Van mit törleszteni a Kielnek! 2002 után meglesz a Veszprémnek az újabb BL-döntő?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.30. 11:42
null
Ezért a trófeáért küzdenek a csapatok (Fotók: EHF)
Egy év elteltével ismét a THW Kiellel kell megküzdenie az MKB-MVM Veszprémnek a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában a döntőbe jutásért. Antonio Carlos Ortega most koncentráltabbnak érzi csapatát, mint 2014-ben, míg az első négyes döntőjére készülő Lékai Máté készen áll a minden bizonnyal rá háruló nagyobb feladatra. Alfred Gíslasonnak továbbra is fontosabb a Bundesliga, mint a BL, a Veszprém ellen még kiélezettebb küzdelemre számít. Beharangozó.

A magyar csapat elszántnak tűnik, Antonio Carlos Ortega szerint felhasználták a 2014-es tapasztalatokat.

„Úgy érzem, most jobban fókuszál a csapat a feladatra, és kevésbé vonják el a játékosok figyelmét a körülmények – mondta a Veszprém vezetőedzője. – Mindent elvégeztünk a másfél hét során, amit akartunk. Százhúsz százalékot ki kell adnunk magukból, hogy nyerhessünk a Kiel ellen. Fejlődtünk, persze az ellenfél is, de hiszem, hogy ezúttal le tudjuk győzni. Egész évben keményen dolgoztunk azért, hogy most itt lehessünk, már csak az utolsó lépést kell megtennünk.”

Ortega játékosként hatszor nyerte meg a Bajnokok Ligáját a Barcelonával, így a másik elődöntőről is kikértük a véleményét. A szakember úgy látja, papíron ugyan a katalánok a favoritok, de szoros párharcra van kilátás.

A Veszprém keretében három nyári érkezőnek is ez lesz az első négyes döntője, Mikler Roland és Gasper Marguc mellett a válogatott irányító, Lékai Máté is először léphet pályára Kölnben.

Péntek délután Ugalde (balra) és Dzsamali állta a szurkolók rohamát a kölni belvárosban
Péntek délután Ugalde (balra) és Dzsamali állta a szurkolók rohamát a kölni belvárosban

„Várom már a kezdést, egyelőre csak a média-félórán tapasztalt felhajtás volt nagyobb a megszokotthoz képest. A csarnok nyilván más lesz ahhoz képest, amihez Veszprémben hozzászoktunk, A meccsek közeledtével aztán valószínűleg megjön a fokozott izgalom is. A Kiel klasszisokkal erősített, de a játéka alapvetően nem változott. Nyilván mindkét csapat alaposan begyakorolta a másik elleni taktikát, remélem, mi leszünk azok, akik ezt élesben jobban meg tudják valósítani.”

A minap hosszabbító Lékaira Carlos Ruesga sérülésével nagyobb feladat hárulhat a final fourban, de áll elébe:

„Készen állok, és ezt szeretném is bizonyítani. Ruesga sérülésével ketten maradtunk a posztra Chemával, így rám is nagyobb teher hárul, de nem az a fontos, én mennyit vagyok a pályán, hanem az, hogy nyerjen a csapat.”

A Veszprém útja a négyes döntőig

A Veszprém most ötödször került a BL-ben (illetve az 1993-ig létezett jogelődjében, a BEK-ben) a legjobb négy közé (2002, 2003, 2006, 2014). A tavaly negyedik helyen végző bakonyi együttes csak 2002-ben jutott be a BL-döntőbe, de alulmaradt a Magdeburggal szemben. Érdekesség, hogy a német csapatot Alfred Gíslason irányította, aki az elmúlt években számos sikert ért el a THW Kiellel.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri a férfi kézilabda BL 2014–2015-ös kiírását?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„A Veszprém már tavaly is jó csapat volt, azóta csak tovább erősödött – felelte az elődöntőre vonatkozó kérdésünkre Gíslason. – Az igazolások közül Miklert külön is ki kell emelnem, az egész idényben kiválóan teljesít, és első veszprémi szezonjában egyből első számú kapussá vált. Zeitz jól védekezik, és tudja tehermentesíteni Nagyot, Marguc és Nilsson is hasznos játékos. Biztos, hogy tapasztaltabban érkezett a magyar együttes Kölnbe, mint egy évvel korábban, ráadásul alig vesztett meccset a szezonban.”

„Ahhoz, hogy ilyen meccset megnyerjünk, a játék minden elemében kiválóan kell teljesítenünk. Múltkor gyengén kezdtünk az első negyedórában, de azután feljavult a védekezésünk és a kapusteljesítményünk, ennek köszönhettük a győzelmet. Minden évben ugyanaz a helyzet, a legfontosabb a német bajnoki cím, és utána jön a kölni részvétel. Az idén még nem vagyunk bajnokok, a hátralévő két meccsünkből az egyiket meg kell nyernünk, de a Bundesligában sokkal közelebb vagyunk már a végső sikerhez, mint a BL-ben” – tette hozzá az izlandi szakember, aki 2002-ben, 2010-ben és 2012-ben is magasba emelte csapatával a legrangosabb európai klubtrófeát.

Érdekesség, hogy a Kiel még soha nem veszített spanyol edző által irányított csapat ellen Kölnben, márpedig ezúttal a német gárdán kívül mindhárom rivális kispadján spanyol szakember ül.

A négy kabalafigura és a három műsorvezető, középen a magyar Szalay Edit
A négy kabalafigura és a három műsorvezető, középen a magyar Szalay Edit

A korábbi veszprémi Marko Vujin szívesebben találkozott volna a döntőben a magyar csapattal: „Három éve játszom Kielben, és harmadszor vagyok Kölnben. Végre szeretném magasba emelni a BL-trófeát! A Veszprémmel szívesebben játszottam volna a döntőben, de a sors másként akarta.”

A Kiel nem számíthat Johan Sjöstrandra és Dominik Kleinre, az előbbi helyén reaktivált 43 éves norvég Steinar Ege a final four történetének legidősebb játékosa. A négyes döntők összesített góllövőlistáját a kieli Filip Jícha vezeti, aki 51 gólt szerzett eddigi négy részvétele során.

Chema Rodríguez (labdával) és Patrick Wiencek szombaton újra összeakadhat (Fotó: AFP)
Chema Rodríguez (labdával) és Patrick Wiencek szombaton újra összeakadhat (Fotó: AFP)

A BL-, illetve jogelőd BEK 1956–1957 óta íródó történetében egyetlen magyar férfi klub győzött, 1982-ben a Budapesti Honvéd.

A másik ágon a nyolcszoros BEK/BL-győztes (1991, 1996, 1997, 1998, 1999, 2000, 2005, 2011) Barcelona a lengyel Kielcével – a magyar szövetségi kapitány, Talant Dujsebajev csapatával – találkozik. Mindkét együttes remek formában van, a spanyol csapat a kieséses szakaszban imponáló magabiztossággal ejtette ki előbb a dán Aalborgot (60–33-as összesítés), majd a horvát PPD Zagrebet (68–44). Ezzel szemben a 2013-ban harmadik lengyelek a csoportban meneteltek, egyedüliként a mezőnyben pontot sem veszítettek – többek között oda-vissza megverték a Szegedet –, ám a nyolcaddöntőben csak 60–58-cal búcsúztatták a Montpellier-t, majd a negyeddöntőben 55–51-gyel a Vardar Szkopjét.

Az elődöntőkről online tudósítást olvashatnak a Nemzeti Sport Online-on!

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, NÉGYES DÖNTŐ
DÖNTŐ (Köln, május 31.)
THW Kiel/MKB-MVM VESZPRÉM–Barcelona/Vive Tauron Kielce18.00 (Tv: DIGI Sport1)
V: Din, Dinu (románok)
A 3. HELYÉRT
THW Kiel/MKB-MVM VESZPRÉM–Barcelona/Vive Tauron Kielce15.15 (Tv: DIGI Sport1)
V: M. Johansson, Kliko (svédek)
ELŐDÖNTŐ (Köln, május 30.)
Barcelona (spanyol)–Vive Tauron Kielce (lengyel)
15.15 (Tv: DIGI Sport1)
V: Licis, Stolarovs (lettek)
THW Kiel (német)–MKB-MVM VESZPRÉM18.00 (Tv: DIGI Sport1)
V: G. Nacsevszki, Nikolov (macedónok)
A legfrissebb híreket itt találja a férfi kézilabda Bajnokok Ligájáról!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik