Miért hagytuk, hogy így legyen?

Amíg korábban egyértelműen az éremszerzés, de legalább az elődöntőbe kerülés lebegett teljesítendő és teljesíthető feladatként edzők, játékosok, vezetők és persze a szurkolók szeme előtt, addig mostanra csapatunktól ez az elvárás igen messze került. Igaz, a célt elérni korábban sem mindig sikerült, de a lehetőség adott volt, a keret ereje erre az elvárásra feljogosított mindenkit. Talán a 2007-es, franciaországi világbajnokság volt az, amikor végképp le kellett számolnunk ezzel az illúzióval: vb-bronzérmesként érkeztünk és vb-nyolcadikként távoztunk.

A 2008-as pekingi olimpia negyedik helye elismerésre méltó, annak ellenére, hogy érmet nem sikerült szerezni. Szakmai megítélése ellenben már igencsak felemás. Már a felkészülés sem bizonyult meggyőzőnek, a tornán pedig nyögvenyelős meccsek és nagy pofonok követték egymást. Tulajdonképpen a románok elleni negyeddöntő volt az, amikor tizenkilencre lapot kellett kérnünk, és bejött a dolog, csapatunk győzelmével önmagát múlta felül. A tavalyi macedóniai Eb azonban rávilágított arra: az élbollyal már nem vagyunk versenyképesek, ismét nyolcadikként végeztünk.

Laurencz László korszakos egyénisége a magyar kézilabdának, a kiváló szakember klubszinten és a női válogatott mellett is sikeresen tevékenykedett – nem véletlenül kérték fel a szakmában mindig presztízsértékkel bíró osztrák kirakatcsapat, a Hypo NÖ trénerének –, ő volt annak a nemzeti csapatunknak a szövetségi kapitánya, amely 1995-ben vb-ezüstérmet, majd egy évvel később az atlantai olimpián bronzérmet szerzett. Jelenleg a másodosztályú bajnokságban listavezető váci férficsapat szakvezetője. Laurencz a női szakág esetében a visszalépés kapcsán világosan nyomon követhető folyamatról beszél.

„A SPORT NEM ELÉG VONZÓ A FIATALOKNAK"

„Mindenek előtt azt kell látni és tudni, ez a visszalépés a női kézilabdában nem egyik pillanatról a másikra történt. Ahová most eljutottunk, az egy folyamatnak az eredménye – mondta a Nemzeti Sport Online-nak Laurencz László. – Klasszisok szálltak ki a sportágból, de szerintem általánosíthatok az egész magyar sportra is. Ezt az ütemű cserét képtelen volt követni a női kézilabda és még sok sportág, tulajdonképpen a sort hosszan folytathatnám. Akik beszálltak, azok nem volt olyan képességűek, mint azok, akiknek a helyére érkeztek. Ha ezt kellene most megindokolnom, elsőként azt tudom megemlíteni, hogy a magyar fiatalok hadrafoghatósága, a sport, a versenysport iránti igénye és alázata messze elmarad a tíz, húsz, harminc évvel ezelőtti kortársaikétól. A világ változásával bővült, tágult az a kör, ahol érdeklődésüknek megfelelő elfoglaltságot találnak maguknak, és nem történt semmi annak érdekében, hogy a sportot kellőképpen vonzóvá, érdekessé tegyük számukra."

A szakember szerint elsősorban szakosítani kellene az iskolákat, és ott már a helyi testnevelőket is be kellene vonni a munkába, hogy megfelelő képzést adjanak a fiataloknak. Ehhez azonban a szervezési feladatokon túl, és mellett, először az anyagi forrásokat kellene biztosítani, hogy valóban kvalifikált szakemberek – délelőtt akár testnevelőként tanóra keretében, délután ugyanő, ugyanott, ugyanazokkal, de már edzőként, tréningeken – foglalkozzanak a gyerekekkel. A heti két alkalmat így lehetne rögtön megkétszerezni, vagy akár megnégyszerezni, továbbá azt minőségi tartalommal megtölteni.

Laurencz László válogatottjában annak idejében minden poszton világklasszist tudott foglalkoztatni, akadt, ahol rögtön kettőt is, de a csereember is klasszisszintet képviselt. A mostani csapatból Pálinger Katalin már csak klubjára szeretne összpontosítani, Görbicz Anita sérülés miatt nem lehetett az utazó csapattal, így az a két világklasszisunk esett ki a képből, akik még felvették a versenyt a legjobbakkal.

„A MAI CSAPATBAN NEM LÁTOK IGAZI KLASSZISOKAT"

„Ez bizony így volt, másfél évtizede remek anyagból válogathattam. Sőt, utánam Mocsai Lajosnak talán még jobb keret állt a rendelkezésére. Gondolok itt mindenek előtt Radulovics Bojana beszállására, de ez már a múlt. Igaz, még csak a közelmúlt. Most annak a generációnak kellene kulcsszerepet betöltenie a kínai rendezésű világbajnokságon, amely korosztályában annak idején meghatározónak számított, benne Herr Orsival, Bódival, Vinczével, Bulathtal, Szabó Valival, Szűcs Gabival, Mörtellel. Tulajdonképpen a mai válogatottban tényleg ők alkotják a rutinos magot – bár van, aki most nincs éppen benne a vb-keretben –, eljutottak tehát a válogatottságig, ez tőlük akár a maximum is lehet, de nem mondhatjuk róluk, hogy időközben nemzetközi klasszisokká értek volna. Nemhogy világklasszisokká. Pedig tényleg ők a legjobbjaink, itthon nincs alternatívájuk. És a mai csapatban sem látom azokat a játékosokat, akikből vb-szinten igazi vezéregyéniség, valódi klasszis válhat."

„A nemzetközi elitet látva rögtön megállapítható, hogy testfelépítésben elmaradunk a legjobbak mögött, úgy izomtömegben, mint magasságban. Ez természetesen adottság kérdése, az viszont már az alapok szélességén múlik, hogy tudunk-e váltani? Van-e lehetőség másokat kiválasztani? Felnőttkorban megtaláljuk-e azokat az embereket, akik be tudnak szállni? Vagy még akkor is mindenképpen azokra a korábban tehetségesnek tartott fiataljainkra vagyunk utalva, amikor már érezhetően nagy a fizikai különbségből adódó hátrányuk. Természetesen ez csak a probléma egyik oldala, a másik a képzésben keresendő. Itt viszont visszaköszön az, amit korábban említettem: döntő jelentősége van annak, hogy milyen képesítésű testnevelő, vagy éppen tréner foglalkozik a fiatalokkal és hetente hány órát."

„A mi visszalépésünkkel párhuzamosan közben jó néhány országban előreléptek. Említhetném a hollandokat, a brazilokat vagy éppen az afrikai csapatokat. De nemcsak válogatott vonalon érezhető a változás, hanem ennek velejárója a klubok nemzetközi mezőnyben elfoglalt pozíciója. A Győr a Bajnokok Ligájában tartja állásait, de a többi kupaszereplőnk már nem tud felnőni a feladatához. Tavasszal még az volt a döbbenetes, hogy az EHF-kupában és a KEK-ben érdekelt magyar csapatok nem jutottak be a nyolc közé, amire példa nem volt. Most az EHF-kupában a tizenhat közé sem sikerült beverekedniük magukat, pedig hárman is próbálkoztak. Fiatal, rutintalan csapatokat látok többnyire a magyar mezőnyben, miközben többen a jobb anyagi lehetőségek reményében légiósnak állnak. Bár a szomorú valóság az, hogy nem vagyok meggyőződve arról, ha őket sikerülne itthon tartani vagy hazahozni, akkor alapjaiban változnának meg az erőviszonyok. Mert félő, hogy nem. Hamarosan eljön az idő, bár lehet, hogy már el is érkezett, amikor minden kis eredményt meg kell becsülnünk, azt nagyon komolyan értékelnünk kell!"

Laurencz Lászlónak ilyen felvezetést követően az előttünk álló kínai világbajnoksággal kapcsolatban sincsenek túlságosan nagy illúziói, bár szkeptikus ismerősével ellentétes véleményt képviselt.

„EGYELŐRE SOK A KÉRDŐJEL A VB-RAJT ELŐTT”

„A sportágban elismert szaktekintélynek számító kollégám azt mondta, amikor megtudta, olyan televízió közvetíti a vb-t, amelyet sok otthonban egyelőre még nem látnak, hogy talán jobb is ez így. Én nem osztom ezt a nézetét, mert mégiscsak egy világbajnokság és mégiscsak a magyar női válogatott szerepel rajta, mi szolgálja a sportág érdekeit itthon, ha nem ez. Történjen ott velünk bármi. Kíváncsian várom a vb-t szakmai szemmel is, hiszen már sok országból olyan nyilatkozatok jutottak vissza hozzám, hogy ez most nem kvalifikációs verseny az olimpia szempontjából, így nincs is jelentősége. Ez számomra döbbenetes! Egy világbajnokság, amelynek nincs jelentősége? Hogy van ez? Milyen világ ez? Az olimpiai szereplés és az ottani siker értékben persze mindent überel, de nem lehet csak annak minden világversenyt alárendelni. Mi van, ha jön egy sérülés, egy pech, ki sem jut a csapat, vagy ott nem úgy jönnek össze a dolgai? Akkor kidobott munka a köztes időszak két-két vb-je és Eb-je? A mai világban szponzorok, reklámozók tartják el a sportágakat. Az olimpiai eredménynek óriási az értéke nemcsak szakmailag, hanem reklámban is, viszont a szponzort a köztes években is ki kell szolgálni! Különben nem működik a rendszer, szakmailag pedig nem adok perspektívát a fiataloknak."

A tréner szerint a magyar együttes vb-szereplésével kapcsolatosan nem lehet konkrét célokat megfogalmazni, új a kapitány, új a stáb és a keret is. Nem tudjuk továbbá azt sem: a riválisok szövetségi kapitányai hogyan viszonyulnak a vb-hez. Milyen keretekkel, milyen céllal – az eredményesség a fontos vagy a fiatalítás – vágnak neki az eseménynek. És ahol komplett a keret, ott milyen a játékosok „étvágya", motiválhatósága? Ennek aztán számunkra lehet negatív hozadéka éppen úgy, mint pozitív.

„Sok a kérdőjel egyelőre a vb-rajt előtt, egy dologban vagyok biztos csupán, de abban nagyon: a házigazda kínai együttes a lehető legkomolyabban veszi majd a szereplést. Mernék nem ezt tenni..."

A már Kínában, a vb helyszínén tartózkodó magyar válogatott csütörtöki felkészülési mérkőzésén 24–19-re (11–6) győzött Németország ellen.