyi csapat ugyanis szinte biztosan nagyon elfáradt a sorozatterhelésben, bő három hét alatt kilenc meccset játszott. Az elődöntő utolsó meccsén tulajdonképpen az első félidei előnyét tartotta meg, de voltak nagy hullámvölgyei, és csak az Alba gyengélkedése miatt nem lett belőle fordítás. Egy meccset lehet nyerni úgy, hogy a kulcsembered hiányát valahogy megoldod, de sorozatot nagyon nehéz. A semleges nézők bíznak benne, hogy minél több találkozó lesz, de a Falco legalább öt játékosától közepesnél jobb, kettőtől minimum közepes teljesítmény kell, hogy versenyben legyen. Nagy kérdés, az első mérkőzésre mennyire tud felpörögni az a csapat, amely egy hete pihen és edz, de szerintem van annyira profi a Szolnok, hogy megoldja.

NS: Van-e esélyese a döntőnek?
D. A.:
Lehet, hogy sokan minket tartanak az esélyesnek, de mi nem így gondoljuk. Lehet, hogy előnyben vagyunk azért, mert nálunk nincs sérült, és mert a pályaelőny, amiért megharcoltunk, a miénk, de összességében nincs favoritja a párharcnak. Ne felejtsük el, mellettünk a Falco volt a legkiegyensúlyozottabban teljesítő csapat a szezonban.
Sz. Sz.: Lehet azt mondani, hogy esélyesebb a Szolnok, mert övé a pályaelőny. Ennek ellenére nem fehér zászlóval utazunk el a Tiszaligetbe, bajnokságot akarunk nyerni, remélem, sikerül. Egyszer már elcsíptük idegenben a Szolnokot, győztünk a középszakasz felsőházának utolsó fordulójában, ebbe kapaszkodhatunk. Nincs idő a taktikázásra, az első két meccsen eldőlhetnek a fontos kérdések. A Szolnok kezd hazai pályán, ez nyomást is helyez rá, mi próbálunk meglepetést szerezni.

NS: Számít-e, hogy a Falco eddig hárommal több mérkőzést játszott a playoffban?
D. A.:
Számít, főleg azért, mert kisebb rotációval játszott több meccset, ráadásul Govens sérülése miatt ez a rotáció tovább szűkült. A szombathelyiek játékban vannak, mi viszont talán jobb fizikai állapotban és frissebbek vagyunk.
Sz. Sz.: Szerintem ebben a helyzetben nincs jelentősége. Persze riválisunknak több pihenőidő jutott, viszont nincs meg az a meccsritmusa, mint nekünk. Mi csütörtökön játszottunk, vasárnap ismét pályára lépünk, de ez egyáltalán nem zavaró. Jó passzban vagyunk, bár voltak kemény mérkőzéseink, gyorsan tudunk regenerálódni, és megyünk tovább.

NS: Milyen lélektani hatása lehet annak, hogy az egymás elleni Magyar Kupa-döntőt a Szolnok nyerte?
D. A.:
Semmilyen, az már a régmúlt. A kupa egyébként is külön kategória, három nap alatt három meccs, ha döntőzöl, az teljesen más jellegű felkészülést és munkát igényel.
Sz. Sz.: Ne felejtsük el, hogy a debreceni Magyar Kupa-döntőben három játékosunk sérüléssel vagy betegséggel küszködött. Perl Zoltán, Aljakszandr Pusztahvar és Váradi sem volt százszázalékos állapotban, ez azért sokat jelentett akkor. Nagy jelentősége lesz a döntőben a vasárnapi, első meccsnek, képesnek tartom a csapatot arra, hogy ismét győzzön Szolnokon.

NS: Összesen hétszer találkoztak a felek már az idény során. Mutathatnak-e még újat egymásnak?
D. A.:
Nincs új a nap alatt... Minden játékos tudja, mire számíthat az ellenfelétől, a posztján lévő riválistól, sok meccset is játszottunk, nem hinném, hogy bármelyik gárda előállna valami jelentősebb újdonsággal. Egyébként sincs sok értelme néhány nappal a finálé előtt változtatni.
Sz. Sz.: Úgy gondolom, nem várható nagy meglepetés. Jól ismerjük egymást, a bajnokságban, a Magyar Kupában és a FIBA Európa-kupában is találkoztunk. Leginkább talán az dönthet, melyik csapat fog ki éppen jobb napot.

EGYMÁS ELLEN

Magyar bajnokság, alapszakasz:

Falco–Szolnok 95–77

Szolnok–Falco 84–74

Középszakasz:

Falco–Szolnok 85–86

Szolnok–Falco 99–100

Magyar Kupa, döntő (Debrecen):

Szolnok–Falco 82–67

FIBA Európa-kupa, 1. csoportkör:

Falco–Szolnok 84–74

Szolnok–Falco 89–79

NS: Előbukkanhat-e váratlanul egy kevesebbet foglalkoztatott nyerőember?
D. A.: Ez egy döntő, itt minden megtörténhet, új csata kezdődik el vasárnap. Lesznek játékosok, akik egyik vagy másik találkozón kiugróan jól vagy látványosan gyengébben játszanak. Nekünk megvan a bevált rotációnk, tudjuk, miben vagyunk jók, mindenki tudja már pontosan a feladatát. Egy-egy meccsen lehetnek a háttérből előlépő kiegészítő játékosok, akik adott napon kimagaslóan kosárlabdáznak, de olyan játékos nem kerül elő a kispadról, aki a döntősorozat végkimenetelét befolyásoló teljesítményt tudna nyújtani több meccsen.
Sz. Sz.: Mindkét együttes igazi csapatmunkával jutott el idáig, ilyen szempontból hasonlít egymásra a Szolnok és a Falco stílusa. Egyik oldalon sem látom értelmét kiemelni valakit, akár beugró, akár nem, hiszen mi például Govens nélkül is tudtunk már fontos meccset nyerni. A Szolnoknál Perry, Milosevics és Vojvoda a három kulcsjátékos, de ellenfelünknél sem egyénekben gondolkodnak.

A DÖNTŐ MENETRENDJE
Szolnoki Olaj KK–Falco-Vulcano Szombathely 06.10., 17.30 (Tv: M4 Sport)
Falco-Vulcano Szombathely–Szolnoki Olaj KK 06.12., 19.00 (Tv: M4 Sport)
Szolnoki Olaj KK–Falco-Vulcano Szombathely
06.14., 20.00 (Tv: M4 Sport)
Falco-Vulcano Szombathely–Szolnoki Olaj KK
06.18., 18.00 (ha szükséges) (Tv: Duna World)
Szolnoki Olaj KK–Falco-Vulcano Szombathely
06.20., 18.00 (ha szükséges) (Tv: Duna World)
A párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik