Spanyol-dán és szerb-horvát meccs az elődöntőben

Vágólapra másolva!
2012.01.25. 18:36
Címkék
A Szerbiában zajló férfi kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének harmadik fordulójának délutáni mérkőzései után kialakult az elődöntő párosítása: a spanyolok legyőzték Szlovéniát, így megnyerték a csoportot, és várhatják a dánok elleni elődöntőt. Az is eldőlt, hogy a másik ágon a házigazda Szerbia Horvátországgal mérkőzik majd a fináléba jutásért. A címvédő Franciaország motiválatlan játékkal kínkeserves döntetlent játszott Izlanddal, így dicstelenül az utolsó helyen végzett csoportjában.

Dánia pont nélkül érkezett a középdöntőbe, mégis a négy között van (fotó: Action Images)
Dánia pont nélkül érkezett a középdöntőbe, mégis a négy között van (fotó: Action Images)
Dánia pont nélkül érkezett a középdöntőbe, mégis a négy között van (fotó: Action Images)
Dánia pont nélkül érkezett a középdöntőbe, mégis a négy között van (fotó: Action Images)
Dánia pont nélkül érkezett a középdöntőbe, mégis a négy között van (fotó: Action Images)

 

NÉMETORSZÁG BUKOTT,
DÁNIA ÜNNEPELT

A lengyel válogatott hatalmas csatában 33–32-re legyőzte Németországot az I. középdöntőben, s ezzel már akkor eldőlt, hogy a németek nem jutnak a legjobb négy közé, s valószínűség olimpiai selejtezőt sem játszhatnak.


A lengyelek a mérkőzés nagy részében irányították a játékot és kezükben tartották a vezetést, a hajrában azonban volt egy tízperces gólcsendjük, a németek fordítottak és elhúztak két góllal. Ezt követően viszont a németek szinte folyamatosan emberhátrányban voltak, Bogdan Wenta válogatottja pedig Bartosz Jurecki vezérletével kihasználta ezt, és 33–32-re megnyerte a mérkőzést.

A nyeréskényszerben lévő dánok 31–24-re legyőzték Svédországot, így készülhetnek a pénteki elődöntőre, amelyen Spanyolországgal mérkőznek meg.


A dánok számára nagyon kellett a győzelemért járó két pont az elődöntőhöz, s ennek megfelelően a pirosmezesek jobban is kezdtek a svédeknél: pillanatok alatt háromgólos előnyre tettek szert, s előnyüket a folytatásban növelni is tudták, olyannyira, hogy a szünetben már héttel vezetett Ulrik Wilbek válogatottja.


A remekül lövő Anders Eggert Jensen és Mikkel Hansen révén a dánok a második félidőben is nyugodtan játszhattak, mert bár a svédek olvasztottak a jégtáblányi előnyön, ám Niklas Landin többször is előhúzott egy-egy bravúrt a talonból, így a svédeknek nem maradt esélyük az egyenlítésre. Dánia 31–24-re nyert, és készülhet a pénteki elődöntőre.

 

Az esti mérkőzésen a macedónok – természetesen ezúttal is Kiril Lazarov vezetésével, az átlövő 10 gólig jutott – 22–19-re legyőzték a házigazdákat, akik először szenvedtek vereséget az Eb-n. Macedónia így Szlovéniával játszhat az ötödik helyért.

FRANCIAORSZÁG–IZLAND

1. félidő

Hogy nem fulladt teljes érdektelenségbe és hangulattalanságba a pekingi olimpia döntő kvázi visszavágója, arról a kéttucatnyi drukkerből álló, a rajt óta lelkesedéséből csupán minimális erőt veszítő francia tábor gondoskodott. Kedvüknek azonban nagyon nem tett jót, hogy „elalvó″ kedvenceik gólt sem szerezve a második perc végére háromgólos hátrányba kerültek (3–0). A motiválatlan franciák a folytatásban sem tudtak ráhangolódni a meccsre, védelmük átjáróház volt – Thierry Omeyer is ritkán találkozott a labdával –, támadójátékuk meg erőtlen. A 11. percben Izland ötgólos előnyénél (9–4) Claude Onesta szövetségi kapitány nem bírta tovább: csapata vesszőfutását látva kikérte az idejét. Omeyer néhány bravúrja, és a kispadról nagy kedvvel érkező csereember, William Accambray góljai (4/4 – hat perc alatt) kellettek a franciák felzárkózásához, így Björgvin Gustavson hiába védett átlagon felül (12/24) az izlandi kapuban, csapata korábbi hatgólos előnye az első félidő végére megfeleződött (12–15).

2. félidő

A Montpellier balátlövője a folytatásban sem lassított, és mivel csatlakozott hozzá övéi közül a szintén a kispadról beszálló Cédric Sorhaindo is, a Barcelona kilóra is meglévő beállójával kiegészülve a 37. percben már átvették a vezetést a franciák (17–16). Az izlandi szövetségi kapitány, ahogy a tornán eddig mindegyik mérkőzésen, úgy ezúttal is védői összes szabálytalanságánál a támadók műesését mutatta a bíróknak. Nem sok eredménnyel... Neki legyen mondva: ha ő kapna fele akkorát az izlandi falban, mint az ellenfél játékosai, alighanem átértékelné a szimulálás fogalmát. Izland támadásban továbbra is sematikusan erőltette a beállós játékot, ami csak részben járt sikerrel, így döntően már neki kellett kapaszkodnia a franciák után. Utóbbiak harmadik számú beállója, Gregoire Detrez is jól mozgott üres területre az izlandi hatoson, könnyen megtalálható volt a labdákkal, amelyeket rendre gólra, vagy éppen büntetőre váltott. Az 50. percben már három gól (27–24) volt a lendületbe jövő franciák előnye az egyre inkább fáradó, sablonosan játszó izlandiak ellen. Izland támadásban mégis elő tudott húzni néhány váratlan, addig nem látott dolgot – úgy mint átlövés –, így a hajrá ismét kiegyenlítetté vált, az 57. perc végére egalizáltak is az izlandiak (28–28), és Omeyer gátolta meg őket abban, hogy a vezetést is átvegyék. A 60. perc közepén Izland büntetőből egyenlített, de támadhattak a franciák, Onesta 13 másodperccel a vége előtt kért időt, de hiába, nem jött össze a győztes találat (29–29).

Daniel Narcisse-ék Izland ellen sem tudtak megújulni  (Fotó: Action Images)
Daniel Narcisse-ék Izland ellen sem tudtak megújulni (Fotó: Action Images)

 

DÁNIA, HORVÁTORSZÁG, SZERBIA: JÖVŐRE IRÁNY SPANYOLORSZÁG!

Az Európa-bajnokság végső helyezései már a 2013-as világbajnokság szempontjából is jelentőséggel bírtak: a rendező spanyolok és a címvédő franciák mellett a további három legjobb csapat jutott közvetlen kvótához. Mivel említett két csapat közül csak a spanyolok jutottak be a legjobb négybe, így eldőlt, hogy a dánok, a spanyolok és a horvátok is már biztosan ott lesznek a vb-n, a töb 11 Eb-n szereplő csapat selejtezőt játszik.

 

A középdöntő végeztével eldőlt, hogy csak az ötödik helyezésért rendeznek meccset, a hetedik helytől lefelé ismert a torna a végeredménye. A magyarok a nyolcadik pozícióban végeztek, még épp teljesítve a szövetség által célként megjelölt nyolc közé jutást. A franciák csak a 11., a svédek pedig a 12. helyen zártak.

SPANYOLORSZÁG–SZLOVÉNIA

1. félidő

Kimondottan nagy gondban lettek volna a csapatok, ha a találkozót a szurkolóiknak kellett volna megvívniuk. A szlovének kispadja igen rövid lett volna, a spanyolok ellenben már annak is örülhettek volna, ha a kezdő kompletten összejön. És akkor még nem is beszéltünk a koedukáció nehézségeiről... Kiegyenlítetten indult a nem túl nagy iramú és hőfokú mérkőzés, a spanyolok abból sem tudtak maguknak előnyt kovácsolni, hogy Luka, majd Miha Zvizej is kiszállt a játékból két-két percre. A spanyolok középső emberei lassan és így eredménytelenül támadták a falat. Ezért idővel inkább a szélen próbálkoztak, de akkor jött az ellenünk is parádézó Gorazd Skof kapus. A szlovének a tőlük látott betöréses, bejátszásos, lerohanásos játékból profitáltak, annak kapkodós hátrányaival. Előfordult, hogy a kapott gól utáni középkezdésnél egyből odaadták a labdát a gólszerzés után még csak visszafutó, éppen a félpályához érő spanyolnak, Raúl Enterríosnak. Harmincpercnyi játékot követően igazságosnak tűnt az eredményjelzőn lévő döntetlent (15–15).

A hangulat csupán akkor költözött percekre a csarnokba, amikor a 22. percben feltűnt, és felült a lelátóra a magyar válogatott néhány tagja.

2. félidő

Luka Zvizej volt a szlovének vezére a szünet után, gólerős játékával néggyel (21–17) megléptek, a spanyolokon már érződött, egyetlen porcikájuk sem kívánja ezt a mérkőzést. A 37. perc végén Valero Rivera szövetségi kapitány elérkezettnek látta az időt, hogy felhívja játékosai figyelmét: kezdjenek el végre játszani is. Ezt a 6–2-es etapot talán a szurkolóik is hozták volna... Felrázta a spanyolokat az időkérés – nemkülönben a csarnokba lassan beszivárgó magyar tábor, amelynek bemelegítését kihasználva nem először kapott már erőre Spanyolország a tornán –, gyorsítottak a tempón, és a 43. percben José Manuel Sierra védett büntetőjét követően egyenlítettek (24–24). Új meccs kezdődött tehát a hátralévő időben, amelyen az akkor már lendületbe jövő spanyolok tűntek esélyesebbnek a győzelemre. Aztán az 5–1-es periódust követően a 49. percben már vezettek is a spanyolok, akiknek előnye két gól volt öt perccel a vége előtt (30–28). A szlovénektől ezúttal hiányzott az átlagon felüli kapusteljesítmény, hogy kifogják a szelet a spanyol támadásokból – Skof a hajrára át is adta a helyét cseréjének, Primoz Prostnak –, Iker Romero pedig ezúttal is biztos kezű ítéletvégrehajtónak bizonyult. A végjátékra nem maradt izgalom (35–32).

A MAGYAR–HORVÁT MECCSRŐL ITT OLVASHAT!

SZERBIA, FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
KÖZÉPDÖNTŐ, II. CSOPORT, 3. FORDULÓ
Franciaország–Izland 29–29 (12–15)
Legjobb dobók: Accambray 10, Detrez 4, Fernandez 3, B. Gille, Narcisse, Honrubia, Abalo, Sorhaindo 2-2, G. Gille, Joli, ill. G. V. Sigurdsson 5, Pálmarsson, Gunnarsson, Kárason, Olafsson 4-4, Hallgrímsson 3, Atlason, Ragnardsson 2-2, Svavarsson 1
Spanyolország–Szlovénia 35–32 (15–15)
Ld: Iker Romero 7, Canellas 6, R. Entrerrios, R. García 4-4, J. García, G. Guardiola, Sarmiento, Gurbindo 3-3, Maqueda 2, ill. L. Zvizej 7, Gajic, Skube 6-6, M. Zvizej 4, Pucelj 3, Dolenec 2, Miklavcic, Bezjak, Spiler, Zorman 1-1
Magyarország–Horvátország 24–24
KÖZÉPDÖNTŐ, I. CSOPORT, 3. FORDULÓ
Dánia–Svédország 31–24 (18–11)
Ld: Eggert Jensen 7, M. Hansen 5, Svan Hansen, Söndergaard Sarup 4-4, Christiansen, H. Toft Hansen 3-3, Spellerberg 2, Mogensen, Lindberg, Nielsen 1-1
Lengyelország–Németország 33–32 (18–17)
Ld: B. Jurecki, Kuchczynski 5-5, K. Lijewski, Bielecki, Wisniewski 4-4, Jaszka, Syprzak 3-3, M. Jurecki, Tluczynski 2-2, Punosevac 1, ill. Sprenger, D. Klein 7-7, Theuerkauf 5, Kaufmann 3, Gensheimer, Glandorf, Hens 2-2, Christophersen, Groetzki, Haas, Roggisch 1-1
Szerbia–Macedónia19–22 (10–11)
Ld: Vujin 5, Sesum 4, Nenadics 3, I. Sztankovics 2, Nikcsevics, Toskics, Markovics, Prodanovics, R. Sztojkovics 1-1, ill. K. Lazarov 10, Dimovszki 3, Sztojlov, Mojszoszki, F. Lazarov 2-2, Mojszovszki, Alusovszki, Temelkov 1-1

 

A II. CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Spanyolország541143–130+139
2. Horvátország5311137–128+97
3. Szlovénia523153–156–34
4. Magyarország5122125–130–54
5. Izland5113143–146–33
6. Franciaország5113128–139–113
Spanyolország és Horvátország jutott az elődöntőbe.
AZ I. CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Szerbia5311110–104+67
2. Dánia532140–133+76
3. Macedónia5212130–127+35
4. Németország5212132–129+35
5. Lengyelország5212132–136–45
6. Svédország523124–139–152
Szerbia és Dánia bejutott az elődöntőbe.
A VÉGJÁTÉK
AZ 5. HELYÉRT
2012. január 27. 15.15 Macedónia–Szlovénia
ELŐDÖNTŐ
2012. január 27. 17:45Dánia–Spanyolország
2012. január 27. 20:15Szerbia–Horvátország
A 3. HELYÉRT
2012. január 29. 14:301. elődöntő vesztese–2. elődöntő vesztese
DÖNTŐ
2012. január 29. 17:001. elődöntő győztese–2. elődöntő győztese

 

AZ EB VÉGSŐ SORRENDJE
7. Németország
8. MAGYARORSZÁG
9. Lengyelország
10. Izland
11. Franciaország
12. Svédország
13. Norvégia
14. Csehország
15. Oroszország
16. Szlovákia

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik