Férfi kosár BL: Keménységben nem tudtuk felvenni a versenyt – Perl Zoltán

GYŐRI FERENC (Málaga)GYŐRI FERENC (Málaga)
Vágólapra másolva!
2023.12.08. 10:16
null
Perl Zoltánban (labdával) maradt hiányérzet a Falco BL-szereplése miatt (Fotó: FIBA)
A Falco magyar válogatott hátvédje úgy véli, Málagában nem hozták ki magukból, amire képesek, és az elmúlt két évben hiányzott a csapatukból egy kis plusz a nemzetközi színtéren.


– Jó formában érkeztek Málagába, de ez sem volt elég a Bajnokok Ligája egyik legerősebb csapata ellen. Belülről hogy élte meg a mérkőzést?
– Ez más színvonal, mint a magyar bajnokság, és valóban a BL egyik topcsapatával játszottunk. Ennek ellenére nem hoztuk ki magunkból, amire képesek vagyunk, nagyon sok eladott labdánk volt, nagyon sok könnyű kosarat kaptunk, így nem is lehetett kérdéses a végeredmény – válaszolta a Nemzeti Sport kérdésére az Unicaja Málaga otthonában 88–65-ös vereséget szenvedő, ezzel a Bajnokok Ligája A-csoportját az utolsó helyen záró Falco-Vulcano Energia KC Szombathely csapatkapitánya, Perl Zoltán, aki 16 ponttal, négy gólpasszal és egy ­lepattanóval rukkolt ki Spanyol­országban.

– Éreztek fáradtságot az elmúlt hetek sűrű programja miatt?
– Én nem éreztem, az előző két mérkőzésen senkit sem kellett túljátszatni. Valamiért nem tudtuk hozni, amit az Alba és a Szolnok ellen, persze ebben a Málaga ereje is közrejátszott.

– Kemény csoportba kerültek, reális a negyedik hely, vagy maradt önben hiányérzet?
– Egyértelműen maradt, főleg a Periszteri elleni mérkőzések és a Málaga elleni hazai meccs miatt. Nagyon csalódott vagyok, hogy nem sikerült a továbbjutni.

– Mi történt a Periszteri elleni hazai találkozó első félidejében, amikor elúszott a kulcsfontosságú győzelem?
– Keménységben nem tudtuk felvenni a versenyt. Többször volt rá példa az idényben, ha az ellenfél nyomást helyezett ránk a védekezésével, nem reagáltunk rá megfelelően, elbizonytalanítottak minket támadásban. Szerdán is azt vettem észre, ha eladogatjuk a labdát, és könnyű leindításgólokat kapunk, akkor nincs miről beszélni.

– A koefficienspontok miatt fontos lesz a Le Mans elleni hazai mérkőzés. Megvan még a motiváció arra a meccsre?
– Hogyne, szeretnénk győzelemmel búcsúzni, és igen, ha jövőre újra bejutunk a BL-be, számít majd, hány sikerrel zártunk.

– Két évvel ezelőtt bravúrral csoportelsőként léptek a második körbe. Mi kellene ahhoz, hogy ez nagyjából állandósuljon? Sok pénz?
– Nem hiszem, hogy csak erről van szó, két éve sem volt ott a keretünk költségvetése a mezőny elején, sőt, a közepén sem. Abban az együttesben nagy volt az összhang, mindenki tudta, mi a feladata. Ezen a szinten nüanszok döntenek, amelyek az elmúlt két évben nem minket segítettek, nem tudtuk a szükséges kis pluszt hozzátenni, ami csalódás. Ez a realitás, de úgy érzem, több volt a csapatban.

– Korábbi edzője, Gasper Okorn lett a magyar válogatott szövetségi kapitánya, míg segítője a Falco jelenlegi trénere, Milos Konakov. Örül a dön­tésnek?
– Örülök neki, egyúttal köszönöm Ivkovics Sztojannak, amit eddig tett a csapatért és értem. Gaspert és Milost nagyon jól ismerem, jó szakemberek, remélem, hogy elérjük a céljainkat velük.

KOSÁRLABDA
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA
5. FORDULÓ, A-CSOPORT
UNICAJA MÁLAGA (spanyol)–FALCO-VULCANO ENERGIA KC SZOMBATHELY 88–65 (22–14, 23–13, 17–14, 26–24)

MÁLAGA:Saint-Supery3,Carter6,K. Taylor8,Osetkowski10,KRAVIS11. Csere:W. Thomas4,A. DÍAZ10/6,DEDOVIC14/6,Kalinoski, SIMA16,Ejim6.Edző:Ibon Navarro
FALCO:Pot3,Jordano7/3,Benke Sz.7/3,Tiby11/6,Keller Á.2.Csere:PERL16/3,PONGÓ MARCELL10/9,Barac6,Krivacsevics3,Tanoh Dez, Verasztó.Edző:Milos Konakov
Az eredmény alakulása. 3. perc:2–4.6. perc:11–4.8. p.:13–12.12. p.:27–14.14. p.:32–18.20. p.:45–27.23. p.:47–37.25. p.:55–37.28. p.:60–39.34. p.:68–43.39. p.:79–58
MESTERMÉRLEG
Milos Konakov:
– A sorsolás után tudtuk, hogy az egyik legkeményebb riválist kaptuk, amely ezen a napon meg is mutatta erejét. Negyven percen át magas szinten kosárlabdázott, a legjobbakat kívánom neki az évad hátralévő részére! Mi az első tizenöt percben nem játszottunk rosszul, nem engedtünk sok könnyű pontot az ellenfélnek, de utána megtalálták a ritmust a spanyolok, második esélyből és lerohanásból temérdek kosarat szereztek. Megtettük, amit tudunk az utolsó pillanatig, csapatként éltük túl ezt a mérkőzést, az első félidő három gólpasszát követően a folytatásban szépen járattuk a labdát, megvoltak a helyzeteink.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik