Férfi kosár Euroliga: a Barca 100, a CSZKA 90 pontot dobott

Vágólapra másolva!
2012.12.28. 23:01
A férfi kosárlabda Euroliga középdöntőjének első fordulójában pályaválasztóként igazolta papírforma fölényét az orosz CSZKA Moszkva, illetve a spanyol Barcelona. Előbbi 90 pontot szerezve 19-cel nyert a török Anadolu Efes ellen, míg a katalánok eljutottak 100 pontig a 22-vel legyőzött török Fenerbahce ellen.

A török klubok borzasztóan gyenge formában kezdték a Top 16-os csoportkört, a Besiktas hazai veresége után a két másik isztambuli alakulat, a Fenerbahce Ülker és az Anadolu Efes is idegenben kapitulált. Bo McCalebb élete legrosszabb mérkőzésén 22 pontos vereség részese volt Barcelonában, míg Jordan Farmarnak nagyon ment az Efes színeiben, de Moszkvában „megfázott” a csapatával. A játéknap egyetlen szorosra sikeredő derbijén viszont rengeteg érdekességet láthattunk, s végül a Panathinaikosz úgy is célba ért, hogy elvesztette Dimitrisz Diamantidiszt már az első félidőben sérülés miatt, pedig nagyot küzdött a Zalgiris Kaunas.

Az E-csoportban Nenad Krsztics és az amerikai Weems 22-22 pontjával és a jól működő támadójátékkal igencsak „lesimázta" a CSZKA az első félidőben még szépen küzdő Efest, melyben egyedül Jordan Farmar (24 pont, 4 lepattanó, 6 gólpassz) tartotta a lelket. Az első negyedben egyszerűen minden beesett mindkét oldalon, az első 8(!) tripla jó volt a mérkőzésen, de a második játékrésztől kezdve gyönyörűen kijött, hogy mennyivel szervezettebb és jobb gárda jelenleg a moszkvai. Az isztambuli alakulatnak ez volt zsinórban a harmadik veresége, ám semmi sincs még veszve az Efes számára, hiszen tiszta lappal indultak a klubok a Top 16-ops körben.

Ugyanebben a nyolcasban játszották le a nap meccsét, melyet a Szkorcanitisz nélkül, de már az új szerzeményekkel, azaz James Gisttel és Jason Kaponóval megvívó Panathinaikosz nyert, méghozzá igen izgalmas végjáték után, egy ponttal. Dimitrisz Diamantidisz, a görögök egyértelműen legfontosabb játékosa nagyon korán kivált a játékból, de az első 5 triplakísérletéből 4-et értékesítő Kapono, valamint a 14 egységig jutó Lasme átlendítették a holtpontokon a Panát, mely éppen a „Gaboni Vipera" egy bedobott büntetőjével ért célba. Az utolsó 52 másodpercben hiába volt kétszer is esélye a Darjus Lavrinovicot is újra csatasorba állító litván bajnoknak, éppen a rutinos magasember hagyta ki a potenciális győztes dobást, teljesen üres helyzetből, így örülhetett a hellén alakulat.

Az F-jelű nyolcasban papíron nagy rangadót rendeztek, de a végül 100 pontig jutó Barcelona gyorsan lerendezte a mérkőzést, már az első negyed derekán megvolt a kétszámjegyű előnye a spanyol bajnoknak, mely után már nem is engedte igazán közel a Fenerbahcét, melyben Bo McCalebb összesen 2 pontig és 1 gólpasszig jutott, s -3as indexszel zárt. Nála rosszabb csak a 9-ból 1-es mezőnymutatót és -7-es indexet produkáló David Andersen volt rosszabb, két sztár ennyire botrányos produkciója esetén pedig nem is várhattak jobb eredményt a török szurkolók pláne, hogy kedvenceik védekezésben is egymást múlták alul egyénileg, csapatszinten pedig atomjaira hullót az Ülker játéka. Navarro és Huertas 14-14 egységig jutottak, míg a meccs legeredményesebbje a 19-et szóró Bojan Bogdanovic lett, de ez most sovány vigasz a fiatal horvát ász számára. Az előzetes hírekkel ellentétben pályára lépett a katalánoknál Nathan Jawai is, be is tett 10 pontnyit a közösbe, a vendégeknél viszont még nem lehetett ott az új szerzemény, Shelden Williams, de nem ezen múlt a mai kudarcuk.

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROLIGA
KÖZÉPDÖNTŐ, 1. FORDULÓ
E-CSOPORT
CSZKA Moszkva (orosz)–Anadolu Efes (török) 90–71
Panathinaikosz (görög)–Zalgiris Kaunas (litván) 67–66
CSÜTÖRTÖKÖN JÁTSZOTTÁK
Alba Berlin (német)–Real Madrid (spanyol) 63–77
Unicaja Málaga (spanyol)–Brose Baskets (német) 85–82
F-CSOPORT
Barcelona Regal (spanyol)–Fenerbahce (török) 100–78
CSÜTÖRTÖKÖN JÁTSZOTTÁK
Besiktas (török)–Himki Moszkva (orosz) 75–80
Caja Laboral (spanyol)–Olympiakosz (görög) 82–74
Montepaschi Siena (olasz)–Maccabi Electra (izraeli) 79–69

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik