Ortega: Nem azért megyünk Kölnbe, hogy jót kávézzunk a barátokkal

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2015.05.27. 19:08
null
A Veszprém tanult a tavalyi final fourból (Fotó: MTI, archív)
Antonio Carlos Ortega szerint Veszprémben tanultak a 2014-es férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőből, és nem fogják ugyanazokat a hibákat elkövetni Kölnben, mint egy évvel korábban. A spanyol vezetőedző kijelentette, azért mennek, hogy megküzdjenek a trófeáért, nem pedig, hogy jót kávézzanak a barátokkal. Az elődöntőben nem engedhetik meg a Kielnek, hogy könnyű gólokat lőjön.

„Mióta véget ért a magyar bajnoki döntő, már csak a négyes döntő jár a fejünkben – mondta Antonio Carlos Ortega, az MKB-MVM Veszprém vezetőedzője a Nemzeti Sport Online-nak. – A fiúk kaptak egy szabadnapot, utána múlt csütörtökön és pénteken is egy-egy edzéssel kezdtünk. Pénteken volt egy csapatépítő program, majd a hétvégét mindenki pihenéssel tölthette. A hét elejétől már hangsúlyosan készülünk a Kiel elleni elődöntőre, hétfőn és szerdán két-két, kedden és csütörtökön egy-egy tréninggel, majd elrepülünk Kölnbe, ahol még péntek délelőtt lesz egy gyakorlásunk.”

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri a férfi kézilabda BL 2014–2015-ös kiírását?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Az előző évvel ellentétben nincs majdnem egy hónapos szünete a magyar bajnoknak a négyes döntő előtt, ám Ortega szerint csak utólag mondható meg, hogy ez előnyös volt-e a számukra. A szakember elmondta, tanultak a tavalyi hibákból, de az is segíteni fog, hogy a csapat nagy részének már van négyes döntőbeli rutinja.

„Visszagondolva tavaly problémát jelentett, hogy több játékos még nem szerepelt a négyes döntőben, és bizony számos körülmény elvonhatja a figyelmet a legfontosabb feladatról – folytatta Ortega. – Sok a médiakötelezettség, menedzserek, barátok és régi játszótársak váltják egymást a szálláson, ráadásul még nem volt részünk hasonló méretű arénában szerepelni. Én sem éreztem magam otthonosan a csarnokban, mert nem láttam rendesen az eredményjelzőt. Az elmúlt nyáron csak három olyan játékos érkezett, akinek új lesz az élmény, de próbáltuk őket is felkészíteni, mi várható. Nem hagyhatjuk, hogy kizökkentsenek minket, és ne százszázalékosan a kézilabdára koncentráljunk. Azért megyünk Kölnbe, hogy megküzdjünk a trófeáért, nem pedig azért, hogy jót kávézzunk a barátokkal.”

A Veszprém és a Kiel jól ismeri egymást, s Ortega biztos benne, hogy a magyar csapat játékosai fejlődtek 2014-hez képest, amikor 14 indításos gólt kaptak a németektől.

ZSÚFOLT PÉNTEK

Hogy jól érzékeltessük, amiről Ortega beszélt, a következő kötelezettségeknek kell eleget tennie a veszprémi játékosoknak pénteken. Tizenegy órakor tartanak edzést Kölnben a Halle Ostheimben, majd 14.45-kor a csapatszálláson Christian Zeitz, Momir Ilics, Nagy László, Lékai Máté, Mirko Alilovic, Ortega és Hajnal Csaba áll az újságírók rendelkezésére. Közben a belvárosban 13 és 14 óra között Gaper Marguccal és Iman Dzsamalival találkozhatnak a szurkolók. 18.15 órától Andreas Nilsson vesz részt egy esélylatolgatáson a többi csapat egy-egy játékosának társaságában, miközben a Lanxess Arena előtt elkezdődik a nyitó parti, amelynek keretében felvonulnak a csapatok is, a Veszprém várhatóan 19.40 körül érkezik a színpadra.

„Ez olyan meccs lesz, amelynél nincs szükség külön motivációra. Mindkét csapat kiterítette már a lapjait, így nem várható nagy újdonság, legfeljebb apróságok. Tavaly »kinyírtak« minket az indításos góljaikkal, miután mi nagyon rosszul lőttünk kintről. Könnyű labdákat adtunk nekik, márpedig ha rohanni tudnak, akkor nem lehet megállítani őket. Ha ezt most is meg tudják valósítani, nagyon nehéz dolgunk lesz. Ha felállt fal elleni játékra kényszerítjük őket, problémáik lehetnek. Az elmúlt kiírásban messze nem játszottunk képességeinknek megfelelően, ehhez képest nyolc perccel a vége előtt csak egygólos hátrányban voltunk. Biztos vagyok benne, hogy fejlődtünk azóta, és az átlövők is jobb teljesítményt fognak nyújtani, de sokszor a szerencsén is múlnak ezek a meccsek.”

Ortega szerint tavaly jól megoldották a Kiel nyitott védekezése elleni támadójátékot, és akkor jöttek a problémák, amikor a németek visszaálltak, az idén viszont alig akadt olyan ellenfél, amely ellen éles helyzetben gyakorolhatták volna a nyitott védekezés elleni taktikát.

Míg a Kiel a belső posztokon két hasonló erősségű állományt is pályára tud küldeni, addig a Veszprém esetében sok múlik Nagy László és Momir Ilics formáján. A spanyol vezetőedző szerint Christian Zeitz rendkívül motivált, és biztos benne, hogy meg fogja oldani a feladatát, amikor pályára kerül. Emlékezhetünk rá, hogy tavaly beállóban is akadt gondja a bakonyi csapatnak, ez azonban Andreas Nilsson érkezésével megszűnt. A spanyol mestert nem lepte meg Mikler Roland folyamatos jó formája.

Ahhoz, hogy Mikler ilyen szinten védhessen, kellett a hatos falunk is. Nem kérdés, hogy a miénk az egyik legjobb védelem. Persze nagyon fontos a kapus szerepe is, ha megnézzük az eddigi utolsó két négyes döntőt, az a csapat nyert, amelyiknek a legjobb formában levő kapusa volt.”

A SEHA-liga miatt nem tudtak annyit edzeni, mint korábban, de ezzel szemben több magas hőfokú meccset játszhattak. Meg kell fontolni a jövő évi szereplést, mert a Bajnokok Ligája is keményebb lesz.

„Fel kell rá készülnünk, hogy esetleg több vesztes meccsünk lesz. A csoportkörben nehezebb dolgunk lesz, okosan kell beosztani a játékosok erejét, az nem megy, hogy ugyanazok játsszák végig az egész idényt.”

„Nincs gyengéje a Kielnek, tökéletes csapat”

Ortegával a szezon elején hosszabbított két évvel a Veszprém, a klub világos célja, hogy felérjen Európában a csúcsra:

„Gondolom, elégedettek velem, ezért ajánlottak hosszabbítást. Amelyik játékos kevesebb lehetőséget kap, mint szeretné, valószínűleg kevésbé szeret, de szerintem a többség elismeri az elvégzett munkát. Ha nyerünk és jönnek az eredmények, többen hisznek bennem. A cél egyértelmű, megnyerni a klub történetének első BL-trófeáját. Már eddig is kiváló szezont futunk, amelyet megkoronázhatunk Kölnben. Mindenki ezért fog harcolni!” – ígérte a Veszprém edzője.

A kölni final four első napján, szombaton 15.15-kor a Barcelona a Kielcével találkozik, míg a Veszprém–Kiel elődöntő 18.00-kor kezdődik. Vasárnap rendezik a bronzmeccset és a döntőt.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, NÉGYES DÖNTŐ
DÖNTŐ (Köln, május 31.)
THW Kiel/MKB-MVM VESZPRÉM–Barcelona/Vive Tauron Kielce18.00 (Tv: DIGI Sport1)
V: Din, Dinu (románok)
A 3. HELYÉRT
THW Kiel/MKB-MVM VESZPRÉM–Barcelona/Vive Tauron Kielce15.15 (Tv: DIGI Sport1)
V: M. Johansson, Kliko (svédek)
ELŐDÖNTŐ (Köln, május 30.)
Barcelona (spanyol)–Vive Tauron Kielce (lengyel)
15.15 (Tv: DIGI Sport1)
V: Licis, Stolarovs (lettek)
THW Kiel (német)–MKB-MVM VESZPRÉM18.00 (Tv: DIGI Sport1)
V: G. Nacsevszki, Nikolov (macedónok)
A legfrissebb híreket itt találja a férfi kézilabda Bajnokok Ligájáról!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik