Pierce dudaszónál dobta a győztes kosarat

Vágólapra másolva!
2006.12.10. 09:48
Fantasztikus napokat él át Paul Pierce, a Boston kulcsembere. A hátvéd előbb pénteken 36 pontot (közte hét triplát) szórt be a Phoenixnek – igaz, így is kikapott a csapata –, a 38. játéknapon pedig az utolsó másodpercben dobott kosarával győzött a Celtics a New Jersey ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA).
Paul Pierce (háttal) ezzel a mozdulattal nyerte meg a meccset csapatának az east Rutherfordon
Getty Images
Paul Pierce (háttal) ezzel a mozdulattal nyerte meg a meccset csapatának az east Rutherfordon
Paul Pierce (háttal) ezzel a mozdulattal nyerte meg a meccset csapatának az east Rutherfordon
Getty Images
Paul Pierce (háttal) ezzel a mozdulattal nyerte meg a meccset csapatának az east Rutherfordon

A dudaszó pillanatában hullott a gyűrűbe Paul Pierce középtávoli dobása az East Rutherfordon, a New Jersey–Boston mérkőzésen, s ezzel a két pont a Celtics 92-90-re legyőzte a Nets együttesét.

Pierce a mellől a Jason Kidd mellől hajtotta végre a döntő mozdulatot, aki ezen a meccsen pocsékul játszott: 11 mezőnykísérletéből mindössze egy ért célba, az is hárompontos volt. Kidd végül úgy zárt öt ponttal, hogy 34 percet volt a pályán. Ha ő jól játszott volna, a Nets bizonnyal legyőzi a "keltákat".

Sokáig egyébként úgy is volt, hogy a New Jerseynek Kidd rossz napja ellenére sem lesz gondja, hiszen rögtön az elején húsz ponttal elhúzott (22-2), és 27-11-re vezetett az első negyed végén.

A zöldmezesek azonban valahogyan "visszajöttek a meccsbe", és éppen akkor kerültek előnybe, amikor a hazaiak már nem tudtak fordítani.

A Celticsnél Al Jefferson 29 ponttal és 14 lepattanóval kiemelkedően játszott, Pierce 17, Delonte West 16 pontig jutott. A New Jerseynél Nenad Krsztics 20 pontot, Vince Carter 19 pontot és 11 pontot hozott össze.

A Netsnek ez volt sorozatban a harmadik veresége, de még így is holtversenyben az élen áll az Atlanti csoportban a Toronto Raptorsszal.

Houstonban Jao Ming 38 pontot dobott – ennyit ebben az idényben még egyszer sem sikerült gyűjtenie a kínai centernek. Ennél is lényegesebb rögzíteni, hogy Jao egymaga 23 pontig jutott csak a negyedik negyedben.

Miután Tracy McGrady ehhez még hozzátett összesen 28-at – ő persze nem a záró játékrészben, hanem összesen szerzett ennyit –, a Rockets győzelme nem maradt el Washingtonban (114-109).

A Philadelphia Allen Iverson nélkül másodszor kapott ki egymás után, összességében pedig sorozatban hetedszer. A 38. játéknapon a 28 pontos Dwight Howard vezette Orlando Magic győzte le a pennsylvaniaiakat 86-84-re.

New Yorkban Ed Curry 36 pontot szórt, ez nála a karriercsúcsot, a Knicksnek pedig a győzelemhez nyújtott fontos segítséget jelentette, amikor a Madison Square Gardenben a hazaiak 115-107-re legyőzték a Milwaukee-t.

A Cleveland LeBron James 27 (11/16 a mezőnyből), Zydrunas Ilgauskas 15 pontjának, illetve további három játékosa két számjegyű teljesítményének köszönhetően 107-75-re kiütötte az Indianát.

A Cavaliers mjdnem 53 százalékkal dobott csapatszinten a mezőnyből, míg a Pacersnél ez a mutató a 33 százalékot sem érte el.

ÉSZAK-AMERIKAI PROFI KOSÁRLABDA-BAJNOKSÁG (NBA)

ALAPSZAKASZ, A 38. JÁTÉKNAP EREDMÉNYEI:
Washington Wizards–Houston Rockets 109-114
Orlando Magic–Philadelphia 76ers 86-84
New Jersey Nets–Boston Celtics 90-92
New York Knicks–Milwaukee Bucks 115-107
Cleveland Cavaliers–Indiana Pacers 107-75
Memphis Grizzlies–Los Angeles Clippers 82-89
Chicago Bulls–Minnesota Timberwolves 81-91
Dallas Mavericks–Denver Nuggets 105-90
Golden State Warriors–New Orleans Hornets 101-80
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik