H. Á. 2019.11.09 21:02 Frissítve: 2019.11.09 22:03

Férfi kosár: hetedszer sem nyert a JKSE, PVSK győzött Zalában

Kedden menesztette Nikola Lazics vezetőedzőt a férfi kosárlabda NB I utolsó, 14. helyén álló Jászberényi KSE, ám a helyére ideiglenes jelleggel kinevezett szenegáli Lo Elhadji Malick vezetésével sem sikerült az idénybeli első győzelmét megszereznie a csapatnak: az Alba Fehérvár magabiztosan, két nyeretlen bajnoki után győzött ismét. A nap másik mérkőzésén a ZTE hazai pályán szoros meccsen kikapott a Pécstől.

 

Smith (balra, 34) szerezte az egerszegi meccs utolsó pontjait (Fotó: AFP)

A mérkőzés elején úgy tűnt, hogy a hétközi edzőváltás valamelyest felpörgeti a Jászberényt, az első negyedben sokáig vezetni tudott Lo Elhadji Malick csapata, de az első 10 perc végére „helyre állt a világ rendje”, s nyolc pontos előnnyel zárt a fehérvári alakulat.

A második játékrészben ugyan repülőrajtot vettek a hazaiak, ám a jászságiak ugyan a negyed felénél 18 pontos hátrányt is összeszedtek, de csak nem akarták hagyni meglépni a fehérváriakat, és az 50–32-es különbségből 54–45-re hozták a szünetre a meccset.

A harmadik tízpercben aztán jött a totális összeomlás: a végül összesen 20 pontig jutó Marko Ljubicsics és társai állva hagyták a kék-fehéreket, s gyakorlatilag lezárták a mérkőzés érdemi részét. a záró negyedben már csak az volt a kérdés, hogy mekkora lesz a különbség a két csapat között a végére, az eredményjelző végül 35 pontos különbséget mutatott.

A nap másik meccsén a ZTE fogadta a PVSK-t és nagyon szoros küzdelemben, óriási csatában végül három ponttal kikapott: az első negyed után még úgy tűnt, sima hazai siker születik majd Zalaegerszegen, hiszen a hazaiak 12 ponttal nyerték az első 10 percet.

A pécsiek viszont a szünetre már egy pontos előnnyel mehettek, s ezt a folytatásban növelni is tudták. Olyannyira azonban nem tudtak meglépni Hortiék, legnagyobb előnyük a második félidőben egyszer sem volt hatnál több pont. Ennek végül a felét sikerült a végére megőrizni, a vendégek 89–86-ra nyertek.

KOSÁRLABDA
FÉRFI NB I

ALBA FEHÉRVÁR–JÁSZBERÉNYI KSE 107–72 (30–22, 24–23, 31–15, 22–12)
Székesfehérvár, 1100
néző. Vezette: Benczur, Nagy V., Goda
FEHÉRVÁR: GOVENS 18/6, Guyton 13/6, MCDUFFIE 11/6, Csupkovics 11/3, Csorvási 8. Csere: LJUBICSICS 20/15, MOLNÁR M. 16, Lukács N. 6, TAKÁCS MARTIN 2, Takács Milán 2. Edző: Jesús Ramírez
JÁSZBERÉNY: Ruják B. 6, REED 15, MILLER 15/3, Alekszandrov 16/6, Pantelics 6. Csere: Mészáros M. 8/6, Szigedi 3/3, Mondi 3/3. Edző: Lo Elhadji Malick
Az eredmény alakulása. 3. perc: 6–7. 5. p.: 8–14. 8. p: 17–18. 12. p: 35–24. 15. p.: 46–32. 18. p.: 50–37. 22. p.: 57–47. 25. p.: 67–52. 28. p.: 76–56. 32. p.: 88–61. 35. p: 93–63. 38. p.: 100–69
Kipontozódott: Alekszandrov (34. p.)
MESTERMÉRLEG
Jesús Ramírez:
– Az eredménnyel elégedett vagyok, ám a csapat két arcát mutatta a mérkőzésen. Az első félidőben nem volt megfelelő a játékunk intenzitása, és amikor egész pályás letámadással védekeztünk, sokszor hibákat követtünk el, amelyekből könnyű kosarakat kaptunk. A nagyszünet után sikerült változtatni támadásban és védekezésben is, és sokkal agresszívabb, harcosabb csapat lépett pályára. Fontos volt, hogy fiatal játékosaink sok időt töltöttek a pályán, és tapasztalatot tudtak gyűjteni.
Lo Elhadji Malick: – Ha egészséges, teljes csapattal játszottunk volna, huszonkét eladott labdával akkor sem tudtuk volna legyőzni az Albát. Most sajnos ennyire tellett, mert olyan helyzetben vagyunk, hogy szinte edzeni, gyakorolni és felkészülni sem tudtunk rendesen. Nem akarunk kifogásokat keresni, meg kell találnunk a kiutat ebből az állapotból.

ZALAKERÁMIA ZTE KK–PVSK-VEOLIA 86–89 (26–14, 16–29, 20–22, 24–24)
Zalaegerszeg, 1750
néző. Vezetee: Földházi, Tóth C., Minár
ZTE: Simon K. 1, R. JOHNSON 24/6, WILLIAMS 15/6, Szabó Zs. 9/3, Djurics 8/6. Csere: AGAFONOV 20, Doktor 9, Gulyás. Edző: Bencze Tamás
PÉCS: Pongó M. 11/9, Diggs 3/3, SMITH 17/6, Budimir 9/3, AIKEN 16/3. Csere: RUJÁK A. 14, Horti 2, Antoni 2, CSIRICS 15/3. Edző: Csirke Ferenc
Az eredmény alakulása. 5. perc: 13–6. 9. p.: 23–12. 14. p.: 30–28. 16. p.: 36–30. 19. p.: 40–41. 23. p.: 47–47. 28. p.: 59–61. 32. p.: 66–70. 36. p.: 72–78
Kipontozódott: Horti, Agafonov (mindkettő 40. p.)
MESTERMÉRLEG
Bencze Tamás: – Megérdemelten nyert a Pécs. A második félidőben változtatni tudott, ez hozta meg a sikerét. Sajnos a közeli dobásoknál elég sokat hibáztuk, ez rányomta a bélyegét a meccs végeredményére. Hiányérzetem van, mert közel voltunk a sikerhez, a közönség is mindent megtett, de nem tudtunk nyerni.
Csirke Ferenc: – Mind a két csapatot elismerés illeti, igaz ez mindkét oldalon a szurkolókra is. Rosszul kezdtünk, de a második negyedben fordítottunk, és ami még nagyon fontos, a végjátékban is jól koncentráltunk.

AZ ÁLLÁS 
  1. Falco-Vulcano Szombathely 5 5 433–360 1.000 
  2. PVSK-Veolia 6 6 553–486 1.000 
  3. KTE-Duna Aszfalt 5 4 1 419–395 0.900 
  4. Egis Körmend 7 5 2 587–519 0.857 
  5. Atomerőmű SE 6 4 2 483–459 0.833 
  6. Alba Fehérvár 7 4 3 634–593 0.786 
  7. Debreceni EAC 7 4 3 570–566 0.786 
  8. Szolnoki Olaj KK 7 4 3 539–552 0.786 
  9. Oroszlány SE Lions 7 3 4 522–548 0.714 
10. Kaposvári KK 6 2 4 470–456 0.667 
11. Zalakerámia ZTE KK 7 2 5 542–593 0.643 
12. Sopron KC 6 1 5 425–491 0.583 
13. Naturtex-SZTE-Szedeák 7 1 6 586–656 0.571 
14. JP Auto-Jászberény KSE 7 7 512–601 0.500 

 

2019.10.26 09:33:03

Kosárlabda GYŐRI FERENC

„Jó abban a szerepben lenni, hogy nem vagyunk favoritok a nemzetközi porondon.”

2019.10.23 17:40:08

Kosárlabda nemzetisport.hu

A magyar érdekeltségű mérkőzések.

2019.10.16 17:46:31

Kosárlabda nemzetisport.hu

A magyar érdekeltségű mérkőzések.

2019.10.16 15:34:20

Kosárlabda THURY GÁBOR

Európa-bajnoki nyolcadik volt, az Eb előtti selejtező legjobbjaként rádiós magnót kapott.

2019.10.08 11:00:09

Kosárlabda BOBORY BALÁZS

„Itt tényleg nem sírhatok, dolgozni kellett tovább, nem turistának érkeztem.” Először nyert bajnokit a Reggio Emilia.