Női kosár Ek: idegenben sem bírt a Gironával, kiesett a Szekszárd

Vágólapra másolva!
2023.12.20. 21:15
null
A Szekszárd búcsúzott az Eurokupától (Fotó: FIBA)
A Girona 63–51-re legyőzte a Szekszárdot, így a magyar csapat összesítésben 152–128-ra kikapott a sorozatban, s búcsúzik a női kosárlabda Eurokupa küzdelmeitől a legjobb 32 között.

 

Csak szerda délelőtt ismerkedtek meg a leginkább egy gigantikus betonteknőhöz hasonlító Pavello Girona-Fontajau Sportcsarnokkal a Tarr KSC Szekszárd játékosai, akik az esti meccs előtt már azt láthatták, hogy az egyik palánk mögötti mobillelátó eltűnt, s helyére két személyautó került reklám céljából. A női Európa-kupa nyolcaddöntőért vívott rájátszásának első meccsén a Spar Gironától hazai pályán 12 pontos vereséget szenvedő tolnaiak úgymond csodatételre készültek, mert (részben joggal) úgy érezték, van esélyük ennél több ponttal legyőzni ellenfelüket, amelynél állt a bál. A tavaly még Euroliga-negyeddöntőt játszó együttes a szombati bajnokin 18 pontos vereséget szenvedett saját pályáján az Estudiantestől, amibe belebukott a vezetőedző, Laura Antoja, akit hétfőn menesztettek, így az eddigi másodedző, Jordi Sargatal kapott bizalmat. Ez akár jól is elsülhetett a vendégek szempontjából, ugyanakkor, ahogyan Djokics Zseljko, a szerdán a 47-ik életévét betöltő vendégek mestere fogalmazott, veszélyes is lehet, hiszen gyakran az edzőváltás pozitív impulzusokat ad a játékosoknak.

A meccsen és a szekszárdi tréning közben is találkoztunk Golomán Györggyel, az ACB-ligában szereplő Basket Girona magyar válogatott középjátékosával is. A 27 éves kosaras, aki a hétvégén a Badalona elleni vereség során 12 pontot és négy lepattanót szerzett, a Nemzeti Sportnak elmondta, jól érzi magát új csapatánál, s szurkol a Szekszárnak.

Sajnos rosszul kezdett a KSC, eladott labdák és pontatlan támadásbefejezés jellemezte a csapatot. Djokics időkérése hatott, feljött a magyar csapat, majd 16-nál utolérte riválisát, amely szintén sok hibával játszott. A második negyed Jacinta Monroe kettő plusz egyes kombinációjával indult, ezzel először vezetett a Szekszárd, sőt, az amerikai center újabb pontjaival hét ponttal állt jobban a vendég. Pánikszerű csend ülte meg a lelátót. Morgan Bertsch előbb támadóhibát követett el, majd a ráadásként tőle érkező hisztiért technikai hibát kapott – éppen jókor, mert kettő pontra feljöttek a spanyolok.

Fordulás után eszeveszett rohanás és rengeteg hiba jellemezte a játékot, közben pedig fordított az immár egyértelműen harapósabban játszó sárga mezes együttes. Sajnos ekkor nem sikerültek a KSC akciói, hat perc alatt kettő pontot tudott szerezni a vendégegyüttes a hazai tizeneggyel szemben, így Djokicsnak újra rendezni kellett a sorokat. A bírói felfogás nem igazán jó irányba változott, a hazaiakra a 30. percben fújták a negyedbeli második személyi hibát az első félidőben korrektül munkálkodó sporik. Mindezek ellenére Mányoky Réka triplájával újra előnybe került a 33. percben a Szekszárd (51–50), de ezután elfogyott a tudomány, nem szerzett már több pontot a csapat és így 12 ponttal ismét kikapott, ezzel búcsúzott a sorozattól.

NŐI KOSÁRLABDA EURÓPA-KUPA
RÁJÁTSZÁS A NYOLCADDÖNTŐÉRT, VISSZAVÁGÓ
SPAR GIRONA (spanyol)–TARR KSC SZEKSZÁRD 63–51 (18–18, 17–20, 13–8, 15–5)
Girona, 1500
néző.V:Last (holland), Maret (francia), Langowski (lengyel)
GIRONA:Ygueravide7/3,Canella6/6,Mendy8,BERTSCH10,TOLO12.Csere:Magarity8,LÓPEZ10,Labuckiene, Pena2. Edző:Jordi Sargatal
SZEKSZÁRD:Sztanacsev10/6,Boros, Mányoky8/6,Westbeld2,MONROE15.Csere:KRNJICS10,Horváth B.6/6,Theodoreán, Miklós.Edző:Djokics Zseljko
Az eredmény alakulása.3. perc:9–2.5. p.:9–7.9. p.:16–16.12. p.:18–25.16. p.:22–28.19. p.:28–34.22. p.:40–38.26. p.:46–40.31. p.:48–46.33. p.:50–51.39. p.:61–51
Kipontozódott:Westbeld (35. p.)
Továbbjutott:aGirona, kettős győzelemmel
MESTERMÉRLEG
Jordi Sargatal:
– Kemény meccset játszottunk, amely nem a támadásról, hanem a védekezésről szólt. Az első félidőben jobb volt a Szekszárd, de aztán pár dolgon változtattunk és így sikerült nyerni és továbbjutni.
Djokics Zseljko:– Megérdemelten jutott tovább a Girona. Az utolsó negyedre elfogytunk, de addig nagyon szépen küzdöttünk, vezettünk is többször, ez most nem volt elég. A kiesés ellenére is elégedett vagyok a csapattal.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik