Férfi kosár Adria-liga: nagyszerű Szolnok-diadal

Vágólapra másolva!
2014.02.22. 18:39
null
Vojvoda Dávid (Fotó: Szabó Miklós)
A Szolnoki Olaj hazai pályán 79–72-re legyőzte a bosnyák Igokeát a férfi kosárlabda Adria-liga 21. fordulójának szombati mérkőzésén. A remek utolsó 15 percet produkáló magyar csapat a hetedik győzelmét könyvelte el a délszláv bajnokságban.

Justin Holiday meccsnyitó triplájával lendületet vett a Báder Mártont és Willie Warrent nélkülöző Szolnok, Simon Balázs duplája után a 7. percben már nyolc ponttal vezetett (14–6), de jött egy jelentős leblokkolás, a következő nyolc pontot a bosnyákok szerezték, szoros lett az állás.

Sajnos 23–24-et követően megint volt egy lefékezés (23–31), így az Olajnak újra szaladnia kellett az eredmény után. Lóránt Péter két büntetője után Vojvoda Dávid duplát, majd triplát hintett, de a reményt keltő egypontos különbség (30–31) a második negyed végétől újra hízni kezdett.

A harmadik játékrész derekán már kilencpontos hátrányban volt a Szolnok (39–48), amikor Vojvoda triplája varázslatos négy percet gerjesztett. A magyar kilences a helyére küldött még egy hármast, Lóránt Péter két büntetője is betalált, a támadólepattanóból zsákoló Holiday pedig egyenlített (51–51). Nemanja Gordic triplájára Tomiszlav Ivosev hasonlóval válaszolt, Lóránt feltett egy közelit, így az Olaj – amely 17–6-os vágtával zárta ezt a tíz percet – előnnyel fordult az utolsó negyedre.

Sinisa Stemberger negyedik célba találó triplájára Vojvoda és a korábbi sérülése dacára visszatérő, fején kötéssel játszó Sztrahinja Milosevics válaszolt, azaz az Olaj gyorsan visszavette az előnyt (63–61). Fej fej mellett haladt a két csapat, Simon Balázs duplája és Vojvoda negyedik sikeres triplája után némi lélegzethez jutott a Szolnok (70–66), de még akkor sem lehetett biztosra venni a győzelmet, amikor bő egy perccel a vége előtt az ellenállhatatlan Vojvoda a világ végéről megint szórt egy hármast (73–67).

Időt kértek a vendégek, várható volt, hogy idegölő és hosszú záró egy perc következik. Visszatérve a biztos kezű Stemberger feltette szokásos tripláját, de a labda ezúttal az Olajjal volt. Az összességében 28 pontig jutó Vojvoda egy jó büntetővel tovább növelte az előnyt, majd egy újabb védőlepattanó után Milosevics 2+1-gyel biztossá tette a hazai sikert.

A győzelem remek hangulatjavító a francia Cholet elleni keddi EuroChallenge-mérkőzés előtt!

FÉRFI KOSÁRLABDA ADRIA-LIGA
21. FORDULÓ

SZOLNOKI OLAJ KK–KK IGOKEA ALEKSZANDROVAC (boszniai) 79–72 (18–18, 14–17, 24–19, 23–18)
Szolnok, 1235
néző. V: Herceg (horvát), Hordov (horvát), Vuckovic (szlovén)
SZOLNOK: Rakics 2, VOJVODA 28/15, HOLIDAY 12/6, IVOSEV 10/6, LÓRÁNT 9. Csere: Keller Á. 2, MILOSEVICS 10, Simon B. 6. Edző: Dragan Alekszics
IGOKEA: GORDIC 17/9, Bakics 3/3, Dozet 5/3, Nikolics 8, JOROVICS 16/6. Csere: Gajovics 2, Mirkovics, STEMBERGER 17/15, Bunic 4. Edző: Vladimir Jovanovics
Az eredmény alakulása. 4. perc: 9–6. 8. p.: 14–13. 14. p.: 23–31. 18. p.: 32–33. 24. p.: 39–43. 28. p.: 49–51. 34. p.: 61–61. 38. p.: 70–66
Kipontozódott: Nikolics (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Dragan Alekszics:
– Boldogok vagyunk, mert jó játékkal győztünk. Jól tudtuk forgatni nyolc hadra fogható emberünket. A második félidőben nemcsak a védekezésünk működött, hanem dobásaink is bejöttek, a hajrában pedig koncentráltan, higgadtan játszottunk.
Vladimir Jovanovics: – Keményen és jól kosárlabdázott a Szolnok, igazolta, hogykülönösen hazai pályán nagyon veszélyes ellenfél. Mi a szokottnál többet hibáztunk, a végjátékban már nem tudtunk olyan szinten játszani, hogy megszerezzük a győzelmet.

További szombati eredmények
Radnicski Kragujevac–Cedevita 61–78
Siroki Primorka–Mega Vizura 72–86
Cibona–Krka 92–78
MZT Szkopje Aerodrom–Zadar 78–69

AZ ÁLLÁS
1. Cedevita 21 16 5 1557–1466 91 37
2. Crvena zvezda Telekom 20 16 4 1548–1320 228 36
3. Cibona 21 14 7 1637–:1566 71 35
4. Partizan NIS 20 14 6 1477–1349 128 34
5. Igokea 21 12 9 1545–1581 -36 33
6. Buducsnoszt VOLI 20 12 8 1470–1409 61 32
7. MZT Szkopje Aerodrom 21 10 11 1549–1563 -14 31
8. Mega Vizura 21 9 12 1701–1708 -7 30
9. Krka 21 9 12 1443–1476 -33 30
10. Radnicski 21 8 13 1592–1687 -95 29
11. Union Olimpija 20 8 12 1368–1383 -15 28
12. Szolnoki Olaj 21 7 14 1520–1625 -105 28
13. Siroki Primorka 21 5 16 1446–1565 -119 26
14. Zadar 21 5 16 1455–1610 -155 26
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik