Női kosár Euroliga: kikapott, de négyes döntőben a Sopron

GYŐRI FERENC, KOVÁCS GERGELYGYŐRI FERENC, KOVÁCS GERGELY
Vágólapra másolva!
2021.03.19. 22:22
null
A négyes döntőbe jutott a Sopron (Fotó: <a href="http://www.fiba.basketball/euroleaguewomen/20-21/game/1903/Sopron-Basket-LDLC-ASVEL-Feminin-/#iset=3bca5d27-d81e-4c52-a16f-ace9c0c68a18&amp;iid=b57e1c10-baad-4b25-9d2c-e6ec373c9877">fiba.basketball</a>)
A házigazda Sopron Basket 75–62-re kikapott a francia Lyontól a női kosárlabda Euroliga negyeddöntőjének pénteki visszavágóján, de 156–141-es összesítéssel így is bejutott a négyes döntőbe.

 

Óvatosak voltak a Sopron Basket játékosai, stábja, vezetői. Az Euroliga-negyeddöntő buborékhotelét az ő oldalukról nem vetette szét a mámor a Lyon szerdai 94–66-os legyőzése után, miközben a franciák a Novomatic Arénából a szállodába vezető út búslakodását követően felszabadultan ünnepelték szerb kiválóságuk, Alekszandra Crvendakics születésnapját. Talán ez a pozitív szemlélet segített nekik abban, hogy kiélezetté tegyék a teljesen reménytelennek tűnő párharcot...

A Jekatyerinburg a Kurszk ellen az első felvonáshoz hasonlóan lehengerlően, 32–9-es nyitó negyeddel rajtolt pénteken, s könnyűszerrel jutott be az elődöntőbe, megőrizve idénybeli veretlenségét, ami a Sopronnak nem jött össze.

Azt érdemes volt leszögezni a Sopron–Lyon visszavágó kezdése előtt, hogy az Euroliga korábbi szakaszaiban Valery Démory csapata tiszteletet parancsoló eredményeket ért el, igaz, Magyarországon nem számíthatott az amerikai-izraeli Alysha Clarkra, aki meghatározó játékos. Nem a szél fújta össze a soproniak első mérkőzésen mutatott bravúros teljesítményét, a lehengerlő támadójáték mellett például az is kellett, hogy – leginkább Briann January szívós védőmunkájának köszönhetően – a kontinens egyik legjobb kosárlabdázója, Marine Johannes ne dobjon mezőnykosarat.

Nos, ezúttal öt másodperc is elég volt neki ehhez, ráadásul beestek a triplái a Lyonnak, így 11 pontot viszonylag hamar ledolgozott. Nehezen találta a fonalat a Sopron, a 14. percben már második idejét kellett kikérnie Gáspár Dávid edzőnek.

Ontotta magából a hármasokat a látogató, húsz ponttal is ellépett már, motivált volt, vérszemet kapott. Nagyon jókor jött az amerikai Megan Walker triplája, a nagyszünetre feljött 14-re a Sopron.

Az ekkor már bizonyos volt, hogy a final four elődöntőjét a spanyol Perfumerías Avenidával játssza a továbbjutó, merthogy Roberto Íniguez, a korábbi soproni sikeredző együttese kettős győzelemmel ütötte ki Salamancában a Gironát.

Rémálomszerű volt a folytatás is, teljes tanácstalanság uralkodott soproni oldalon, ami a meglepetés erejével hatott, de legalább kiderült, igazán éles szituációban hogyan vizsgázik a csapat – a célját végül, ha nehezen is, elérte. A második félidő első mezőnykosarát csaknem hét perc után szerezte a Magyar Kupa idei győztese, Walker ismét távolról köszönt be. A védekezést sikerült valamennyire kiszuperálni, és Jelena Brooks harmadik negyedet záró szép támadás utáni ziccere mindenkit megnyugtathatott, 63–50-re jött fel a Sopron, Gáspár mester rázta is az öklét.

A negyedik tíz perc a továbbjutás kérdése szempontjából már nem hozott érdekességeket, azt azonban meg kell jegyezni, hogy a hazaiak görcsössége jottányit sem változott. Viszont inkább egy olyan mérkőzésen jöjjön rossz produkció, amelyiken nem jár végzetes következményekkel.

A Sopron Basket 2018 és 2019 után ismét bejutott az Euroliga négy legjobb csapata közé, amiért csak a tisztelet és az elismerés hangján beszélhetünk róla.

NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA, NEGYEDDÖNTŐ
VISSZAVÁGÓ (SOPRON)

LDLC ASVEL FÉMININ (francia)–SOPRON BASKET 75–62 (19–14, 30–21, 14–15, 12–12)

Sopron,
zárt kapuk mögött. V:Yalman (török), Jurcevic (horvát), Zupancic (szlovén)
LYON:Fauthoux9/3,JOHANNES16/12,CRVENDAKICS12/6,Plouffe9/3,CIAK14
Csere:Tanqueray1,Chevaugeon4,Raincock-Ekunwe10,Jocyte, Rabot
Edző:Valery Démory
SOPRON:Fegyverneky4,January6,G. Williams11,Brooks12,Határ10
Csere:Krajisnik5,WALKER14/12
Edző:Gáspár Dávid
Az eredmény alakulása. 1. perc:2–4.3. p.:9–6.7. p.:19–8.11. p.:19–17.17. p.:43–23.20. p.:49–35.23. p.:56–35.28. p.:59–42.30. p.:63–50.32. p.:67–50.35. p.:71–59
MESTERMÉRLEG

Gáspár Dávid: –
Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült bejutni a Final Fourba! Iszonyatosan nehéz meccs volt, amelyet sikerült egy normálisabb mederbe terelni. Győzelemre játszottunk, és bár erre a végén már nem volt esély, de nagyon örülök, hogy a stáb és a csapat minden tagja keményen dolgozott, és így el tudtuk érni ezt a sikert.
Valery Démory: – Boldog vagyok, mert a csapatom ma egy jó mérkőzést tudott játszani. Ez volt az igazi arcunk, az előző mérkőzésen nem az én csapatom játszott. A Sopronnak sok sikert az elődöntőben, és köszönjük a vendégszeretetüket!

Továbbjutott: a Sopron,156–141-es összesítéssel

A MÁSIK SOPRONI MÉRKŐZÉSEN
Jekatyerinburg (orosz)–Dinamo Kurszk (orosz) 94
59 (32–9, 23–19, 21–20, 18–11)
Továbbjutott: a Jekatyerinburg, 174–126-os összesítéssel

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik