Férfi kosárlabda: Somogyi a Lakers után a Honvédnál edz

Vágólapra másolva!
2012.11.17. 13:32
Somogyi Gergely, a Los Angeles Lakers edzőtáborát végigdolgozó magyar center a Budapesti Honvéd Dózsa György úti Simon János Kosárlabdacsarnokában tréningezik, s minden szempontból kedvező ajánlatra vár.

„Már két hete itthon vagyok, a Honvéd edzésein veszek részt, magamban futok és erősítek, próbálok formában maradni – mondta az előcsarnok műanyag székeire lehuppanva a 222 centis Somogyi Gergely a Nemzeti Sportnak. – Túl sok minden nem történt velem az utóbbi hetekben, amióta biztossá vált, hogy a Los Angeles Lakersnél nem kapok szerződést. A menedzserem, Daniel Moldovan s az ügynökség alkalmazottai azon dolgoznak, hogy megfelelő csapatot találjanak nekem. Úgyhogy most várom, hogy valahonnan jó szerződési ajánlatot kapjak."

Az edzésen a társak közül – nem csupán termete miatt – kimagasló Somogyi elvileg az NBA utánpótlás-bajnokságának tekinthető Developement League-ben is folytathatta volna, de ezt csak akkor tervezi, ha jövő nyáron, illetve az őszi edzőtáborok után sem sikerül bekerülnie az NBA-be. Hogy milyen együtteshez szeretne szerződni addig is?

„A fő szempontom az, hogy minél magasabb szinten jegyezzék a klubot, minél több játéklehetőséget kapjak, s olyan edzővel dolgozhassak együtt, aki segíteni tud abban, hogy jövő nyárig sokat fejlődjek. Ha ebből a három feltételből kettő összejön egy helyen, elégedett leszek. Remélem, talál az ügynökség ilyen csapatot, s ott lesz is üresedés. Én készen állok rá, hogy már holnap utazzak."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik