Egy ponttal legyőztük a vb-résztvevő Iránt

2010.07.10. 20:21
null
Fodor Márton három triplát süllyesztett el az iráni gyűrűben (Fotó: Czagány Balázs – archív)
Címkék
A magyar férfi kosárlabda-válogatott az olaszországi Bormióban zajló felkészülési tornán 64–63-as győzelmet aratott a világbajnokságra hangoló Irán ellen.

A mieinknek pénteken Olaszország ellen esélyük sem volt a bravúrra, most viszont az ugyancsak vb-résztvevő irániak ellen összejött. Az ázsiai csapatban Szamad Nikkah Bahrami tarthatatlannak bizonyult – a 27 éves játékos 29 pontig jutott a mérkőzésen –, Irán azonban így sem tudott nagyobb előnyre szert tenni a találkozó során.

A magyaroknál Szabó Zsolt volt a legeredményesebb, de az egész csapat kitett magáért. Az utolsó negyedben ennek ellenére úgy tűnt, az irániak döntésre viszik a dolgot, hiszen négy perccel a vége előtt 60–52-re elhúztak.

Mészáros Lajos együttese azonban megrázta magát, és Horváth Ákos, Vojvoda Dávid, valamint Hanga Ádám kosaraival fordítani tudott. A véghajrára is maradt erő, így sikerült a bravúr, Magyarország 64–63-ra legyőzte Iránt.

„Mindkét csapat keményen védekezett, minden pontért meg kellett harcolni. Sokkal jobban játszottunk, mint tegnap, az olaszok ellen a csapat nagy része megilletődötten kosarazott. Szerencsére nem volt sok időnk rágódni a nagy vereségen, amelyre jól reagáltak a fiúk. Külön öröm, hogy kiélezett végjátékban sikerült nyernünk" – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Mészáros Lajos szakmai igazgató.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS 
Magyarország–Irán 64–63 (14–18, 18–18, 19–17, 13–10)
A magyar pontszerzők: Szabó Zs. 13, Hanga 10, Fodor 9, Vojvoda 9, Lóránt 8, Tóth G. 6, Molnár A. 4, Horváth A. 3, Wittman 2
Legfrissebb hírek

Szakály Péter NB II-es klubnál lett sportigazgató

Labdarúgó NB II
17 perce

„Ő a legnagyobb reményünk” – ezért figyel egész Mexikó Gilberto Morára

Foci vb 2026
19 perce

Kisebb változtatásokkal rendezik meg a hétvégén a vitorlázók Mihálkovics Kupáját

Egyéb egyéni
22 perce

A DVTK-tól távozó Roguljic Banja Lukában folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB II
43 perce

Szűcs Tamás a Szoboszlai Dominiknek adott gólpasszáról: Tudtam, hogy ott lesz

Magyar válogatott
47 perce

Vb 2026: „Nagyon jó okkal” tagadták meg a szomáliai bíró beutazását – állítják az amerikaiak

Foci vb 2026
57 perce

„Nála a játék lelki szükséglet” – 130 éve született az olasz futball elfeledett magyar hőse

Népsport
1 órája

Kosárlabda: ők voltak a leányutánpótlás legjobbjai az évadban

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik