Kosár: hét magyar csapatot sorsoltak az európai kupákban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.07.06. 13:53
Két férfi és öt női magyar kosárlabdacsapatot sorsoltak ki vasárnap az EuroChallenge-ben, illetve az Európa-kupában.

Az európai szövetség honlapja szerint a férfiaknál a nemzetközi harmadosztálynak számító EuroChallenge-ben az Atomerőmű SE és az Egis Körmend lesz érdekelt. Előbbi török, osztrák és román, utóbbi pedig észt, román és bolgár riválisokkal találkozik a csoportkörben. Az idény november 4-én kezdődik.

Az európai második vonal, az Európa-kupa – amelyben a bajnok Szolnoki Olaj próbál szerencsét – mezőnyének véglegesítésére szerdán kerül sor.

A nőknél az Euroligában – 1996 óta először – nem indul magyar együttes, a második vonalnak tekintett Európa-kupában a hazai bajnok PINKK Pécsi 424, valamint a PEAC-Pécs, az Uniqa-Euroleasing Sopron, az Aluinvent DVTK Miskolc és a Hat-Agro Uni Győr vesz részt. A PINKK és a Sopron egy csoportba került. A szezon november 6-án kezdődik.

EURÓPAI KOSÁRKUPÁK
FÉRFIAK

EuroChallenge:
B-csoport

EGIS KÖRMEND
Tartu Rock (észt)
Rovinari (román)
Lukoil Akademik (bolgár)
F-csoport
ATOMERŐMŰ SE
Trabzonspor (török)
Güssing (osztrák)
Cluj-Napoca (román)

NŐK
Európa-kupa, Nyugati főcsoport
E-csoport

ALUINVENT DVTK MISKOLC
Flammes Carolo (francia)
Quinta dos Lombos (portugál)
Castors Braine (belga)
F-csoport
Hat-Agro Uni Győr
Villeneuve d’Ascq (francia)
Udominate (svéd)
G-csoport
PEAC-PÉCS
Nantes (francia)
Wasserburg (német)
Young Cats (belga)
H-csoport
UNIQA-EUROLEASING SOPRON
PINKK PÉCSI 424
Landes (francia)
Namur (belga)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik