Kelley 31 pontjával győzelemre vezette a Pécset, kikapott a Falco

Vágólapra másolva!
2009.05.13. 20:07
A férfi kosárlabda NB I elődöntőjének első meccsein a Pécs a Zalaegerszeget, az Atomerőmű a Falcót fogadta, mindkét találkozón a hazai gárda győzött, és 1–0-ra vezet az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharcban.
Kelley (jobbra) megállíthatatlan volt a ZTE ellen
Fotó: Laufer Péter
Kelley (jobbra) megállíthatatlan volt a ZTE ellen
Kelley (jobbra) megállíthatatlan volt a ZTE ellen
Fotó: Laufer Péter
Kelley (jobbra) megállíthatatlan volt a ZTE ellen
A Zalaegerszeg tizenkét év szünet után jutott be ismét a férfi kosárlabda NB I legjobb négy csapata közé, és a Pécs elleni párharc első meccsén két negyedig teljesen egyenrangú partnere volt a baranyaiaknak.

A hazaiaknál az amerikai Thomas Kelley, míg a vendégeknél a horvát Srdjan Helbich már az első percektől kezdve élen járt a pontgyártásban, de míg a pécsieknél sokan nyújtottak jó teljesítményt, addig a zalaiaknál Helbich mellett csak az amerikai Hinnant Louis játszott jól.

Két negyed után 41–40-re még a Zalaegerszeg vezetett, de a folytatásban Wittmann Krisztián és Kelley kosaraival előbb fordított, majd fokozatosan növelte előnyét a Pécs.

A 30. percben Tóth Norbert hárompontosa után már 68–50-re vezetett a házigazda, és ezzel el is dőlt a találkozó. A baranyaiak végül 84–68 arányban nyertek. Kelley 31 pontig jutott, az öt triplát is dobó Wittmann pedig 19-ig.

A férfi kosarasok győzelmükkel javíthattak valamit a pécsi sportbarátok hangulatán azt követően, hogy a labdarúgók elbukták a Ligakupa-döntőjét a Fehérvárral szemben.

A másik meccsen a bajnok Falco Paksra látogatott. A szombathelyiek a ZTE-hez hasonlóan két negyed után még vezettek, ám az utolsó húsz percben nekik is elfogyott a lendületük.

A hazaiaknál a három amerikai, Nick Williams, Charles Gosa és Michael English is egyre jobban bele jött a játékba, és vezetésükkel végül 89–73-ra győzött az Atomerőmű. A paksiak legjobb dobója a 20 pontos Williams volt, a másik oldalon a szerb Andrija Csirics 24 pontig jutott. A szombathelyi szurkolóknak némi gyógyír lehet, hogy a Haladás az utolsó pillanatban lőtt góllal pontot mentett Győrben a labdarúgó Soproni Ligában.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I

RÁJÁTSZÁS, ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
PÉCSI VSK-PANNONPOWER–ZALAKERÁMIA-ZTE KK 84–68 (25–23, 15–18, 28–11, 16–16)
Pécs, 2500 néző. V: Földházi, Hegedűs T., Farkas G.
PÉCS: KELLEY 31/9, WITTMANN 19/15, Dénes 4, Tóth N. 8/6, BENCZE Z. 5.
Csere: KAPOV 8/3, Alekszics 6/3, Czigler 3, Hosszú, Kovács P., Lepsényi. Edző: Sztojan Ivkovics
ZALAEGERSZEG: HINNANT 17/6, Watson 10/3, Kámán 7/3, Jones 9/3, S. HELBICH 15.
Csere: Gáspár, Tóth Á., Simon L. 4, Trepák 2, Baki 4/3. Edző: Völgyi Péter
Az eredmény alakulása. 4. p.: 11–9. 7. p.: 13–16. 9. p.: 23–18. 12. p.: 25–25. 16. p.: 34–32. 18. p.: 34–41. 23. p.: 46–43. 25. p.: 57–47. 27. p.: 57–50. 29. p.: 68–50. 32. p.: 68–56. 35. p.: 71–60. 37. p.: 81–63

STATISZTIKA
Mezőnybeli dobószázalék: 28/57:25/63; 49%:40%
Büntetők dobószázaléka: 16/23:12/19; 70%:63%
Lepattanók: 33:29
Legtöbb lepattanó: Bencze Z. 9, ill. S. Helbich 9
Legtöbb gólpassz: Kelley 4, ill. Hinnant 4

MESTERMÉRLEG
SZTOJAN IVKOVICS: – Tudtuk, hogy kemény mérkőzés lesz, nekünk a playoffban minden győzelem ráadás.
VÖLGYI PÉTER: – Amíg bírtuk erővel, jól játszottunk és vezettünk is, de törvényszerűen fizikai fölénybe került a Pécs. Hazai pályán javítunk.
Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–0


FÉRFI KOSÁRLABDA NB I

RÁJÁTSZÁS, ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
ATOMERŐMŰ SE–FALCO-SZOVA KC 89–73 (22–22, 15–19, 28–16, 24–16)
Paks, 1000 néző. V: Cziffra, Kapitány, Bognár
ATOMERŐMŰ: Mészáros Z. 7/3, WILLIAMS 20/9, ENGLISH 17, GOSA 18, Csaplár-Nagy E. 5/3.
Csere: Gulyás 7, Kiss 5/3, JOHNSON 10. Edző: Dzunics Braniszlav
FALCO: KÁLMÁN 20/6, Hudson 2, Perincic 15/3, Horváth 3/3, CSIRICS 24/12
Csere: Vrsaljko 6, Lakatos, Vida, Pankár 3/3, Borszéki. Edző: Szrecsko Szekulovics
Az eredmény alakulása. 3.p.: 2–8, 7. p.: 12–13, 9. p.: 19–20, 12. p.: 28–24, 14. p.: 31–25, 16. p.: 33–31, 18. p.: 36–37, 23. p.: 45–44, 25. p.: 51–46 27. p.: 60–50, 33. p.: 73–62, 35. p.: 74–67, 38. p.: 81–71.

STATISZTIKA
Mezőnybeli dobószázalék: 33/62:25/65; 53%:38%
Büntetők dobószázaléka: 17/23:14/16; 74%:88%
Lepattanók: 36:32
Legtöbb lepattanó: English 8, ill. Vrsaljko és Perincsics 6.
Legtöbb gólpassz: English 14, ill. Kálmán 4.

MESTERMÉRLEG
Dzunics Braniszlav: – A második félidőben megtaláltuk a játék ritmusát, feljavult a védekezésünk majd a támadójátékunk is, és ezt tükrözi is az eredmény.
Szrecsko Szekulovics: – Mindkét csapat nagyon jól játszott. Az első félidőben mi voltunk a jobbak, de a harmadik negyedben romlott a koncentrációnk, a paksiak pedig elkapták a fonalat. Csirics és Kálmán kiemelkedőt nyújtott, de az Atomerőmű ellen legalább három ilyen játékosra lenne szükség.
Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik