Női kézilabda: két olimpiai selejtező is zárt kapus lesz

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2020.03.11. 15:56
Spanyolországban és Montenegróban is az eredeti időpontban, de nézők nélkül rendezik meg a női kézilabdázók olimpiai selejtezőtornáját. A magyar válogatottat is magában foglaló harmadik, győri selejtezőcsoportról hivatalos döntés egyelőre nem született.

A tervek szerint március 20. és 22. között Győrben, Llíriában és Podgoricában rendezik meg a három olimpiai selejtezőtornát. Utóbbi kettővel kapcsolatban már hivatalosan is bejelentették, hogy az eredeti időpontban, de zárt kapuk mögött lépnek majd pályára a csapatok.

Mint ismert, szerda délután Magyarországon rendkívüli jogrend, veszélyhelyzet elrendelését jelentett be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Az intézkedések a sportéletet is befolyásolják: törölték a 100 főnél nagyobb beltéri és az 500 főnél nagyobb kültéri rendezvényeket. Utóbb újságírói kérdésre Gulyás miniszter kifejtette, ez az ő olvasatában gyakorlatilag zárt kapus sportrendezvényeket jelent.

Eközben a handball-planet.com arról ír, hogy a Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) szerdán Bázelben, a hat selejtezőtornát rendező szövetség (három férfi, három női) részvételével ülésezett, s azt a döntést hozta, hogy a selejtezőket az eredeti időpontban kell megrendezni – azaz halasztások helyett minden bizonnyal nézők nélkül rendezik meg a mérkőzéseket.

Ezt erősítette meg a magyar szövetség bejelentése, mely szerint a győri csoportot is az eredeti időpontban, de zárt kapuk mögött rendezik meg.

A koronavírussal kapcsolatos további híreinketIDE KATTINTVAtekinthetik meg.

NŐI KÉZILABDA OLIMPIAI SELEJTEZŐ GYŐRI CSOPORTJÁNAK PROGRAMJA
Március 20., péntek

17.00: Magyarország–Kazahsztán (Tv:M4 Sport)– élőben az NSO-n!
20.00:Oroszország–Szerbia (Tv:M4 Sport)

Március 21., szombat
17.30: Magyarország–Szerbia (Tv:M4 Sport)– élőben az NSO-n!
20.30:Oroszország–Kazahsztán

Március 22., vasárnap
17.30:Szerbia–Kazahsztán
20.30: Magyarország–Oroszország (Tv:M4 Sport)– élőben az NSO-n!

TOVÁBBI CSOPORTOK (március 20–22.)
Llíria:
Spanyolország (rendező), Svédország, Argentína, Szenegál
Podgorica:Montenegró (rendező), Norvégia, Románia, Thaiföld

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik