Drámai hajrá Chicagóban és Los Angelesben

K.E. K.E.K.E. K.E.
Vágólapra másolva!
2007.02.14. 08:48
Az NBA, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 103. játéknapján két mérkőzésen is mindössze egy pont döntött: Chicagóban a Bulls, Los Angelesben a Lakers kapott ki házigazdaként minimális különbséggel. Chicagóban a Toronto, míg LA-ben a New York Knicks tudott győzni. Ötpontos hátránnyal feküdt neki a Bulls az utolsó negyednek a Raptors ellen, ráadásul a vendégek a vége előtt majd’ hét perccel 12 pontosra (105-93) növelték előnyüket.
Az olasz Andrea Bargnani (Toronto) kosara a Chicago Bulls elleni találkozón
Az olasz Andrea Bargnani (Toronto) kosara a Chicago Bulls elleni találkozón
Az olasz Andrea Bargnani (Toronto) kosara a Chicago Bulls elleni találkozón
Az olasz Andrea Bargnani (Toronto) kosara a Chicago Bulls elleni találkozón

Óriási hajrát nyitottak a hazaiak, akik 98-110 után kevesebb, mint négy perc alatt a vezetést is átvették (111-110), Duhon két triplát szórt, Gordon is elkönyvelt hirtelen öt pontot!

A vendégek, akik végig vezettek a találkozón és szinte már a zsebükben érezték a győzelmet, ám ennek köszönhetően leülni látszottak - a hajrában négy percig pontot nem szereztek -, két másodperccel a vége előtt Bosh két büntetőjével azonban mégis győzni tudtak.

"Kosárlabdásfeleségek": Eva Longoria (középen) partnerét, Tony Parkert (San Antonio Spurs) kísérte el
"Kosárlabdásfeleségek": Eva Longoria (középen) partnerét, Tony Parkert (San Antonio Spurs) kísérte el

A Lakers LA-ben két ponttal nyerte az első, hárommal a második negyedet, de az ötpontos előny kevésnek bizonyult a mérkőzés megnyeréséhez.

Pedig a kezükben volt a siker, hiszen a zárórészben hiába haladtak fej-fej mellett a riválisok egy ideig, majd jutott négypontos előnyhöz a vendégcsapat (95-91), a Lakers két perc alatt 8-0-t produkált, így máris náluk volt a négypontos előny.

Akkor azonban kapcsoltak a vendégek és ismét kiegyenlítetté tették a mérkőzést. Az utolsó percben kétszer vezetett a hazai-, kétszer a vendégcsapat, a dudaszó pillanatában azonban a Knicksnek állt a zászló, így övék lett a mérkőzés.

Dirk Nowitzki (Dallas Mavericks) ismét oroszlánrészt vállalt csapata újabb sikeréből, a képen Brina Skinner (Milwaukee Bucks) mellett tör kosárra
Dirk Nowitzki (Dallas Mavericks) ismét oroszlánrészt vállalt csapata újabb sikeréből, a képen Brina Skinner (Milwaukee Bucks) mellett tör kosárra

A Los Angeles és a mezőny legjobbja Kobe Bryant 31 pontot szerzett.

Hazai pályán nyert a Miami, a Memphis és a Houston, idegenben a San Antonio és a Dallas.

A Mavericks ismét nyerő szériában van, egymás utáni nyolcadik találkozójukon nem találtak legyőzőre. A gárda német légiósa ezúttal is odatette magát: Dirk Nowitzki 38 pontja mellett szedett 11 lepattanót és kiosztott nyolc gólpasszt.

NBA, ÉSZAK-AMERIKAI KOSÁRLABDA-BAJNOKSÁG:

ALAPSZAKASZ, 103. JÁTÉKNAP:
New Jersey Nets - San Antonio Spurs 82-107
Miami Heat - Portland Trail Blazers 104-85
Milwaukee Bucks - Dallas Mavericks 93-99
Memphis Grizzlies - New Orleans Hornets 108-104
Chicago Bulls - Toronto Raptors 111-112
Houston Rockets - Sacramento Kings 109-104
Los Angeles Lakers - New York Knicks 106-107
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik