Pont nélkül nem megy: rémálomszerű kezdés a kontinenstornán

Vágólapra másolva!
2009.06.07. 16:17
Első mérkőzésén meglepően nagy különbségű, 59–43-as vereségbe futott bele a magyar női kosárlabda-válogatott Görögország ellen a lettországi Európa-bajnokságon. Az egész mérkőzésen pocsékul dobó, rengeteg labdát eladó Rátgéber-csapat ennél rosszabb teljesítményt aligha tud nyújtani a kontinenstorna alatt.
Rátgéber is tehetetlen volt: a magyar csapat pocsékul játszott
Fotó: Czagány Balázs (archív)
Rátgéber is tehetetlen volt: a magyar csapat pocsékul játszott
Rátgéber is tehetetlen volt: a magyar csapat pocsékul játszott
Fotó: Czagány Balázs (archív)
Rátgéber is tehetetlen volt: a magyar csapat pocsékul játszott

RÁTGÉBER CSALÓDOTT

„Nem tudtak alkalmazkodni a versenyhelyzethez. Hajtani kellene ennek a csapatnak, vetődni a pályán, s akkor talán pontatlanságra bírhattuk volna az ellenfelünket. Az egész mérkőzésen bíztam, és hittem abban, hogy nyerhetünk, de nem volt átütőerő a csapatban. Nem tudtunk sorozatban pontokat gyártani. Volt olyan játékos, akiben csalódtam, mert nem volt hit a játékában. Honti ment előre, akart, de kissé ügyetlen volt. Vajdánál és Némethnél más probléma volt” – mondta a találkozót követően Rátgéber László szövetségi kapitány.

„Mi az a hét támadófault, amit ellenünk fújtak az első negyedben? Ez is egy kicsit elbátortalanította a játékosainkat. De természetesen nem emiatt kaptunk ki” – tette hozzá Rátgéber.
Ha elképzelt egy kezdést az Eb-re Rátgéber László, akkor az biztos nem hasonlított arra, ami az első másfél negyedben történt… Az első kosarat ugyanis Fegyverneky Zsófia dobta ugyan, csak az „apró szépséghiba” az volt, hogy ezzel a magyar válogatott pontjainak felét „szórta” az első játékrészben.

Írd és mondd összesen négy pontra volt képes a csapat tíz perc alatt, minősíthetetlen, 2/15-ös mezőnymutatóval – a görögök nem villogtak, csak éppen képesek voltak betalálni a gyűrűbe és 16–4-re vezettek. A támadójátékot mondjuk nem segítették a játékvezetők sem, akik sorozatban fújták a magyarok ellen a támadó hibákat – no de erre semmit nem lehet fogni a fenti statisztikai adat alapján…

Abban bizakodtunk, hogy ennél rosszabb nem lehet, de jobb se lett… Négy és fél perccel a félidő előtt lett meg a 10. magyar pont (Vida dobta távolról), a hellének pedig közel húsz ponttal mentek. Rátgéber időkérése sem sokat segített, pláne Vajda Anna harmadik személyi hibája.

Kalcidu triplájával átlépte a lélektani húszpontos különbséghatárt a fehér mezes görög válogatott (34–12). A félidőre is ilyen állással vonultak a csapatok: a verhetőnek tartott görög csapat semmi különöset nem művelt, „csak” éppen tudott kosarakat dobni, fegyelmezetten védekezett, a többit meg az elképesztően rosszul támadó, hibák sorát elkövető magyar lányok „megoldották”.

Szünet után kicsit jobb lett a helyzet, a Rátgéber-csapat összekapta magát, és hat és fél perc alatt több pontot dobott, mint az első félidőben (40–26). A magyaroknak több lehetőségük is volt feljönni tízre (vagy akár kilencre), de a sorozatban elhibázott dobásokat Evanthia Malci egy triplával büntette. Az összkép így is biztató volt: a hátrány felét egy negyed alatt „eltüntették” a lányok.

A negyedik negyed második percében dobhatta első büntetőit a magyar válogatott (Englert egyet bedobott, majd a kihagyott másodikat egy duplára „cseréltük”), de képtelen volt tízen belülre jönni. Kalencu ráadásul lélektanilag nagyon fontos pillanatban dobott egy hármast (49–35), és már csak öt perc maradt a fordításra.

A változatosság kedvéért újabb rossz dobások és eladott labdák jöttek, a görögök pedig megint a húszpontos különbség közelébe kerültek. A végére esély sem maradt. A görög csapat ellen akár egy átlagos teljesítménnyel is lehetett volna esélye a győzelemre a magyar válogatottnak, de ennyi hibával, ennyire rossz dobóteljesítménnyel nem egy kontinenstornán – sehol nem lehet mérkőzést nyerni.

NŐI KOSÁRLABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, LETTORSZÁG

B-CSOPORT, 1. FORDULÓ
GÖRÖGORSZÁG–MAGYARORSZÁG 59–43 (16–4, 18–8, 10–20, 15–11)
Online-közvetítés a mérkőzésről
GÖRÖGORSZÁG: Kalencu 9/9, Kalcidu 19/6, Szotiriu 2, Malci 19/3, Papamihail 8. Cs: Dimitraku, Hacinikoulau 2, Limura, Vlachu.
MAGYARORSZÁG: Englert 1, Fegyverneky 11/3, Vajda 9/3, Honti 2, Ujhelyi 4. Cs: Németh B., Horti 2, Horváth Zs., Vida 8/3, Krivacsevics, Bujdosó 7.

TOVÁBBI EREDMÉNYEK

A-CSOPORT
Ukrajna–Szlovákia 55–77 (16–26, 8–24, 19–14, 12–13)
Ld: Ogorodinkova 16, Gorbunova 11, Aljoskina 10 ill. Zsirková 16, Jalcová 12, Gyurcsi
C-CSOPORT
Litvánia–Szerbia 71–49 (16–10, 22–15, 14–13, 19–11)
D-CSOPORT
Fehéroroszország–Izrael 81–76 (17–21, 13–17, 22–10, 29–28)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik