Női kosár Euroliga: kikapott a Győr idegenben a Bolognától

Vágólapra másolva!
2023.12.13. 22:16
null
Destiny Slocum 23 pontot dobott a győri csapatban (Fotó: FIBA)
A két kulcsembere nélkül kiálló Győr 76–70-re kikapott a mérkőzésen végig vezető Virtus Bologna vendégeként a női kosárlabda Euroliga 9. fordulójának szerdai játéknapján.

 

ISZTAMBUL (FENERBAHCE) ÉS VALENCIA mellett Bologna a harmadik olyan város Európában, amelynek szerepel férfi és női csapata is az Euroligában. Erre büszkék is az észak-olasz városban, de a B-csoportban három győzelmet és öt vereséget (ezt egymást követően szenvedte el az együttes október óta) jegyző női csapat korántsem érdekli úgy a lakosokat, mint a férfiaknál jelenleg harmadik helyen álló Virtus.

A világhírű kávéforgalmazó által szponzorált gárdáról, sikereiről, játékosairól gigantikus méretű plakátokkal és képekkel kidekorált könnyűszerkezetes csarnokban egyetlen fotót sem láttunk a nőkről, akik szerda este a Serco Uni Győrt fogadták.

Az eddig egyetlen győzelmet jegyző vendégcsapatból a rehabilitációját végző brit-amerikai Kristine Anigwe mellett a hétfői edzésen arcsérülést szenvedő Dubei Debóra is hiányzott, így annak ellenére az olaszok voltak az esélyesek, hogy majdnem egy hónapja nem nyertek meccset.

A vasárnap a Szekszárdot egy ponttal legyűrő, az Euroliga csoportkörébe hat év után visszatérő vendégek tisztában voltak azzal, hogy ebben az összetételben kiemelkedően jó játékra van szükségük az impozáns, több mint nyolcezer néző befogadására alkalmas csarnokban, ahová fél órával a kezdés előtt négy győri szurkoló is megérkezett, majd kezet rázott Fűzy András elnökkel. Ezt és azt is szívet melengető volt látni, hogy a parkett feltörléséért felelős, hatéves forma olasz kislány csillogó szemmel, széles vigyorral az arcán pacsizgatott a melegítő győriekkel.

Bridget Carleton büntetőkből szerezte a győriek első három pontját, de 13–3-nál Cziczás Lászlónak időt kellett kérnie. Cecilia Zandalasini, a hazaiak olasz klasszisa hat perc alatt kilenc pontot szerzett, 11 volt közte tíz perc után. Destiny Slocum fogott ritmust, az amerikai irányító betalált távolról és közelről is, ahogyan Török Ágnes is, így a félidőben csak hat volt a vendégek hátránya. Rengeteg hibával folytatódott a találkozó a fordulást követően, de akárhányszor felzárkózott a Győr, mindig jött egy gyilkos tripla hazai oldalon. Tizenegy pontos olasz előnyről indult a zárónegyed, ám amikor az amerikai Haley Peters duplája behullott, és 18 lett a különbség, eldőlt a meccs.

A szűkebb rotációval, két kulcsembere nélkül harcoló Győr felőrlődött, de tisztességgel helytállt.

NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA, 9. FORDULÓ
B-CSOPORT

VIRTUS SEGAFREDO BOLOGNA (olasz)–SERCO UNI GYŐR 76–70 (28–17, 18–23, 18–13, 12–17)
Bologna, 400
néző. V: Szimeonidisz (görög), Sánchez González (spanyol), Theis (német)
BOLOGNA: Pasa 2, Barberis 3/3, ZANDALASINI 13, ANDRE 14, Cox 12/9. Csere: Consolini, Del Pero, Rupert 9/3, PETERS 18/6, Orsili 5/3. Edző: Pierre Vincent
GYŐR: SLOCUM 23/12, Bach 2, Carleton 10/3, TÖRÖK 15/9, Goree 2. Csere: Dombai 7/3, Ruff-Nagy 7/3, Hegedűs 4, Gyöngyösi, Molnárová. Edző: Cziczás László
Az eredmény alakulása. 3. perc: 7–0. 6. p.: 13–3. 9. p.: 20–15. 12. p.: 28–23. 16. p.: 34–30. 19. p.: 41–30. 25. p.: 55–47. 29. p.: 59–50. 33. p.: 71–53. 35. p.: 71–58
MESTERMÉRLEG
Cziczás László
: – Megérdemeltem nyert a Bologna, ám ha élesebbek vagyunk, és a második esélyeinket jobban ki tudjuk használni, ennél is szorosabb lett volna a mérkőzés. Nagy menetelésben vagyunk, de ismét előreléptünk, sok biztatót láttam a csapattól. Bízunk abban, hogy Dubei Debórával kiegészülve a hétvégén jól játszunk majd a Sopron ellen és eredményesebbek leszünk.

A csoport többi eredménye
USK Praha (cseh)–
Polkowice (lengyel) 72–56
Basket Landes (francia)–CBK Mersin (török) 70–72
ESB Villeneuve d'Ascq (francia)–Perfumerias Avenida Salamanca (spanyol) 82–58

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. USK Praha 9
8
1 676–572 17
2. CBK Mersin 9
6
3
645–610 15
3. Salamanca9
5
4618–62314
4. Polkowice9
5
4
654–67814
5. ESB Villeneuve d'Ascq
9
5
4665–63314
6. Virtus Bologna 9
4
5
672–680 13
7. Landes 9
2 7
611–655 11
8. Uni Győr 9
1 8
650–740 10

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik