Texasban nyert a Suns, franchise-rekordot döntött a Hornets

Vágólapra másolva!
2008.04.10. 08:18
Kettő kivételével hazai sikerek születtek az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság mai játéknapján. A két, diadalt arató vendégcsapat a Phoenix és a New Orleans volt: előbbi San Antonióban tudott győzni, míg utóbbi parádés második félidejének köszönhetően szinte elgázolta a Minnesotát.
Hátfájás ide, hátfájás oda, LeBron James ismét győzelemre vezette a Cavalierst, ráadásul kis híján összejött neki a tripla-dupla
Fotó: Reuters
Hátfájás ide, hátfájás oda, LeBron James ismét győzelemre vezette a Cavalierst, ráadásul kis híján összejött neki a tripla-dupla
Hátfájás ide, hátfájás oda, LeBron James ismét győzelemre vezette a Cavalierst, ráadásul kis híján összejött neki a tripla-dupla
Fotó: Reuters
Hátfájás ide, hátfájás oda, LeBron James ismét győzelemre vezette a Cavalierst, ráadásul kis híján összejött neki a tripla-dupla

A kezdésével pedig egyik csapat sem lehetett túl elégedett, ugyanis mind a San Antonio, mind a Minnesota vezetett az első negyed után vendégeik ellen. Az AT&T Centerben ezután kiegyenlített volt a mérkőzés, de az utolsó negyedben a Phoenix állva hagyta a texasiakat: 24–11 lett ez a játékrész a Sunsnak, akik így továbbra is tapadnak a divíziójukat vezető Lakersre.

A Phoenixből öt játékos ért el kétszámjegyű pontszámot, Amare Stoudemire 21-et szórt, így hiábavalónak bizonyult Tim Duncan dupla-duplája is (23, 10).

Minnesotában az álmosan kezdő New Orleans Hornets igazából a harmadik negyedig várt azzal, hogy megmutassa: miért is vezeti a Nyugati Főcsoportot, de ekkor Chris Paul rálépett a gázra.

A Hornets a harmadik negyedben 41, a negyedikben 33 pontot szórt, leindításaikkal pedig teljesen szétzilálták a házigazdákat. Paul 19 pontot és 16 gólpasszt jegyzett, Sztojakovics 24, West pedig 22 pontot pakolt be a Timberwolves gyűrűjébe. Ez volt a New Orleans 55. győzelme, a Hornets ezzel megdöntötte az 1996-97-es franchise-rekordot.

Keleten a Washington az idényben immár harmadszor is legyőzte a ligaelső, kulcsjátékosait ezúttal nem pihentető Bostont. Vezérük a parádézó (27 pont, 11 lepattanó) Antawn Jamison volt, aki egy alkalommal nemes egyszerűséggel simán átzsákolt Kevin Garnett felett.

„Ha találkozunk velük a rájátszásban, ezek a sikerek önbizalmat adhatnak nekünk. Tudjuk, hogy elbírunk velük” – mondta az este hőse.

A második Detroit a Celticsszel ellentétben ismét sokat pihentette kezdőit, ki is kapott Philadelphiában. A Toronto Chris Bosh remek teljesítményének köszönhetően elintézte a Milwaukee-t, és tapad a 76ersre.

A Cleveland a hátfájdalmaktól gyötört LeBron James 33 pont, 8 assziszt, 7 lepattanós teljesítményével gyűrte le a Netst, míg az Orlando Dwight Howard vezérletével verte simán a Bullst, melynek játékosai maguk sem voltak túl elégedettek teljesítményükkel.

„Nem érzem úgy, hogy eléggé megbecsülnénk és tisztelnénk a híres mezt, amelyben játszunk” – mondta a Chicago újonca, Joakim Noah.

NBA, ALAPSZAKASZ

152. JÁTÉKNAP
Toronto Raptors–Milwaukee Bucks 111–93
Philadelphia 76ers–Detroit Pistons 101–94
Washington Wizards–Boston Celtics 109–95
Orlando Magic–Chicago Bulls 115–83
Cleveland Cavaliers–New Jersey Nets 104–83
New York Knicks–Charlotte Bobcats 109–107
Minnesota Timberwolves–New Orleans Hornets 90–122
Houston Rockets–Seattle SuperSonics 103–80
San Antonio Spurs–Phoenix Suns 79–96
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik