Megállíthatatlan a Lakers

H. T., K. ZS.H. T., K. ZS.
Vágólapra másolva!
2002.06.08. 20:50
Címkék
Íme egy a kilenc O’Neal-zsákolás közül
Íme egy a kilenc O’Neal-zsákolás közül
Íme egy a kilenc O’Neal-zsákolás közül
Íme egy a kilenc O’Neal-zsákolás közül
Íme egy a kilenc O’Neal-zsákolás közül
Íme egy a kilenc O’Neal-zsákolás közül
Nagyot kellene alakítania a New Jerseynek, annyi szent, ha a maga javára akarja fordítani a Los Angeles Lakers elleni párharc állását. A kétszeres címvédő ugyanis pillanatnyilag már 2–0-ra vezet az NBA nagydöntőjében, mi-után fölényes magabiztossággal, 106–83-ra hozta a magyar idő szerint szombaton hajnalban rendezett második mérkőzést.

A Netsnek tehát alaposan össze kell kapnia magát a folytatásban – már csak azért is, mert a kosárlabda-történelem is ezt "diktálja”. Nulla–kettes összesített hátrányból ugyanis csupán két együttesnek sikerült megnyernie a National Basketball Association fináléját, és a 2-3-2-es lebonyolítási rendszer bevezetése, 1985 óta egyetlen otthon játszó csapat sem győzött minden alkalommal a közbülső három találkozón.

A bajnok Lakers diadalsorozata ugyanakkor immár négy meccsre terjed ki. Ebben jelentős szerepet szánt a sors Shaquille O’Nealnek, aki mind e négy megnyert mérkőzésen csapata első számú vezéregyénisége volt. A center 41 pontot hintett a Sacramento elleni hatodik partin, majd 35-öt a hetediken. A New Jersey elleni "nyitó” mérkőzésen 36 ponttal vette ki a részét LA büszkeségének ötpontos sikeréből, és a második ütközetben is brillírozott, kereken negyven egység került a neve mellé!

S nem mellesleg: O’Neal ezen a második Los Angeles-i találkozón majdnem tripladuplát ért el. A 26 kosártalálaton kívül (14/23 a mezőnyből, 12/14 a büntetővonal mögül) a Lakers 34-ese leszedett 12 lepattanót, kiosztott 8 gólpasszt – ebből is látszik, O’Nealt mindössze két assziszt választotta el a nagydöntők történetének 27. tripladuplájától. A keleti bajnok tripladupla-specialistája, Jason Kidd viszont ezúttal két fő mutatóban is elmaradt a "duplázástól” (17 pont, 9 lepattanó, 7 assziszt).

A hazaiak szempontjából simán alakult a mérkőzés. A Nets játékosai az első negyedben pocsékul dobtak a mezőnyből (6/25!), tizenkét perc elteltével azonban még tartották magukat. A második negyed egál eredménnyel végződött, a harmadikban viszont tíz pontot vert ellenfelére a Lakers (77–61). Kiddék az utolsó játékrészben még kivágtak egy hatalmas hajrát – húszról hatpontosra faragták a hátrányukat –, de bele is "rokkantak” ebbe. Phil Jackson gárdája végül úgy nyerte meg a találkozót, hogy a vezetést egyetlen pillanatra sem engedte át a vendégeknek.

O’Neal a záró dudaszót követően szokatlanul nyugodt állapotban állt a mikrofonok mögé. "A következő három mecscset East Rutherfordban rendezik, így végre meglátogathatom majd apai nagyapámat és dédnagymamámat. Sajtos makarónit meg sült csirkét eszek náluk – na, és a nagy zabálás mellett egy kicsit lógatni is fogom a lábam” – nyilatkozta Shaq, aki New Jerseyben nevelkedett és ott is látta meg a napvilágot.

NBA, döntő, második mérkőzés
Los Angeles Lakers–New Jersey Nets
106–83 (27–21, 22–22, 28–18, 29–22)
Los Angeles, 18 997 néző

LA LAKERS: K. Bryant (24/9), Fisher (12/6), Horry (9/3), Fox (10/6), S. O’Neal (40). Cs: Shaw (5/3), George (6), S. Walker (–), L. Hunter (–), Madsen (–). Nj: Richmond, Medvedenko. Edző: Phil Jackson

NEW JERSEY: Kidd (17/9), Kittles (23/9), K. Martin (6), Van Horn (9), MacCulloch (2). Cs: Jefferson (10), Jas. Collins (6), Harris (2), Aa. Williams (4), An. Johnson (4), Marshall (–), Scalabrine (–). Edző: Byron Scott

Legtöbb lepattanó: S. O’Neal (12), ill. Kidd (9). Legtöbb assziszt: S. O’Neal (8), ill. Kidd (7). Dobószázalék, mezőny (büntető): 50 (79.2), ill. 34.9 (63)

Az összesített állás: 2–0. Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc következő mérkőzését magyar idő szerint vasárnapról hétfőre virradóra rendezik East Rutherfordban.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik