Huszonkét ponttal kikaptunk, már a bentmaradásért izgulhatunk

Vágólapra másolva!
2007.09.12. 14:17
Súlyos vereséget szenvedett a magyar női kosárlabda-válogatott Izraelben, Európa-bajnoki pótselejtezőn. Bencze Tamás együttese félidőben még hat ponttal vezetett, de a hazaiak fordítottak.
Hazai pályán jobban ment...
Meggyesi Bálint
Hazai pályán jobban ment...
Hazai pályán jobban ment...
Meggyesi Bálint
Hazai pályán jobban ment...

A két győzelemmel és egy vereséggel álló magyar válogatott úgy utazott Ramat Gamba, hogy tudta: győzelmével már biztos csoportelső.

Sőt, Bencze Tamás együttese Győrben 19 ponttal már legyőzte Izraelt, így nem is tűnhetett lehetetlennek a feladat.

Ezt támasztotta alá az első két negyed is, amelyben a magyar együttes teljesített jobban, félidőben 39-33 volt a javunkra.

A nagyszünet után azonban a házigazdák nagyon összekapták magukat, nemcsak megfordították a meccset, hanem végül komoly vereséget is mértek a magyar csapatra.

Most már csak abban reménykedhetünk, hogy Izrael Bulgáriát is legyőzi, ellenkező esetben szinte biztosan csoportharmadikok vagyunk, és Olaszországban az A osztályban való maradásért kell küzdenünk.

NŐI KOSÁRLABDA

EB-PÓTSELEJTEZŐ
Izrael-Magyarország 82-60
A csoport állása:
1. MAGYARORSZÁG 6 pont/4 mérkőzés (241-249)
2. Izrael 5/3 (212-197)
3. Bulgária 4/3 (177-184)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik