Férfi kosár Alpok–Adria-kupa: kocsmából a parkettre – döntőzik a Körmend

GYŐRI FERENC (Mavrinci)GYŐRI FERENC (Mavrinci)
Vágólapra másolva!
2019.04.02. 20:39
null
Csak egyik oldalán van lelátó a csarnokban (Fotó: Egis Körmend Facebook)
Fiume közvetlen közelében játszik szerdán az Egis Körmend férfi kosérlabdacsapata, amely szeretné megnyerni a közép-európai sorozatot.

 

VÉLEMÉNY

Mario DELAS, a Körmend centere: „A célunk, hogy a két meccs összesítéséből mi jöjjünk ki jobban, ehhez szükségünk van arra, hogy jó eredményt érjünk el már szerdán. Örülök neki, hogy a szülőhazámban játszhatok, ez már a második ilyen alkalom. Remekül érzem magam a Körmendnél, amíg folyamatosan jönnek a győzelmek, minden rendben. A magyar bajnokságról nem tudtam túl sokat előzetesen, a színvonala felülmúlta a várakozásaimat, több erős csapat is szerepel a ligában, sok nehéz mérkőzésünk van.”

Azt már biztosan kijelenthetjük, hogy új nemzet iratkozik fel a 2015 óta létező Alpok–Adria-kupa győztesei közé. A versenysorozatot először a szlovén Helios Domzale nyerte, aztán a szlovákiai Rieker Komárno, míg tavaly a negyeddöntőben éppen az Egis Körmendet búcsúztató, szintén szlovén Zlatorog Lasko. Most kétesélyes a végkimenetel: szerda este 19 órától az újonc horvát KK Skrljevo és a Körmend a finálé első felvonását vívja a Fiumétól (a korábban a Magyar Királyság részét képező csodaszép fekvésű Adria-parti városban szállt meg a csapat) néhány kilométerre található Mavrinciben. A piros-fehér színekben pompázó csarnoknak csak egyik oldalán van lelátó, a küzdőtérre pedig a kocsmán (vagy nevezzük cizelláltabban büfének) keresztül vezet a legrövidebb út. Kedd délután egyórás edzéssel „vette be” a termet a vasi alakulat, amelynek egyik játékosa, Mario Delas horvát. Hogy nemcsak a kosárlabdát, a futballt is nagyon szereti, azt jelezte, amikor mosolyogva kiszólt oldalra, s csak annyit mondott: „Dzsudzsák” – hát igen, a magyar–horvát Európa-bajnoki selejtező után déli szomszédunknál megjegyezték remek középpályásunk nevét.

„Kettős céllal neveztünk be az Alpok–Adria-kupába – mondta Németh Zsolt, az Egis ügyvezetője. Nagy jelentőséggel bírt számunkra, hogy fiatal játékosainknak több lehetőséget biztosíthassunk, mint amennyi az NB I-ben jut nekik, és a számok alapján ez meg is valósult. Emellett, mivel nem sikerült FIBA Európa-kupa-szereplést biztosító helyen végeznünk az előző idényben, szerettük volna más módon megméretni magunkat a nemzetközi porondon.”

A Körmend megnyerné a sorozatot (Fotó: Egis Körmend Facebook)
A Körmend megnyerné a sorozatot (Fotó: Egis Körmend Facebook)
TEMPÓ ÉS LEPATTANÓZÁS

A horvát bajnokság alapszakaszából három forduló van hátra, a Skrljevo egy győzelem hátrányban található a még rájátszást jelentő nyolcadik helytől.

„Nagyon agresszív, folyamatos egész pályás védekezéssel rukkol ki a rivális – jellemezte az ellenfelet Matthias Zollner. – Támadásban figyelemre méltó, hogy nemrég szerződtetett a csapat egy horvát válogatott irányítót, Karlo Uljarevicet a Cibonából, ő remekül szervezi az akciókat. Igyekszünk a saját utunkat járni, ha kézben tudjuk tartani a mérkőzés tempóját, jól szedjük a lepattanókat, az megfelelő alapot teremt számunkra.”

A 11 fős kerettel érkező magyar együttesnél a sarkát fájlaló, a ZTE elleni rangadót is kiülő center, Csorvási Milán játéka kérdéses.

Egyébként ha nincs egy Gerald Martens nevű osztrák úriember – aki idén március óta az Osztrák Kosárlabda-szövetség elnöke –, most egyik gárda sem készülhetne semmiféle fináléra, ő alapította ugyanis négy esztendeje a sorozatot.

Az előző idényben kipróbálta itt már magát a Körmend, eredményét fentebb közöltük, míg az aktuális évadban a Zalakerámia ZTE KK is próbálkozott, s a nyolc között esett ki a Körmend által elbúcsúztatott lengyel Gliwicével szemben.

„Nagyon fontos számunkra ez a megméretés – emelte ki Matthias Zollner, a körmendiek német edzője.Szeretnénk megnyerni, hasonlóan az összes olyan sorozathoz, amelyben elindulunk. Ha összehasonlítjuk az Alpok–Adria-kupát más nemzetközi kupákkal, mint az Euroliga, az ULEB Európa-kupa, vagy a Bajnokok Ligája, ezekkel nem tekinthetjük egyenrangúnak. Ennek ellenére a részt vevő csapatok és játékosaik tudják, hogyan kell kosárlabdázni. Továbbá magasba emelni egy nemzetközi viadal trófeáját attól függetlenül szép emlék marad, hogy az adott sorozat milyen szintet képvisel.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik