Férfi kosár Euroliga: Hangáék két nagy bajnok mellé kerültek

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2013.07.04. 16:04
null
Pillanatkép a zöld mezes Panathinaikosz és a Maccabi tavalyi meccséről: Richard Hendrix (jobbra) próbálja megállítani Sarunas Jasikeviciust (Fotó: Action Images)<br />
Többek között a hatszoros győztes Panathinaikosszal és az ötszörös győztes Maccabi Tel-Avivval került egy csoportba a férfi kosárlabda Euroligában Hanga Ádám új csapata, a spanyol Laboral Kutxa.

 

A kontinens 24 legjobb csapatát felvonultató sorozat csoportkörének csütörtöki sorsolásán kiderült, hogy a baszk együttes a győzelmi örökrangsor harmadik-negyedik helyét elfoglaló görög és izraeli csapat mellett az idén Európa-kupa-győztes orosz Lokomotiv Kubannyal, az Adria-ligában második szerb Crvena zvezdával és a selejtező győztesével találkozik majd a D-csoportban.

„Különösen az izraeli és az athéni meccs ígérkezik nehéznek, mindent ki kell adnunk magunkból, ha be akarunk jutni a tizenhatba. Szerintem ez a legnehezebb csoport" – nyilatkozta az Euroliga honlapján Josean Querejeta, a vitóriai klub elnöke, amely kedden tette közzé a magyar válogatott kosaras szerződtetését.

A címvédő Olympiakosz a C-csoportban kapott helyet – többek között – a Montepaschi Siena és az Unicaja Málaga társaságában, míg a legutóbbi kiírás ezüstérmese, a Real Madrid a B jelű hatosban szerepelhet, ahol többek között a Zalgiris Kaunasszal és az Anadolu Efesszel is megmérkőzik. Érdekesnek ígérkezik az A-csoport is, ahol a mögöttünk hagyott idényben bronzérmes CSZKA Moszkva és negyedik Barcelona mellett a Fenerbahce is érdekelt lesz.

A főtáblán 24 együttes szerepelhet, a D-csoportban kiadó egy helyen a selejtezőben érdekelt nyolc csapat egyikének lesz lehetősége a legrangosabb európai klubsorozatban szerepelni.

A hatosok első négy helyezettje jut tovább a második csoportkörbe, ahol 16 csapatot két nyolcas csoportba sorolják, innen pedig a csoportok első négy helyén végző együttesek kvalifikálják magukat a negyeddöntőbe.

Az alapszakasz október 11-én kezdődik meg. A 2014 májusában rendezendő négyes döntőnek Milánó ad majd otthont. Az Euroliga (illetve elődjei) győzelmi rangsorát a Real Madrid vezeti nyolc elsőséggel.

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROLIGA
A CSOPORTBEOSZTÁS
A-CSOPORT:
FC Barcelona Regal (spanyol), CSZKA Moszkva (orosz), Fenerbahce Ülker (török), Bugyivelnik (ukrán), Partizan (szerb), JSF Nanterre (francia)
B-CSOPORT:
Real Madrid (spanyol), Anadolu Efes (török), Zalgiris Kaunas (litván), Brose Baskets (német), Emporio Armani Milano (olasz), Strasbourg IG (francia)
C-CSOPORT:
Olympiakosz (görög), Montepaschi Siena (olasz), Unicaja Málaga (spanyol), Galatasaray (török), Stelmet Zielona Góra (lengyel), Bayern München (német)
D-CSOPORT:
Panathinaikosz (görög), Maccabi Electra Tel-Aviv (izraeli), Laboral Kutxa (spanyol), Lokomotiv Kubany (orosz), Crvena zvezda (szerb). A hatodik csapat a selejtező győztese lesz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik