Női kézilabda: Evés közben jön meg az étvágy – Golovin Vlagyimir

Roska Emese BoglárkaRoska Emese Boglárka
Vágólapra másolva!
2020.01.14. 16:04
null
Golovin Vlagyimir szeretné, ha csapata a folytatásban is kevés hibával játszana (Fotó: Török Attila)
Nem törte a fejét a szövetségi kapitányi poszton Golovin Vlagyimir, aki szerint még mindig sokat fejlődhet a már eddig is jól teljesítő MTK.

Az idény egyik meglepetését szolgáltatta a múlt héten az MTK Budapest, amely kifejezetten jó játékkal pontot rabolt a Ferencvárostól. A kék-fehér fővárosi klub kézilabdázói azonban nemcsak a döntetlennel hívták fel magukra a figyelmet: 14 mérkőzésen 12 pontot szereztek, így csak rosszabb gólkülönbségük miatt állnak a 8. helyen a két meccsel kevesebbet játszó Vác és Dunaújváros mögött.

VÉLEMÉNY

DÁVID-AZARI Fruzsina, az MTK jobbszélsője: „A Siófok elleni mérkőzést leszámítva több meccs óta jó szériában vagyunk, és bízom benne, hogy tovább tart majd a jó sorozat. A következő összecsapások jelentik az igazi fokmérőt, mert a Győr vagy a Ferencváros ellen tét nélkül játszhattunk. Egyébként vallom, az FTC elleni pontszerzés akkor ér igazán sokat, ha meg tudjuk nyerni a ki-ki mérkőzéseket is. Összességében sokkal előbbre járunk, mint azt vártuk. Több új játékos érkezett, Szöllősi-Zácsik Szandra is szülés után tért vissza, ám úgy érzem, élete formájában játszik, a csapat pedig összeért mostanra. A kilencedik hely elérése a minimális elvárás, ám evés közben jön meg az étvágy, különösen, mert három csapat is azonos pontszámmal áll. Jó a hangulat az öltözőben, fontos, hogy a folytatásban is legyen tartása a csapatnak.”

„Nehéz sorozatot vívtunk, hiszen egymás után fogadtuk a bajnokság első három helyezettjét – sorrendben a Siófokot, a Győrt és a Ferencvárost –, de egész jól jöttünk ki belőle – jegyezte meg Golovin Vlagyimir, az MTK Budapest edzője. – Tudjuk, milyen különbség van a Fradi és köztünk, ám néha a gyengébb megtréfálhatja a jobbat, mi is ezt tettük, jól kihasználtuk az FTC hibáit. Már a mérkőzés előtt helyén volt az önbizalmunk, csodaszerű a pontszerzés, ugyanakkor a csodákat emberek viszik véghez. Persze ettől még nem szabad, hogy nagy legyen az arcunk, mert az nem vezet eredményre.”

Az MTK-t 2015 áprilisa óta irányító edző szerint nagyon nehezen indult az idény, nemcsak a vereségek, hanem a mutatott játék miatt is. Ha fordulópontnak nem is, meglepetésnek nevezhető, hogy októberben hazai pályán sikerült három góllal legyőzni az akkor még veretlen Debrecent. A folyamatos küzdés egyre jobb játékban mutatkozott meg, plusz Szöllősi-Zácsik Szandra és Tóth Eszter már a világbajnokság előtt, novemberben remek formába lendült.

„Ideális hierarchia működik a csapatban, az öltözőben családias a hangulat, remek a kohézió a lányok között – beszélt a jó eredmények lelki hátteréről Golovin, aki a szakmaiakra is kitért. – Jó játékosok alkotják az együttest, és annak külön örülök, hogy a Győr és a Ferencváros ellen is kevés technikai hibával játszottunk, nem sok labdát adtunk el. Fontos, hogy a folytatásban is precízek legyünk. Önbizalommal kézilabdázik a csapat, ez csak a Siófok elleni mérkőzés nagy részében hiányzott. Egyébként akkor nagyon nem tetszett, amit láttam, mintha a csapat feladta volna a meccset. Ki lehet kapni, de hatvan percig kell küzdeni, ezt szóvá is tettem.”

Az MTK az elmúlt években felváltva a 9. és 11. helyen végzett a bajnokságban, most viszont elérhető ennél jobb is. Úgy nyolcadik a csapat, hogy már mindkét meccsét lejátszotta a Győr és az FTC ellen, a következő fordulókban sorrendben a Fehérvárral, a Váccal, a Békéscsabával, az Érddel és a Dunaújvárossal találkozik.

„Hivatalosan a kilencedik hely a kitűzött cél, de bízom benne, hogy sikerül előbbre végezni, evés közben jön meg az étvágy – folytatta a tréner. – Védekezésben és támadásban is tudunk fejlődni, sok van még a csapatban.”

Golovin Vlagyimir a közelmúltban nemcsak az MTK miatt került a középpontba. A Magyar Kézilabda-szövetség éppen a Ferencváros elleni mérkőzés napján mentette fel Kim Rasmussen szövetségi kapitányt, és jelezte, tárgyal a Danyi Gábor, Elek Gábor párossal arról, hogy vezesse a csapatot a márciusi olimpiai selejtezőn és a Montenegró elleni Európa-bajnoki kvalifikációs mérkőzésen. Sokan azonban Golovint követelik a kispadra, hiszen a szakember 2018-ban éppen a mostani felnőttválogatott jelentős hányadát adó, Háfra Noémi fémjelezte generációval nyert Debrecenben junior-világbajnokságot, majd egy évre rá Győrben már új csapattal diadalmaskodott az U19-es Eb-n.

„Nem kerestek meg, és nem is törtem ezen a fejem, a két Gábor remek választás a feladatra. Az a legfontosabb, hogy a válogatott eljusson a tokiói olimpiára – így Golovin, akit azért megkérdeztünk hosszabb távú ambícióiról. – Korábban is nyilatkoztam már, szeretnék olimpiai bajnok lenni, és játékosként ez már biztosan nem sikerülhet… Persze sokan vágynak erre, szóval jelenleg nem ezzel foglalkozom, most első az MTK.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik