Férfi kosár Euroliga: Hangáék sokáig vezettek, mégis oda a veretlenségük – videók

Vágólapra másolva!
2023.10.13. 21:32
null
Rolands Smits igazi vezére volt a Zalgirisnak (Fotó: Getty Images)
Hanga Ádám csapata, a Crvena zvezda sokáig vezetett Litvániában, de az utolsó negyedben fordult az állás, és a Zalgiris Kaunas nyerte meg 79–74-re a két csapat péntek esti mérkőzését a férfi kosárlabda Euroligában. A Barcelona rangadót nyert az Olympiakosz otthonában, a Virtus Bologna idegenben kiütötte a Monacót, míg a Valencia kiélezett csatában verte vendégét, a Fenerbahcét.

A Zalgiris idegenbeli, a Zvezda hazai győzelemmel kezdte az Euroliga-idényt, a pénteki kaunasi csata után csak egyikük maradhatott veretlen. A hazaiak kezdtek jobban, Rolands Smits duplája után már tíz ponttal vezettek (17–7), ám a belgrádiak 14–2-es rohammal fordítottak az első negyed végére.


A második negyed a kispadról beszálló Hanga Ádám második kétpontosával kezdődött, és a belgrádiak sokáig tartották is előnyüket, sőt a negyedik negyed elején kilencpontosra hizlalták (54–63). Akkor azonban nagyon elkapta a fonalat az akkor már sokkal jobb százalékkal dobó, a szokásos fantasztikus buzdításban részesülő hazai csapat: Arnas Butkevicius vezérletével 13–0-s szakasszal fordított, és a kiélezett hajrában már nem engedte ki kezéből a fórt.


Hanga 20:22 percnyi játékideje alatt 6 pontot szerzett (3/5 kétpontos, 0/2 hármas, 0/1 büntető), három lepattanó, két kiharcolt, egy elkövetett fault került a neve mellé. Csapatában Luka Mitrovics (16) és Milos Teodoszics (15) szerezte a legtöbb pontot, a hazaiaknál Smits 18, Ulanovas 15, Butkevicius 12 ponttal zárt.

ÍGY ÜNNEPELT A ZALGIRIS A VÉGÉN


ZALGIRIS–CRVENA ZVEZDA 79–74 – ÖSSZEFOGLALÓ

MONACO–BOLOGNA 59–83

OLYMPIAKOSZ–BARCELONA 68–77

VALENCIA–FENERBAHCE 77–74

FÉRFI EUROLIGA
ALAPSZAKASZ, 2. FORDULÓ – pénteki mérkőzések
Zalgiris Kaunas (litván)–Crvena zvezda (szerb) 79–74
(19–21, 16–17, 15–18, 29–18)
Monaco (francia)–Virtus Bologna (olasz) 59–83 (15–23, 18–25, 15–22, 11–13)
Olympiakosz Pireusz (görög)–Barcelona (spanyol) 68–77 (16–23, 18–17, 20–16, 14–21)
Pamesa Valencia (spanyol)–Fenerbahce (török) 77–74 (22–9, 17–24, 19–20, 19–21)

Csütörtökön játszották
Anadolu Efes (török)–Real Madrid (spanyol) 80–103
Alba Berlin (német)–Baskonia (spanyol) 86–91
ASVEL Villeurbanne (francia)–Partizan Beograd (szerb) 62–88
Panathinaikosz (görög)–Bayern München (német) 78–71
A Milan (olasz)–Maccabi Tel-Aviv (izraeli) mérkőzést elhalasztották.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik