Férfi kosár: Boszniának nyernie kell csütörtökön – és nekünk sem ártana

GYŐRI FERENC (Klaipeda)GYŐRI FERENC (Klaipeda)
Vágólapra másolva!
2023.02.22. 10:24
null
A Litvániában légióskodó Váradi Benedek (fehérben) jól ismert ellenfelekkel kerül szembe csütörtökön (Fotó: Szabó Miklós)
Litvánia legyőzése nem elég ahhoz, hogy életben maradjon a magyar férfi kosárlabda-válogatott világbajnoki álma, ehhez szükség lenne Montenegró vereségére is.

Tele van ismerős arccal a magyar válogatott elleni csütörtök esti világbajnoki selejtezőre készülő litván válogatott kerete. A baltiak (akiktől a tavaly nyári szombathelyi összecsapáson 88–78-ra, majd az Európa-bajnokságon Kölnben 87–64-re kaptunk ki) 13 tagú keretéből három játékos Váradi Benedek csapattársa a Bajnokok Ligája-résztvevő Rytas Vilniusnál, kettő pedig Golomán Györgyé az ULEB Európa-kupában vitézkedő BC Lietkabelisnél – arról nem is beszélve, hogy a rivális válogatott segédedzője Giedrius Zibenas, aki a Rytas első számú trénere, vagyis mindennap együtt dolgozik Váradival.

A mieink kedd reggel a Liszt Ferenc repülőtér 2-es termináljáról felszállva, Varsó érintésével érkeztek meg Vilniusba – mindkét leszállás meglehetősen zaklatott volt a rendkívül erősen fújó szél miatt. A litván főváros repülőterén csatlakozott a kerethez két légiósunk, Golomán hétfő este még jókora hóban autózott át Panevezysből Váradihoz Vilniusba, ám mivel éjszaka enyhe idő volt, a hó csupán foltokban látszódott másnap délután. A litván időjárás általános képéről sokat elmond, amit Váradi Benedek közölt: januárban összesen négy óra napsütésnek örülhettek a helyi lakosok – még szerencse, hogy a Rytas csapata legalább eljuthatott Szalonikibe vagy Manresába...

A csomagok felvétele után a magyar kollektíva buszra szállt, hogy gyorséttermi kitérővel és benzinkúti megállással letudja a Vilnius és Klaipeda közötti több mint 300 kilométeres utat. A tengerparti városban három évvel ezelőtt megfordult a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely, 87–83-as vereséget szenvedett a BL-ben, nemzeti együttesünk mostani keretéből Benke Szilárd, Perl Zoltán és Váradi is részese volt a kalandnak, de csak Benke és Perl játszott a találkozón, Váradi bokasérülése miatt pihent. Az akkori Neptunasból egyvalaki tagja a litván válogatottnak, a most is Klaipedában játszó Matas Jogela.

A csütörtöki mérkőzésen Perl Zoltán betegség miatt valószínűleg nem játszhat.

A hosszú és megterhelő utazást követően este edzés nem, csak videózás várt legjobbjainkra (a nemzetközi mérkőzésektől eltiltott Vojvoda Dávid is a csapattal tartott, hiszen a válogatott tagja akkor is, ha a pályán ezúttal nem segíthet), akiknek a vb-kvalifikációhoz nem elég, hogy felülmúlják előbb Litvániát, majd vasárnap Szombathelyen Bosznia-Herce­govinát. Ha Montenegró nyer a bosnyákok vendégeként, biztosan harmadikként zárja a K-csoportot, és megváltja jegyét az augusztus 25-én kezdődő világbajnokságra. Ha veszít, majd otthon kikap Csehországtól is, miközben a mieink nemcsak Litvániában nyernek, hanem elbánnak a bosnyákokkal is, Magyarország története során először részt vehet a férfi kosárlabda-vb-n. Ebbe azért ne nagyon éljük bele magunkat, ugyanakkor a csoport negyedik helye már akkor is meglehet, ha hat ponttal felülmúljuk Bosznia-Hercegovinát, ami egyáltalán nem lehetetlen küldetés. Az egészen biztos, hogy Ivkovics Sztojan legénysége az augusztusi olimpiai előselejtezőn érdekelve lesz, hogy ennél merészebb álmokat is szövögethet-e, azt csütörtök este meglátjuk.

INTERJÚ LUKÁCS NORBERTTEL, A MAGYAR VÁLOGATOTT BEDOBÓJÁVAL

– Azt hallani, a mandulaműtét felnőttkorban meglehetősen kellemetlen tud lenni. Ön is tapasztalta ezt?
– Igen, nem volt kellemes, elég sokáig voltam a kórházban, és utána is hosszú időt kellett kihagynom. Nem jött jól évad közben, de szerencsére túl vagyok rajta, remélem, nem lesz több problémám vele.

– Százszázalékos formába lendült már?
– Nem gondolom, hogy abban lennék. A munka nagy részén túl vagyok, közel járok a műtét előtti állapotomhoz, de még nem érzem úgy, hogy teljesen visszanyertem volna az erőmet és az állóképességemet.

– Nagy bajnoki rangadót nyertek meg szombaton a Szolnokkal a Falco ellen, ez plusz önbizalmat ad önnek?
– Nehéz héten vagyunk túl három kemény meccsel, és éppen a legvégén játszottunk a Falco ellen, szerettük volna feledtetni a tőle elszenvedett korábbi két vereségünket. Kulcsfontosságú volt, hogy megnyerjük a szünet előtti három mérkőzésünket, sikerült is, és mivel a Falcót legyőzni mindig nagy szó, próbálunk ebből meríteni a folytatásra.

– A válogatottban Litvánia ellen léphet pályára. Mire kell a legjobban figyelniük a találkozón?
– Kellemetlen ellenfél lesz, idegenben játszunk, és mindenki elég jó dobó a litvánoknál az egyestől a négyes posztig. Kontrollálnunk kell a játékot, a saját ritmusunkban kosárlabdázni, és ha erre odafigyelünk, minden esélyünk meglesz a győzelemre.

Lukács Norbert (Fotó: Kovács Péter)
Lukács Norbert (Fotó: Kovács Péter)

A PROGRAM – VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐ, K-CSOPORT
11. forduló, csütörtök.Csehország–Franciaország, 18.30, Litvánia–MAGYARORSZÁG, 18.30 (Tv:M4 Sport), Bosznia-Hercegovina–Montenegró, 20.12., utolsó forduló, vasárnap.Franciaország–Litvánia, 18, MAGYARORSZÁG–Bosznia-Hercegovina, 19 (Tv:M4 Sport), Montenegró–Csehország, 19

Az állás:1. Franciaország 18 pont (831–620), 2. Litvánia 18 (770–718), 3. Montenegró 16, 4. Bosznia-Hercegovina 15 (776–834), 5. MAGYARORSZÁG 15 (720–788), 6. Csehország 13 – Franciaország és Litvánia már kijutott a vb-re

A KERET

Benke Szilárd (Gravelines, francia), Eilingsfeld János (ASE), Golomán György (Lietkabelis, litván), Mikael Hopkins (Reggio Emilia, olasz), Pongó Marcell, Somogyi Ádám (Alba), Keller Ákos, Perl Zoltán (Falco), Kiss Dávid, Kemal Karahodzsics (KTE), Lukács Norbert (Szolnok), Mócsán Bálint (DEAC), Váradi Benedek (Rytas, litván)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik