Férfi kosár Euroliga: Hangáék nem bírták a címvédő tempóját

KEZDŐ5.HU KEZDŐ5.HUKEZDŐ5.HU KEZDŐ5.HU
Vágólapra másolva!
2016.11.25. 20:17
A férfi kosárlabda Euroliga alapszakaszának kilencedik fordulójában Hanga Ádám csapata, a Baskonia idegenben 112–84-re kikapott a címvédő CSZKA Moszkvától. A vendégek az első negyedben tízpontos előnyt szereztek, ám az oroszok a következő három felvonásban ellenállhatatlan támadójátékot nyújtottak, és a szerb Milos Teodoszics vezérletével fölényesen megnyerték a meccset.

A parádésan kezdő Shane Larkin vezetésével 10–2-vel nyitotta az első negyed első két és fél percét a Baskonia, időt is kértek az oroszok. Némileg rendezték a sorokat, ám 6–10 után a spanyolok egy 8–0-s szakasszal 12 ponttal megléptek (6–18). Cory Higgins révén jöttek fel kicsit a házigazdák, de Rodrigue Beaubois jól szállt be a meccsbe, tíz pont volt a vendégek előnye 10 perc játék után (17–27).

Eddig tartott a csoda, Higgins, Vitalij Fridzon és Viktor Hjapa révén pillanatok alatt ellenfele nyakára mászott a címvédő (29–30). Megpróbálta felvenni a ritmust Sito Alonso együttese, de Fridzon, Nikita Kurbanov és az első félidőben 14 pontot szóró Milos Teodoszics kosaraival átvette az irányítást és a vezetést is a CSZKA (49–46).

Teodoszics a fordulás után sem állt le, gyakorlatilag egymaga növelte 10 pont fölé a differenciát – a harmadik negyedet követően már 27 ponttal és 7 gólpasszal állt, csapata pedig ellenállhatatlan támadójátékot mutatott be (83–69).

A záró felvonásban sem nagyon állt le a Moszkva, az első negyed után lényegében azt csináltak a Baskonia védelmével, amit akartak. Teodoszics végül 34 pontos Euroliga-karriercsúccsal (és 10 assziszttal, összesen 43 VAL-lal) zárt, plusz elérte az 1000 gólpasszt is Európa első számú kupasorozatában (ezt rajta kívül csak a két görög ikon, Vasszilisz Szpanulisz és Dimitrisz Diamantidisz mondhatja el magáról, de ők 34 évesen érték el ezt a határt, a szerb legenda pedig még csak 29 esztendős), ezekkel a mérföldkövekkel együtt ünnepelte csapata 112–84-es győzelmét.

Hanga Ádám 31 és fél perc játék alatt 12 pontot szerzett (2/4 dupla, 2/3 tripla, 2/2 büntető), volt két-két szerzett labdája és gólpassza, egy-egy blokkja és pattanója, valamint egy beütött és négy kiharcolt faultja, így 17 VAL-lal zárt, ami csapatában a második legjobb volt ezen az estén.

A CSZKA Moszkva legjobb dobói: Teodoszics 34/15, Fridzon 14/3, Augustine 13
A Baskonia legjobb dobói: Beaubois 19/3, Larkin 18/12, Hanga Ádám 12/6

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROLIGA
9. FORDULÓ
CSZKA Moszkva (orosz)–Baskonia (spanyol) 112–84
(17–27, 32–19, 34–23, 29–15)
Galatasaray (török)–Barcelona (spanyol) 78–64 (17–16, 22–19, 22–13, 17–16)
Panathinaikosz (görög)–Darüssafaka (török) 86–80 (21–16, 25–18, 18–26, 22–20)

AZ ÁLLÁS
1. CSZKA Moszkva (orosz)
9 8 1
2. Real Madrid (spanyol)
9 7 2
3. Fenerbahce (török)
9 6 3
4. Maccabi Tel-Aviv (izraeli)
9 5 4
5. Panathinaikosz (görög)
9 5 4
6. Olympiakosz (görög)
9 5 4
7. Darüssafaka (török)
9 5 4
8. Baskonia (spanyol)
9 5 4
9. EA7 Milano (olasz)
9 4 5
10. Crvena zvezda (szerb)
9 4 5
11. Anadolu Efes (török)
9 4 5
12. Barcelona (spanyol)
9 4 5
13. Zalgiris (litván)
9 3 6
14. Galatasaray (török)
9 3 6
15. Brose Bamberg (német)
9 2 7
16. UNICS Kazany (orosz) 9 2 7

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik