Sírni csak a győztesnek szabad?

Vágólapra másolva!
2009.12.04. 15:42
null
2003-ban felidézhettük a sydney-i olimpia döntőjét, bár erről szívesen lemondtunk volna... (Fotó: Szabó Miklós – archív)
Címkék
Holnap délután a magyar női kézilabda-válogatott számára a Tunézia elleni csoportmeccsel hivatalosan is megkezdődik a kínai vb. Beharangozó sorozatunk utolsó részében öt korábbi tornával foglalkozunk részletesebben, amire az eddigiekben nem volt lehetőség. Felelevenítjük az 1965-ös diadalt, a hazai rendezésű vb második helyét, a ’95-ös és a 2003-as ezüstérmet, illetve a legutóbbi torna számunkra csalódást jelentő szereplését.

 1965 – TÖRÖK BÓDOG BOLDOG ARANYLÁNYAI

„Nagy küzdelemben világbajnok lett a magyar női kézilabda-válogatott" – ezzel a címmel jelent meg 1965. november 14-én a Népsport, s az egy nappal korábbi diadal a mai napig a magyar csapat legfényesebb sikere, hatása pedig évekig lendületben tartotta a sportág hazai fejlődését.

A vb-k történetében kilencszer is dobogóra állhatott a magyar együttes, ám kispályán győzni csak egyszer tudott, negyvennégy évvel ezelőtt (1949-ben nagypályán szintén aranyat szerzett a női válogatott). Török Bódog csapata Jugoszlávia 5:3-as legyőzésével nyerte meg az NSZK-ban rendezett világbajnokságot.

A magyar csapat csoportját megnyerve, a „keleti blokk" legjobbjait maga mögé utasítva jutott be a fináléba, Csehszlovákia 7:4-re, Románia 9:6-ra, Lengyelország 15:5-re kapitulált.

A dortmundi döntőben a szintén hibátlan déli szomszéd következett, és az aranyérem sorsa csak hatalmas harc árán dőlt el. A vb egyik legkevesebb gólt hozó összecsapásán a szünetben 3:2-re vezetett a fehér mezben, középen a nemzeti színek csíkjaival pályára lépő magyar együttes, s a második félidőben is a mieink voltak jobbak: Lengyel Erzsébet két, Schmidt Jenőné, Hajek Károlyné és Romhányi Józsefné egy-egy góljával 5:3-ra diadalmaskodott a magyar csapat, s beírta magát a hallhatatlanok névsorába.

 

1982 – GÓL HÁTTAL A KAPUNAK ÁLLVA, KETTŐS EMBERHÁTRÁNYBAN

Minden idők egyik legjobb magyar válogatottja 1982-ben hazai pályán küzdhetett az éremért, és mint kiderült, eredményesen tette. A többek között Sterbinszky Amália, Gódorné Nagy Mariann, Angyal Éva és Rácz Marianna által fémjelzett csapat jobb gólkülönbségének köszönhetően a második helyen végzett Jugoszlávia előtt. A világbajnokok a szovjetek lettek, akik egy kivételével valamennyi mérkőzésüket megnyerték. Ezt az egy találkozót a mieinkkel játszották, Csík János csapata 15–13-ra nyert az Igor Turcsin által irányított szovjetek ellen a Budapest Sportcsarnokban.

A magyar csapat a csoportmérkőzések során az Egyesült Államok (22–4) és a norvégok (24–18) legyőzése után az NDK-val csapott össze, és a 17–17-re végződő mérkőzésen egy nem mindennapi gólt is láthatott a közönség: a torna egyik legnagyobb egyénisége, Sterbinszky Amália háttal a kapunak, pólós nyelven szólva svédcsavarral dobott gólt, ráadásul ezt kettős emberhátrányban tette.

 

1995 – AZ ELVESZTETT ARANY- ÉS A MEGNYERT EZÜSTÉREM TÖRTÉNETE

LAURENCZ LÁSZLÓ: ELFÁRADTUNK A VÉGÉRE

 „Sajnos a kilencvenötös döntőben a második félidőre elfáradtunk egy kicsit, hosszú volt a torna, ráadásul a fél csapat beteg volt, amely már önmagában erősen kihatott az erőnlétre, a koncentrációra – mondta az akkori szövetségi kapitány, Laurencz László. – Ettől függetlenül maradtak bennem kérdőjelek a találkozóval kapcsolatban. A dél-koreaiak a szünet után elfelejtettek kijönni, perceket kellett várni rájuk, és senki sem volt, aki szóljon nekik, aki ezért figyelmeztette volna őket. Állítólag már akkor olyan technikai berendezéseik voltak, amelyek segítségével az első félidőt elemezve meg tudták változtatni a taktikájukat. Nem tudom, így volt-e, de az biztos, hogy a koreaiaknál soha semmi sem biztos… Aztán azt sem értettem, hogy miért kellett a döntő levezetésére eredetileg kijelölt dán bírópárost lecserélni, és azokat a spanyolokat küldeni, akik már a Kína elleni nyolcaddöntőnket is majdnem elfütyülték. Nálunk az előbb említett problémák mellett volt még egy gond, amelyről csak később szereztem tudomást: minden játékosom játszani akart. Hatvan percet. Függetlenül a formájától, az erőállapotától, a taktikától. Ez mondjuk normális, érthető dolog, de egy válogatott akkor lehet igazán sikeres, ha a játékosok az egyéni érdek elé tudják helyezni a csapatérdeket. Ezt a dolgot addig mindenki a helyén kezelte, akkor azonban belső feszültséget eredményezett, biztos ez sem tett jót a csapatnak, a játékunknak."

A sportág mélységes bugyraiból kapaszkodott vissza az elitbe a magyar női kézilabda-válogatott. Miután az európai selejtezőnek számító 1989-es B-csoportos vb-n a 13. (!) helyen végeztünk, lemaradtunk az 1990-es dél-koreai világbajnokságról, és megkezdtük vesszőfutásunkat. Akkor azonban kezdett kibontakozni az a generáció, amely 1991-ben megnyerte előbb a C-csoportos vb-t Olaszországban, majd egy ével később a B-csoportost Litvániában. Az 1993-as norvégiai vb-n a hetedik hellyel jeleztük az elitnek: megjöttünk, ismét itt vagyunk! Az 1994-es németországi Eb negyedik helye még többet ígért a hazai (társ)rendezésű 1995-ös vb-re. A csapatban bízóknak, a sportágnak szurkolóknak nem is kellett csalódniuk: a magyar kézilabda női szakága több mint egy évtizedig tartó szárnyalásba kezdett, a szurkolók pedig kaptak egy szerethető csapatot.

A Laurencz László irányította együttes a Körcsarnokban zsúfolt ház előtt játszotta mérkőzéseit. Kezdésnek az ukránokat vertük meg 12–11-es félidő után egy remek második felvonással 30–23-ra. Brazília legyőzése akkor még abszolút papírforma volt, csak a különbség volt kérdéses: 16–7-es első játékrész után 33–14 ide. A horvátok elleni siker biztosnak tűnt (11–5 a szünetben), hogy aztán váratlanul szoros legyen a vége (17–15), de az Egyesült Államok legyőzése semmilyen gondot sem jelentett, harmincpercnyi játék után öt gól volt az előnyünk (12–7), a végén ez tizenháromra nőtt (30–17).

Szárnyalt a csapat, mint abban a bizonyos slágerben az a picinyke, szárnyait verdeső kis állat, amely banda és nótája úgy egybeforrt a válogatottal, mint a vb-vel. A nyolcaddöntőben a Kína elleni meccs váratlanul nyögvenyelősre sikerült (21–20), ám a negyeddöntőben, majd az elődöntőben nagyon jól játszott a magyar együttes. Két olyan nemzetet búcsúztatott, amely velünk ellentétben folyamatosan tagja volt a közvetlen élmezőnynek. Az előző vb-n ötödik oroszokat a nyolc között 23–18-ra, míg a vb-bronzérmes norvégokat a döntőbe jutásért 22–21-re vertük meg.

 

A finálét nem magyar földön, de tulajdonképpen hazai pályán játszhattuk, Bécsújhelyen magyar szurkolók ezrei biztatták a mieinket, és bíztak az újabb világbajnoki aranyérem megszerzésében. Bár a feladat nem volt egyszerű, hiszen nem mi voltunk a favoritok, hanem az 1988-as és 1992-es olimpiai bajnok dél-koreai gárda. Ennek ellenére majdnem borítottuk a papírformát, a szünetben még kétgólos volt a magyar csapat előnye (11–9), a fordulás után azonban állva hagytak minket az ázsiaiak, akik átszaladtak rajtunk, és végül öt góllal nyerték meg a találkozót (25–20), így megszerezték történetük első vb-érmét, mindjárt aranyat.

A magyar keretben olyan korszakos egyéniségek pattogtatták a labdát, mint például az abban az esztendőben a világ legjobb női játékosának megválasztott Kocsis Erzsébet, aki viszont nem volt első számú beállósa a nemzeti csapatnak, mert a ferencvárosi irányító, Kökény Beatrix klubtársával, Pádár Ildikóval még a dunaújvárosi klasszisnál is jobban megértette magát. Kapunkban Meksz Anikó és Farkas Andrea is világszínvonalat képviselt, miként átlövőben Farkas Ágnes, Németh Helga, vagy a mostani szövetségi kapitány, Mátéfi Eszter. De szélsőkből is jól el voltunk látva: Kántor Anikó, Erdős Éva, Szántó Anna és Szilágyi Katalin nevét posztján a világ legjobbjai között tartották számon.

Egy olyan csapat kapott nagy lökést a folytatáshoz, amelynek magja később olimpiai ezüst- (2000, Sydney) és bronzéremmel (1996, Atlanta) igazolta klasszisát, de említsük meg a 2003-as vb-ezüstérmet és a 2005-ös vb harmadik helyét – igaz már más kerettel, más kapitánnyal –, illetve a 2000-es Eb-győzelmet, valamint az 1998-as és 2004-es Eb-bronzérmet.

 

2003 – MENNYBŐL A POKOLBA: FELSEJLIK SYDNEY EMLÉKE

A Sydneyben történtek után nem gondoltuk volna, hogy rövid időn belül megint átéljük majd azt a kegyetlen érzést, hogy milyen elveszíteni egy már megnyert döntőt. Mégis így történt. A horvátországi vb-nek kedvező előzményekkel vághattunk neki: visszatért szülése után Radulovics Bojana (ráadásul kiváló formában), valamint Sirina Irina is megkapta a magyar állampogárságot.

Mocsai Lajos is a fejét fogta
Mocsai Lajos is a fejét fogta

Könnyű győzelemmel nyitottunk Elefántcsontpart ellen, majd jött a németektől elszenvedett vereség, amely után sokan temetni kezdték a csapatot. Pedig nagy menetelésbe kezdett Mocsai Lajos együttese: a csoportban megvertük Szlovéniát és Kínát, majd pedig 29–19-cel küldtük haza a dánokat.

A középdöntős szakaszban legyőztük Romániát és Ukrajnát, valamint döntetlent értünk el a norvégokkal szemben, így érkeztünk el a dél-koreaiakkal vívott elődöntőhöz. Ezen a mérkőzésen a magyar válogatott felnőtt a feladathoz, és fizikailag is fel tudta venni a versenyt az ázsiaiakkal. Bár a meccs vége szorosan alakult, nem engedtük ki a kezünkből a győzelmet.

A döntőre kisebb népvándorlás indult meg itthonról Zágráb felé, a magyar lányok fantasztikus hangulatban várhatták a franciák elleni döntőt. A finálét, amit megint nyert helyzetből engedtünk ki a kezünk közül. Pálinger, Radulovics és Görbicz vezérletével már 25–18-ra is vezettünk hét perccel a vége előtt, amikor hajrázni kezdtek a franciák. Előbb feljöttek egy gólra, majd (miután Görbicz egy gólját nem adták meg a játékvezetők) másodpercekkel a vége előtt megszerezték a győri irányító kezéből kipattanó labdát is, aki csak hetest és kiállítást érően tudott szabálytalankodni. A folytatás innentől kezdve már mindenki előtt ismert, időn túli büntetővel hosszabbításra mentették a meccset a franciák, a ráadásban pedig simán behúzták a döntőt. A sydney-i finálé borzalmas emléke ellenére most is már mindenki elkönyvelte a vb-címünket, de a hajrában ismételten engedtük kiénekelni a sajtot a szánkból.

 ROSSZ EMLÉK ZÁBRÁBBÓL...
 

 

 

2007 – ÖSSZEOMLÁS AZ OROSZOK ELLENI NEGYEDDÖNTŐ UTÁN

Az összeállításból nem lehet kihagyni a legutóbbi tornát sem, annál is inkább, mivel a két tornára utazó keretben több átfedés van, még ha Kínába számos klasszis nem is tudott tőlünk elutazni. Németh András válogatottjától sokkal többet vártak a torna előtt, mint ami végül kijött belőle, ugyanis a csapat ígéretesnek tűnt.

A csoportban két könnyebb győzelemmel nyitottunk Japán és Kongó ellen, majd következett a spanyolok elleni mérkőzés, amelyen csak döntetlenre voltunk képesek. Izgalmas lett a vége, túlságosan is izgalmas. Látszott, hogy távol vagyunk a csúcsformától, mégis megszerezhettük volna a győzelmet. Az utolsó percben azonban egyenlítettek (26–26) az ibériaiak, újabb gólt pedig már nem tudott szerezni a magyar csapat. Győzelem helyett be kellett érnünk döntetlennel, hiába lettünk csoportgyőztesek, kettő helyett csak egy pontot viszünk magunkkal a középdöntőbe.

A folytatásban ellentétes félidők után és Pálinger klasszis védéseinek köszönhetően legyőztük a lengyeleket, majd 30–30-as döntetlent játszottunk a németekkel – pedig ezen a mérkőzésen sokkal jobbak voltunk, mint korábban, de az utolsó tíz percben csak három gólra voltunk képesek, Szamoránsky Piroska az utolsó pillanatban tudott egyenlíteni. Ezután legyőztük a románokat, viszont alulmaradtunk a dél-koreaiakkal szemben, így a negyeddöntőben az oroszokkal találkoztunk, ami döntőnek bizonyult.

Az oroszok erős embereivel nem tudtuk felvenni a harcot hatvan percen keresztül, így hiába vezettünk többször is jelentősnek hitt előnnyel, a végén egy góllal az ellenfél örülhetett. Ekkor valami megtörhetett a csapatban, ugyanis a helyosztókon kikaptunk Franciaországtól és Angolától is, így pedig a nyolcadik helyen végeztünk.

„A lányokkal folytatott beszélgetésemből most az tűnt ki, hogy az oroszoktól elszenvedett egygólos vereséget nem tudtuk feldolgozni. Ha az oroszokat megverjük, ma ünnepelnénk játékosainkat, de felesleges minden ha" – értékelte csapata tornán nyújtott teljesítményét a Nemzeti Sportnak adott nyilatkozatában Németh András szövetségi kapitány, aki később a csapaton belüli egységet is kritizálta.

 

Ennyit a vb-múltról, szombaton kezdődik a kínai torna, amelyen eldől, mire megy Mátéfi Eszter megfiatalított és több újonccal felálló együttese. A legutóbbi felkészülési meccsek mindenesetre bizakodásra adnak okot. A magyar válogatott találkozóiról természetesen élő, szöveges tudósítással jelentkezünk.

A MAGYAR KERET
Kapusok: Herr Orsolya (Vác), Pastrovics Melinda (Alcoa-Fehérvár), Triffa Ágnes (DVSC-Korvex)
Jobbszélsők: Bódi Bernadett (Mondi-Békéscsaba), Orbán Adrienn (Győri Audi ETO)
Jobbátlövők: Bulath Anita (DVSC-Korvex), Tomori Zsuzsanna (Győri Audi ETO)
Irányítók:  Kovacsics Anikó (Győri Audi ETO), Szucsánszki Zita (FTC-RightPhone)
Beállók:  Szabó Valéria (DVSC-Korvex), Tóth Katalin (Mondi-Békéscsaba)
Balátlövők: Szekeres Klára (Mondi-Békéscsaba), Tóth Tímea (Vác), Zácsik Szandra (Krim Ljubljana)
Balszélsők: Vérten Orsolya (Győri Audi ETO), Juhász Gabriella (DVSC-Korvex)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik