Női kosár NB I: a DVTK-nál kiakadtak az elutasított óvás miatt

Vágólapra másolva!
2015.04.09. 09:27
Mint azt már megírtuk, az Aluinvent DVTK női kosárlabdacsapata megóvta az UNIQA-Euroleasing Sopron ellen az NB I döntőjében 77–74-re elveszített mérkőzést, ám óvását a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége formai okokra hivatkozva elutasította. Szabó Tamás, a csapat ügyvezetője az ítélet után a dvtk.eu-nak úgy nyilatkozott, sajnálatosnak tartja, hogy a szövetség érdemben nem is foglalkozott az óvásukkal.

„Rendkívül sajnálatosnak tartjuk, hogy a versenybizottság érdemben nem is foglalkozott az óvásunkkal, hanem formai okokra hivatkozva elutasította azt” – fűzte hozzá a döntéshez Szabó Tamás diósgyőri ügyvezető.

„Az indoklás szerint az óvást azonnal a hibát követően kellett volna jeleznünk, ami természetesen nonszensz, mivel azt feltételezi, hogy a kispadon helyet foglalók a mérkőzés felfokozott izgalmában is magasabb szinten ismerik a szabályokat, mint a játékvezetők és a meccs ellenőre, akiknek az az elsődleges feladatuk, hogy biztosítsák a szabályok betartását.”

„A műhibát egyébként egy, a lelátón álló szurkolónk szúrta ki, ezért objektív okokból is csak a végső sípszót követően tudtuk jelezni azt, néhány perccel az eset megtörténte után. Azzal mindenki egyetért, hogy a szabályok végső soron a mi oldalunkon állnak és igazunk van, de ennek sajnos nincs semmilyen érdemi következménye. Abban pedig csak bízni tudunk, hogy az elkövetkező mérkőzéseken olyan játékvezetők kapnak szerepet, akik a szabályok betűjével és szellemével egyaránt összhangban vezetik a mérkőzést. Az elutasító döntést nem fellebbezzük meg, mert az eddig tapasztaltak alapján ez biztosan nem vezetne eredményre.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik